Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1977 / 7-8. szám - Emlékezések Kondor Bélára - Gerő János: Az "öt-tag" és a többiek (elbeszélés)
GERŐ JÁNOS AZ „ÖT-TAG" ÉS A TÖBBIEK Történt még ezerkilencszázhetvenötben, a betakarítás nagy munkái alatt, hogy Kadarszállás község Petőfiről elnevezett termelőszövetkezeti központjába bekopogtatott a Járási Hivatal mezőgazdasági osztályának a vezetője, aki azelőtt ritkán fordult meg errefelé. Elég furcsán viselkedett, mindenféle semmiségről beszélt, kérdezősködött, miközben a sarat leverte a lábáról a szőnyegre, majd szinte átmenet nélkül súlyos kijelentést tett. ,,A község két szövetkezetét a felsőbb szervek határozata értelmében sürgősen egyesíteni kell” így mondta. A jelenlevő elnök meg a főkönyvelőnő meghök- kenve nézett a fentről jött emberre, és csak sokára tudott megszólalni. Az elnök — talán a kor jogán — kezdte: — Azért erről meg kellene kérdezni a tagságot is ... Mert, hogy ez termlőszö- vetkezet, és erről a közgyűlés az illetékes ... — Még nem hevertük ki a két évvel ezelőtti egyesülést se — mondta Némethyné a főkönyvelőnő, egy negyven év körüli asszony, közben fél tucat olyan érv eszébe jutott, ami mind a növekedés ellen szólt, de egyelőre nem vitatkozott. Ehelyett jól megnézte magának a járási embert, akiről ai a hír járta, hogy hivatalában kitel lett az ideje: részegeskedésért és megvesztegetés alapos gyanúja miatt meg akarnak szabadulni tőle. Ez persze csak amolyan szakmai pletyka volt, már egy év óta suttogták, de biztosat senki nem tudott. Különben, női szemmel nem lehetett ellenszenvesnek nyilvánítani Solti Imrét. Termetre magas — legalább száznyolcvan centire nőtt —, vöröses- barna haja természetesen göndörödött itt-ott egy ősz hajszállal tarkítva, s pirosbarna arcából értelmes zöld szem villogott a szemlélőre. Néhány féldeci kisüstit már lehajtott, pergő nyelve erről árulkodott. Ezen a bortermő vidéken, ahol a pálinkafőzés egyik fő jövedelmi forrás, ilyesmi nem tűnt fel különösebben, és nem szült visszatetszést. Itt a gyerekek is borosteával bereggelizve indultak az iskolába, a felnőtteknél pedig a napi két-három liter bor természetesnek számított, megszokta a szervezetünk. Hamarosan előkerült a főagronómus (főágazat-vezető), ő szintén hasonlóképpen vélekedett: — Egy falu, egy nóta, ennek előbb-utóbb eljön az ideje, ezt mindnyájan tudjuk. De ehhez előbb be kell fejezzük a már elkezdett beruházásokat, addig más terhet nem vehetünk a nyakunkba. Ötven hektár szőlőt az iskolából máris telepíthetnénk, negyven hektár termőre forduló szőlőhöz a támberendezést meg kell építeni, hetvenöt hektár kajszi barackos most terem először, annak a telepítési költségét, félmillió forintot vissza kell fizetni a banknak. A gépek a rossz utakon tönkrementek, cserélni kell őket, és az úthálózat karbantartására is kénytelenek leszünk legalább hatszázezer forintot befektetni. A főkönyvelőnő a kollegájától bátorítást kapva már mert beszélni: — A beolvasztandó Új Élet szövetkezet rosszul áll, tele hitelekkel. A beruházások befejezésére félretett pénzünket elvinné az egyesülés, és talán még a beígért jövedelmet se lehetne kifizetni a tagjainknak. Ez az egyesítés tökéletes csődöt ígér. Most már az elnök se volt olyan szűkszavú, mint az első percekben. Nem hangosan, de határozottan sorolta: — Nem hiszem, hogy az államnak annyi kidobnitvaló pénze lenne, hogy egy feles- leges egyesülést súlyos milliókkal dotálna. Ugyanazokkal a termelési adottságokkal rendelkezünk, mint a szomszédok, akiket erővel csatlakoztatni akartok. Ott kellene először egy kicsit rendet teremteni, a gazdálkodást jövedelmezőbbé tenni. Váltsák 34
