Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1977 / 9. szám - Kósa László: Népünk történelmi emlékezete (5. rész: Deres, robot, úriszék)
menekültek ki Moldvába, majd Bukovinában telepedtek le. Történeti énekek őrzik az emlékét: Kegyetlen volt a tábornok, Aki adta a parancsot: — Madéfalvát felgyújtani, Benne lakókat elégetni. A feudális társadalmi rend alapját a földbirtok jelentette. Nem csoda hát, ha a történelmi emlékezet számos birtokszerző mondát tud. Igen elterjedt történet mind hazánkban, mind a más európai népek folklórjában, amelynek változatai szerint gyalog, lóháton, szekérrel vagy ökrökkel vontatott ekével kell egy nap vagy más meghatározott időegység alatt valamennyi földdarabot megkerülni, amit aztán adományként nyernek. (Említettük a göcseji Szent László nemesei eredetmondájánál is.) A folklorisztika korai, ókori előfordulása után Karthágó-féle birtokszerzési mondának nevezi. A földterület ilyesfajta békés bekerítése a törvényes és egyszerűbb birtokszerzési módok közé tartozik. A csókkal szerzett föld már ravasz számításon, furfangon alapul. Csókfalva, Csókháza, Csóktábla, Csókfölde és hasonló helynevek magyarázatául mondják el, hogy egyik helységtől a másikhoz egy-egy szép asszony csókjáért, öleléséért kerültek, aki a szomszédos birtokosnak, ispánnak, szolgabírónak, földmérő mérnöknek adta, csakhogy a birtokához mérjék. Vannak vérrel szerzett birtokok is. Törökkori élő jogszokás volt, hogy ha törököt öltek,holtesttét megtalálták valamelyik település határában,súlyos váltságdíjat kellett érte fizetni. Alföld-szerte ismerik azt a mondát, amely két szomszédos város vagy falu ilyen esetből fakadó határvitáját örökíti meg. Leghíresebb ezek közt a lőzérhalmi eset, amely Karcag és Püspökladány birtokperéről szól. Valószínűleg középkori eljárás lehetett, hogy gyakran nem is adtak módot a vérdíj kifizetésére, hanem büntetésül azonnal kivégezték az illető község bíróját. Ismeretes olyan történet is, hogy egy öreg paraszt — bár tudta, hogy nincs igaza — mégis elvállalta a büntetést, önként, hogy a falu határa nagyobb legyen. Arany János A hamis tanú című balladájában dolgozta föl az egyik legelterjedtebb birtokszerző mondát. Különösen az Alföldön mesélik, ahol a török háborúk alatt elvadult tájban nehezen lehetett a régi községhatárokat kijelölni. A monda lényege, hogy a tanú, mint a vén Márkus, esküt tesz, ahol áll az a föld, ezé s ezé a településé. Csalását úgy próbálja hitelesíteni, hogy csizmájába a másik település földjéből tesz. A hamis eskü átka azonban utoléri. (folytatjuk) FOLYÓIRATUNK SZERKESZTÉSÉBEN KÖZREMŰKÖDNEK BUDA FERENC (főmunkatárs) GOÓR IMRE PINTÉR LAJOS RAFFAI SAROLTA ZÁM TIBOR «
