Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1977 / 1. szám - MŰHELY - Bodri Ferenc: A teljes Adyért (Különvélemény Földessyről)

teljesebbnek ez a dedikáció-sor mutatkozik. Bár Szűts Dezső nevével csak nemrég találkoztam a „vers-igénylők” között.

Emlékezem egy piros papírfedelű Ady-összesre a felszabadulás utáni esztendőkből (1948?): ebben talán minden közismert ajánlás olvasható.

Az 1950-es kiadás körülményeiről Vargha Kálmán meggyőzően, korábban ismeretlen körülményeket feltárva ír. Az ezt követő további Ady-kiadások (Magyar Parnasszus stb.) új rendszert teremtenek, a Varhga Kálmán által is említett „kompromisszumot": minden „vers-küldés” elmarad a kötetek, ciklusok és versek címe után. . .A kötetből elhagytuk a dedikációkat, kivéve néhány olyan ajánlást, amelyek szervesen hozzátartoznak a vers szövegéhez, mondanivalójához ...” — írja az utószóban Földessy, és így jelent meg talán nyolc kiadás 1953—1961 között. Meglepő mégis, kiknek a nevét őrizték meg a versek fölött: Kaffka Margit (Vágyni hogy szeretnék), Tisza István, Wojticzky Géza és „Vezérkarunk főnöke” ilyen szerencsés és természetesen Léda az Új Versek elején. De a Kétféle velszi bárdok csodálatosan szép mondata elmaradt, legalábbis az általam átnézett 1961-es, Borsos Miklós által díszített kötetből.

„Az eltorzított Adyról”, a kiadói cenzúra önkényességéről, az Athenaeum Ady- kiadásairól már Supka Géza is elítélő sorokat írt (Literatúra, 1932 május). 1954-ben Varga József szavát emelte a teljes Adyért (ITK). Csak ismételhetném az általuk elmondottakat. „Utálatos és kényszerű beavatkozásokról” nyilatkozott egyszer Földessy is.

De megtörténtek és érthetetlenek. Korrekcióra Ady aligha szorul.

A Koczkás Sándor és Krajkó András által szerkesztett új összesekből, az 1971-es 25.kiadástól kezdve elmaradt minden dedikáció, még a Lédáról szóló híres sorok is a kötet elején.,, Kiadásunkban a versek címe alól elhagytuk a dedikációkat, kivéve azokat, amelyek szervesen hozzátartoznak a versek szövegéhez ...” — írja pov 1971-es Utószóban Belia György. Ez már árnyaltabb fogalmazás, mégis eltűnődhetünk: a „szerves összetartozások kérdésében” ki ítélkezhet Ady után? Miféle fantomoktól védjük így Adyt és az olvasót?

Hogy mindez Adyt sértő beavatkozásnak minősíthető, ebben Vargha Kálmánnal és bárkivel egyetérthetünk. Hasonlóképpen talán abban is, hogy minden további kiadásban helyre kell állítani a „vers-küldések” szövegét, az utószavakban talán a címzettek kilétét és a kapcsolat mértékét magyarázva meg, és nem a beavatkozást. Bárha így lenne tovább.

Egy 1975-ös kiadást átböngészve (magam nem láttam) Vargha Kálmán biztató jeleket sorol. Együtt örülök vele és a továbbiakban is közösen reménykedünk.

Aligha csupán „tettest keresünk”, magam sem vádló vagyok, az övé sem védőbeszéd. Közös várakozást sejttet kettőnk szelíd polémiája is.

Az egykori vizsgán Vargha Kálmán megdicsérte a merész hallgatót. Témán a Májusi zápor után c. Ady -vers volt (talán nekünk „küldte” Ady?) és én Szabolcsi Bencétől még azt is tudtam, hogy ennek a versnek „vágáns-ritmusa” van: Schiller szövege helyett Beethoven dallamára énekelhető. Erre a véletlen sikerre még ma is büszke vagyok,szívesen várom,.ellenfelem” újabb baráti kalkulusát. Még inkább kettőnk „csatájának” eredményét az eljövendő Ady-kiadásokban: a kötet-, a ciklus- és verscímek, meg a kezdősorok között.

Évekkel ezelőtti dolgozatomat „Ady vers-küldéseiről” szívesen bővítgetném és javítgatnám tovább, ha majdani közlésére egy szerkesztő vállalkozik. És előzetes korrekcióra Vargha Kálmánnak fogom elküldeni. De szívesen veszem, ha munkámat megkönnyíti közben egy dedikációkkal is teljes Ady-kiadás.

1977-ben mindez többszörösen is időszerű.

81