Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1977 / 10. szám - MŰHELY - Lét és küldetés (Beszélgetés Jócsik Lajossal - Az interjút készítette: Hatvani Dániel)

vándorolni, vándorolni fogunk helyben. Összehívtam a legtehetségesebb önképzőköri tagokat a nyolcadikból, a hetedikből, és megbeszéltem velük, hogy Érsekújvárban, tehát helyben fogunk vándorolni, mégpedig úgy, hogy ki-ki választott feladatának ele­get téve megvizsgálja e vidéki város szerkezetiségét, társadalmi, gazdasági és szellemi vonatkozásában. Kiosztottuk a feladatokat. Egyikük,,rátelepedett”aváros két mozijára, s megvizsgálta a mozikultúrát, elemezte a vetítési programot. A másik diák — édesapja a bőrgyárban dolgozott — kiment a gyárváros területére, és a munkásság egzisztenci­ális helyzetét vizsgálta. A harmadik összegyűjtötte azokat a hiedelmeket, amelyek a tagosítás óta maradtak a parasztváros népi emlékezetében; hogy a nagygazdák hogyan fizették le az inzsenyéreket, tehát a mérnököket, akik szétmérték a határt a tagosítás közben, kinullázván a parasztság nagyrészét. Ebből szenzációs anyag jött össze. Meg­szerkesztettem és közöltem A Mi Lapunk akkori számában. Hatása felmérhetetlenül nagy volt. S útmutatás is egyúttal, hogy az etnográfia után merre kell továbblépnünk, ha folytatjuk a vándorlást immár mint főiskolások, elsőévesek. Továbbá: az önképző­köröket forradalmi anyaggal lehetett föltölteni azzal a korszakkal szemben, ami abból állott, hogy a nagy Beöthy-irodalomtörténetéből írtak ki előadásokat a diákok, s azokat öklendezték vissza az önképzőköri gyűléseken, mindenkinek az unalmára. Le lehetett téríteni ezt a valamikor nagy múltú szervezetet a fűzfapoézis vonaláról — mert min­denki azon törte magát, hogy verseket írjon —, s reális szemléletet adtunk és reális érdeklődés felé fordítottuk a diákságot. Két vonalon ment tovább a hatás. A kilenc szlovákiai magyar gimnázium önképzőkörei lassanként átvették ezt a mozgalmat. A másik az volt, hogy egyszerre csak megjelent Érsekújvárt az Iskolaügyi Minisztérium pozsonyi kirendeltségének, a Skolszki Referátnak egy főigazgatója, akit Jancsovics Ferencnek hívtak, valamikor Budapesten végezte egyetemi tanulmányait. Arról volt egyébként nevezetes, hogy terrakotta barna ferencjóskában jártás ferencjóska oldal­szakálla volt, rettentő komor kinézetű nagy pedagóg, és tudtára adta áldott emlékezetű osztályfőnökömnek, Bedi Rezsőnek, hogy látni és hallani akarja az önképzőkör mun­káját. Össze kellett hívni az önképzőkört, hogy a szociográfikus anyagot újra előadjuk, így is történt, de az előadást még megpótoltuk valamivel. Az érettségi kérvényekhez akkortájt mindenkinek mellékelni kellett azt az anyagot, hogy ötödiktől kezdve nyol­cadikig mit olvasott el a magyar és a világirodalomból. Nekem az a gondolatom támadt, hogy — jóban lévén osztályfőnökömmel, Bedi Rezsővel — elkértem a húsz maturandus kérvényét, s csináltam egy mérleget az olvasmányokról. A felmérést, ami hallatlanul érdekes volt, mert érzékeltette, hogy a nemzedékünk miként haladja meg a régi konzervatív irodalmi érdeklődést, és miként fordul Kassák, Gorkij és Sinclair irányába, tehát az akkor hozzáférhető baloldali irodalom felé. Erről cikket írtam, megjelentettem az egész anyagot A Mi Lapunkban, s Jancsovics Ferenc fülehallatára ezen a minta önkép­zőköri gyűlésen előadtam. Kérem szépen, Jancsovics megdicsért bennünket, s azzal bocsátott el, hogy dolgozzunk tovább a köztársaság fölvirágoztatásán. De voltunk annyira szemfüles diákok, hogy megtudtuk, egy följelentés nyomán hivatott össze bennünket, s vonta revízió alá az önképzőköri munkát is. Ebből a kezdeményből ko­moly fegyverzet azon a területen vált, amely már nem esett a középiskolai tanári felügyelet és függelem alá. Elsőéves egyetemista diákok lettünk, s elkezdődött még egy kicsit etnográfiával színezve, az új vándorlás, új tartalommal. Ehhez a magam részéről hozzájárult még egy nagy vállalkozás. Egy nagyszerű tanárunk segítségével — aki sajnos azóta meghalt, Krammer Jenőnek hívták; neve ismeretes országszerte is, kitűnő pedagógus volt, franciát tanított — előfizettünk egy francia lapra, intellektuális irodalmi, szociálpolitikai lapra, mégpedig Barbusse-nek a Mondjára (a mond világot jelent), és Barbusse mellett a lapot mások is jegyezték, mégpedig Gorkij, Unamuno, Károlyi Mihály. Ezt a lapot hetedikes korunktól hetente meghozta a posta Párizsból, 64

Next

/
Thumbnails
Contents