Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1977 / 11. szám - Száz éve született Ady Endre - Beke György: Séta a bölcsőhely körül

tiben volt, roppant szorgalom, garasoskodás árán. Nálunk, Székelyföldön nem olyan könnyen váltanak nevet a határrészek, ott most is Pásztor-tagnak, vagy Kabai-tagnak neveznék, Ady Lőrincné nevelőszülei után.

— Lehet, hogy Endre úrfi miatt ez a neve. Minálunk sok mindent hozzá igazítottunk. .. — jegyzi meg Veress György.

Egyébként az Ady-tagot Gyergyóból idekerült székelyek vásárolták meg, a Fazekas, Bakos, Angi, Ivácsony és Dobos családok. Tovább sodorta innen őket az idő. Csak a Fazekasok maradtak, József és testvérei, ők a tagban megnyílt termálfürdőt kezelik, persze, nem saját „kontóra”, hanem a termelőszövetkezet nevében.

— Termálfürdő az Ady-tagban?

— Igen, a Szentkirállyal határos részen. — Csodálkozik Veress György, hogy eddig nem hallottam a fürdőjükről. — Olyan forró víz jön fel, mintha kazánban melegítenék a föld gyomrában az ördögök. De jó víz ez, gyógyító víz, húszon négyféle betegség ellen valóságos orvosság.

— Jönnek ide reumás betegek?

— Volt, aki mankóval érkezett, egyenes derékkal ment haza.

— Ügy hangzik, mintha Félix-fürdőt dicsérné Veress bácsi.

— Kedves fiam, ez is éppen olyan, mint a félixi. Csak még nincs meg a híre neki.

Megérdeklődtem: 72 fokos, gyógyító hévíz tör fel Ady-falva határában. Jogos a falu

reménysége, hogy egyszer majd pénzt hoz nekik a fürdő. Egyelőre csak a saját szorgalmukra alapozhatnak. De ez meglepően konok szorgalom! Tavaly az adyfalvi termelő- szövetkezetben 38 lej volt egy napi munka értéke. Megelőztek gazdagabb, országút menti falukat, sőt városokhoz közel fekvő, zöldségtermesztésből élő téeszeket is.

— Pedig évről évre fogyunk. Sok fiatal elmegy a faluból — panaszkodik a háziasszony.

Mire Veress György:

— Kevesebben vagyunk, igaz, de az nem is baj.

Ezen meglepődöm:

— Nem egészen értem, Veress bácsi. Miért tartja szerencsének, hogy mind kisebb a tagság?

— Kedves fiam, kilencven ember elég lenne ahhoz, hogy megműveljük az egész mindszenti határt.

Mint egy munkával, keresettel betelni soha nem tudó novellahős, mondjuk Móricz robusztus írásainak valamelyikéből!

Ebben a hangulatban megértem, hogy Lőrinc tésúr alakja másként él a falu tudatában, mint mondjuk az irodalomtörténetben. Itt Ady Lőrinc küszködő, életet és ideget porlasztó paraszti-herkules volt, aki újabb holdakat ragasztott a felesége hozománya mellé, aki akkor sem engedett nyugalmat önmagának, mikor a hajszára már nem lett volna szüksége. Önmagát pusztította el a szerzés, a megkapaszkodás, a felemelkedés belső hevében.

Vajon Endre fia nem örökölt-e sokat, nagyon sokat ebből a perzselő, lázadó, öntüzét szító, heroikus akaratból?

A tanító úr búsongott. A piszkos és vad gyerekek kergetőztek és birkóztak az udvar gyepén vidáman. Májusi délután volt, és szomorú a falu. . . A csúnya barna-zöld mohok szégyenkeztek a háztetőkön. Megsárgult a falak mesze. Szemetesek az utcák, s mérget párolgók az árkok. A tanító úr hangosan szeretne átkozódni. O, milyen nyomorúságos az élet... Ó, szép ifjúság a debreceni kollégiumban! Ó, vidám kostaévek! Hát ezért volt'minden, hogy itt megvénüljünk?...

Ady Endre: Korzika

8