Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1977 / 7-8. szám - KRÓNIKA - Kósa László: Népünk történelmi emlékezete (4. rész: A halhatatlan Rákóczi)
alá állott, verembe, odvas fába rejtőzött. Szövetségesei, a hű pókok, villámgyorsan beszőtték a verem vagy az odú száját, hogy az üldözőket megtévesszék, vagy szorult helyzetében egy öregasszony földig érő szoknyája alá bújt. A menekülésben egyetlen igazán kitartó társa és segítsége volt, a lova, amelynek táltos tulajdonságairól bőven mesélnek a szájhagyományban. Alagutakban is tudott vágtatni, kiugrott a várkastély emeleti ablakából, és lábára fordítva verték föl a patkót az ellenség megtévesztésére. Mindezeket a csodás tulajdonságokat szervesen egészíti ki a kuruc hagyományokban Rákóczi Ferenc halhatatlanságának hite. Valahol egy nagy hegyben ül, és hűséges katonáival együtt várja az időt, hogy kitörjön és fölszabadítsa népét az elnyomástól, ellenségtől. Ezt az Európa-szerte elterjedt mondát legismertebb német változatáról Kiffháuser-mondának nevezi a folklorisztika. A halhatatlanság és a visszavárás motívuma valószínűleg közvetlenül a harcok elcsendesülése után kezdett hozzákapcsolódni a fejedelem alakjához. Az emigráció első évtizedében még maga Rákóczi is bízott a küzdelem újrafölvételének lehetőségében. Itt is, ott is fölbukkant egy-egy bujdosó szegénylegény, hogy nevében csapatot gyűjtsön, de nemigen állottak melléje a két évszázados zavaros állapotokban végleg kifáradt ország lakói. 1735-ben azonban Rákóczi neve ültette lóra a Békés megyei paraszt- fölkelőket, holott ekkor a fejedelem már hónapok óta halott volt. Sőt őt emlegették vezérükként az 1754. évi hódmezővásárhely-mezőtúri fölkelők is. A 18. század folyamán több ízben fölbukkantak az ország különböző pontjain ál-Rákócziak, akik után a császári titkosrendőrség mindig nagy készültséggel nyomozott. A nemesség és az értelmiség sem felejtette el teljesen a fejedelem emlékét. Bessenyei György írja, ho^y a sárospataki kollégium diákjai, tilalom ellenére tudták, ki volt Rákóczi Ferenc. Általánosan ismerték a Rákóczi-nótát. A reformkorban pedig Rákóczi alakja a szabadságeszmék képviselőjévé vált a magyar költészetben. Ahogy Petőfi írta Rákóczi című költeményében: Vedd a zászlót, vedd szel lem kezed be, S vidd előttünk, mint hajdan vivéd, S másvilági hangon lelkesítve Erősítsd meg seregünk szivét. A Rákóczi-emlékezet elevenségére jellemző, hogy 1848-ban Szegeden a toborzó Kossuth Lajos volt, akit a visszatért fejedelemnek hitt. (folytatjuk.) FOLYÓIRATUNK SZERKESZTÉSÉBEN KÖZREMŰKÖDNEK BUDA FERENC (főmunkatárs) GOÓR IMRE PINTÉR LAJOS RAFFAI SAROLTA ZÁM TIBOR 95
