Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1977 / 7-8. szám - MŰHELY - Hasznára lenni a Duna-táj népeinek (Beszélgetés Balogh Edgárral szociográfiai kérdésekről - Az interjút készítette: Hatvani Dániel)
Ortutay Gyula Magyar népismeret című könyvén, valamint Kovács Imre akkor úttörőnek mutatkozó falukutató munkásságán. Nem is tagadottan a szomszéd példájából is tanult akkor a magyarországi falukutatás. Egyrészt a Sarló dinamikus úttöréséből, másrészt az erdélyiek által közvetített Gusti-féle iskolából. Amíg, azonban a Gusti-féle szociográfiai munka egy állami dotációkkal, királyi alapítványokkal ellátott, az egyetemi körök részéről megszervezett hatalmas hivatalos mozgalom volt, addig a mi kisebbségi szociográfiai munkánk — a bal - és a jobboldaliaké egyaránt — bizony a koordináló tevékenység híján inkább kísérletekké vált. És hatása is irodalmi átütésben mutatkozott meg, mind Nagy István munkásirodalmában, mind Asztalos István szépirodalmi munkásságában. Persze sorolhatnám az Erdélyi Enciklopédia realista csoportjának névsorát még tovább is. Úgy a Sarló mozgalmára, mint Erdélyben a Korunk tevékenységére és az azon kívüli falukutatásra a Magyarországon kibontakozó népi irodalom milyen hatással volt? Annak ellenére, hogy népi érdeklődésünkkel időben nyilvánvalóan megelőztük a magyarországi népi irányzatot, be kell vallanunk, hogy a szociográfia igazán magas fokú kivirágzására, hatalmas kötetekben dokumentált és maradandó értékű kiteljesedésére Magyarországon került sor. De szociológusok, s még inkább irodalomtörténészek dolga kiértékelni, hogy mindez nagyrészt kisebbségi kezdeményezés volt az össz- magyarság szellemi életében; ez nyilvánvaló és logikus is. A magyarországi nagyszerű művek sora, például a Magyarország felfedezése köteteit felvállaló és az egész magyar publicisztikában is megnyilvánuló népi irányzat termékenyítőleg hatott vissza a saját eredeti forrásaira. Nem csoda így, hogy a csehszlovákiai magyar szellemi élet kiválóságai kiálltak Féja Gézáért, akit törvényszék elé állítottak, vagy Kovács Imréért, akinek köteteit a hivatalos Magyarország súlyosan elítélte. De arra is emlékszem, hogy Brassóban vagy Nagyváradon igen sokszor tartottunk a munkásszakszervezetekben előadást például a Viharsarok című kötetről, vagy a népi írók teljesítményeiről. Itt jegyzem meg, hogy a Korunk a maga népfronti szakaszában, miután túljutott a liberális kezdeményeken és lezárni igyekezett dogmatikus, spekulatív korszakát, mint letisztult marxista-leninista orgánum nem fogadta el az urbánus-népi ellentétet, és a közös osztályharcos nevezőre hozva mind a két irányzat, oldal értékeit, népfronti, hazafias, antifasiszta vetületben nagyon sokat átemelt és továbbított a népi írók értékei közül az erdélyi magyar olvasónak. Hozzáteszem azonban, hogy az erdélyi magyar írók is hasonló elbánásban részesültek, annál is inkább, mert a nem osztályharcos alapon álló, de népbarát kisebbségi irányzatok is éppúgy lelkesedtek a népi kultúráért, mint a baloldaliak. A Korunk azonban itt is a legtovább jutott el a progresszió vállalásában, sürgetésében. Nagy érdeklődéssel olvastuk a magyarországi valóságirodalom gazdagodó termését. Őszintén örültünk a szociográfiai irodalom sarjadzásának, de nem rejtettük véka alá azt a kívánságot sem, miszerint nem elég csak lelkesedni és utánozni, de a saját erőinkből hasonló rangon és színvonalon kell megteremteni az erdélyi népi irodalmat. Ezt a törekvést példázza az a magatartás is, hogy amikor nem talált kiadóra Bö- zödi György székelyföldi szociográfiája, akkor összeállottunk tizenheten írók, és a saját kis obulusainkból raktuk össze azt az anyagi alapot, amely a könyv megjelentetéséhez szükséges volt. Fontosnak tartottuk, hogy ha nem is értük el végül azt a szintet, amivel a magyarországi népi irodalom jelentkezett, annak szellemét alkalmazzuk a mi konkrét kérdéseinkre vonatkozóan, és ilyen módon sokszorozzuk meg a népi és a szociográfiai irodalom hatását. Ez az odafigyelés mennyire volt kölcsönös? A magyarországi népi írók is figyeltek a Korunk tevékenységére? 82
