Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1977 / 7-8. szám - Emlékezések Kondor Bélára - Barcsay Jenő: Ember szól az emberhez
EMLÉKEZÉSEK KONDOR BÉLÁRA EMBER SZÓL AZ EMBERHEZ Kondor Béla már fiatalon, főiskolás korában, magára talált. Páratlan egyéni, szuggesz- tív művészetével kortársainak művészeti szemléletét egycsapásra megváltoztatta. Két kiváló mester, Szőnyi István és Koffán Károly irányították a fiatal Kondor fejlődését. Koffán Károly és Kondor Béla között nemcsak a tanár és tanítvány közötti kapcsolat, hanem szinte barátság is létrejött. Koffánnak sokat köszönhetett a fiatal Kondor. Mestere azonnal fölismerte különös, nem mindennapi tehetségét, mindenben segítette, s ha kellett, bátran kiállt érte. Én hetenként kétszer találkoztam vele, az anatómia és tárgyábrázolási óráimon. Előttem van az alakja, mintha most is látnám, egyenes tartású, szürke zakót viselt, a nagy falitábla előtt állva a feladat megoldásán gondolkozott. Soha sem hiányzott, legalábbis az én óráimról nem. Tárgyait komolyan vette, szerette; mind a két tárgy problémái érdekelték, de azért inkább az anatómia felé vonzódott, talán ezért is, mert érezte, és tudta, hogy arra még szüksége lehet. Igaza volt, hiszen képeinek a tárgya mindig is az ember, illetve az emberiség problémái, a képeiről mindig az ember szól az emberhez. Azt is tudta, hogy bizonyos dolgokat, például a rajzolás és festés mesterségét csakis fiatalon sajátíthatja el a festő. 27