Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1977 / 11. szám - Üzenet az egykori iskolába - Székelyhídi Ágoston: Küszöbeim

tos föliratú, színű és formájú pecséteim zömét pedig 1944-től kezdtem gyűjtögetni. Romániában. Látható, hogy a még kamasszá sem cseperedett kóborló diákocskát a történelem lökdöste és vezérelte végül.

Igaz, apám és nővérei közbeiktatásával. Ők öten a nagyváradi munkás nemzedékek közül ahhoz tartoztak, amely a fölemelkedés esélyét a tanulásban, a művelődésben látta. Előbb a lányok szereztek képesítést. Kivették azután apámat is a szíjgyártó műhelyből, hogy bár jókora késéssel, tanítóvá koronázhassák. Legcéltudatosabbnak, legszívó- sabbnak a legidősebb nővér bizonyult. Beosztottak beosztott tisztviselője volt a munkásbiztosító intézetben. De miután elvesztette férjét, akit 1919-es szereplése meg zsidósága miatt öngyilkosságba hajszoltak, a megedződött özvegyek szigorával és bölcsességével kormányozta az egész családot. Mihelyt közelébe kerültem, engem, legifjabb unokaöccsét is. Keze ügyébe a soron levő határváltozások adtak. 1940 után apám igyekezett Nagyváradra, vagyis haza jutni, de csak az egyik szomszédos román falucskába helyezték, ahol két nyelven döcörészett a tanítás, és a legjelesebb oktatói eszközről, a számológépről hiányzott a golyók harmada. Nagynéném már a bemutatkozó terepszemlén döntött a sorsomról. Kinyilatkoztatta a jelszót, hogy város, színvonal és bentlakás, mindegy, milyen áron! Majd általános megrökönyödésünkre egy Orsolya- rendi intézetbe és egy katolikus fiúiskolába szegődtetett. Indulni kell jól, szögezte le.

Két év múlva visszahódított apám. Közben alig találkozott velem. Tartalékosként behívták katonának és ide-odavezényelték. Tiszt létére, azután a család barátai révén, összeköttetést teremtett az ellenállási mozgalommal, és mikor a menekülő törzskar 1944 őszén városparancsnokká nevezte ki, zászlóalját a Körös-parti várba rendelte, leszerelte és föloszlatta. Nemsokára a Román Kommunista Párt területi titkárságán és a megalakuló szakszervezetek városi bizottságában dolgozott. Következményképpen engem a premontrei kanonokrend gimnáziumából az állami gimnáziumba íratott át. Legalább hetvenen szorongtunk az I. b. osztály termében ; könyvünk, füzetünk nem volt; semmit sem tanultunk; névsort nem olvastak; tavasztól bandákba verőd ve kószálgattunk az elhagyott várban, a kiégett gyárakban meg a Szálka-domb környékén. Szabad, vidám nyárra készültem. Csakhogy apámat a Magyar Népi Szövetség érmelléki titkárává választották. Kisded családját Érmihályfalvára költöztette. Mivel pártmunkáját is megtartotta, szinte állandóan úton volt Érmihályfalva, Nagyvárad és Kolozsvár között. Ritka szüneteiben az állami iskolákat látogatta, sőt arra is szakított időt, hogy előmenetelem iránt érdeklődjön a magyar —román, majd román—magyar nyelvű gimnáziumban. Éppen beleszoktam volna ismét a tanulásba, mikor apámnak azt tanácsolták, hogy fogadja el a határátlépési engedélyt. Néhány hónapig Álmosdon laktunk. Könyvek helyett búzát, kukoricát forgattam rokonaim padlásán. Egyszer Hajdúböszörménybe hozott minket egy teherautó. Úgy hallottam, itt végleg letelepedünk. Mindenesetre kerek egy év múlva, 1948. március 15-én mint a Református Bocskai Kollégium Általános Iskolájának VII. b. osztályos tanulója feszítettem a jubileumi menetben, tornaingben, klottnadrágban és mezítláb, nem sokat töprengve sem azon, hogy elsősből miért léptettek elő hetedikessé, sem azon, hogy legjobb jegyeimet miért taksálták korábban 10-esre, utána 1-esre, most meg7-esre. Ősszel nyolcadikos lettem. Meglepő folyamatosság. Már állami iskolában. Természetes változás. Úttörőcsapatunk megalakulásán apám képviselte a városi pártbizottságot. Előzőleg nem tudtam róla, de nem csodálkoztam rajta. Hogy szeptembertől megint elsősként kezeltek, kissé rosszul esett. Ugyanabba az épületbe jártam, amit református kollégiumnak ismertem meg pár hónapja. Most állami gimnáziumnak nevezték. Ámbár Bocskai István védnöksége alatt maradt. Úttörő kitüntetéseimre tekintettel nyomban fölvettek a Diákszövetségbe. Májusban a szövetséget megszüntették. Júniusban viharos kizárások és ütemes tapsorkánok közepette létrehoztuk a DISZ-szervezetet. Fejest ugrottam a kamaszkorba. Hosszú hetekig leveleztem

56