Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1977 / 5-6. szám - SZEMLE - Lázár István: Csalog Zsolt: Kilenc cigány

Mindenképpen felhívja magára a figyelmet verseivel Botár Attila, Dómján Gábor, Kovács József, Patka László, Szokoly Tamás és Vásárhelyi Tibor.

Botár Attila országos folyóiratokban jelenik meg, kötetre érett költő. A Te meg a föld a két irka egyik legerősebb verse. (Kár, hogy valami technikai hiba folytán a vers szövegébe ékelődött a Szomjazás szélre c. vers). Határozott, karakteres felelősségtudat, sőt konkrét elkötelezettség (A Sóvár utca dalaiból) jellemzi. Szép prózaversében József Attilát idézi meg, a nagy példaképről beszél: ,,S közben kiéheztet a bor, a fegyelem, a szív reggeli zaja, kiéheztet a vándorlás a szavaktól a tettig és vissza. Lélegzettől lélegzetig vagyok éhes csipetnyi mosolyokra: madár-kalácsra. És jön a reggel. És te szórod ki morzsáit elém.”

Dómján Gáboré a második irka legjobb anyaga. Mindössze három vers, de három jó vers. A Van Gogh-nak ajánlott Napraforgók versindítása meglepően érett szemléletű és biztos eszközhasználatú költőt mutat:

Láttam napraforgókat, egész táblákat uram;

bizony nem voltak pajzsai a Földnek:

lelógatták tányér-fejük és csöpögött

valami víz belőlük;

agyonvert hadsereg voltak, kik

csata előtt már megadták

magukat önmaguknak:

Kovács József verseiben a realitásból nő fel a látomás. Annyi példa után is egyénien idézi meg Dózsát (Olvad a vas György dörgő mellkakasán). Patka László az első irkába groteszk verseket írt, viliódzó gondolatisággal — és Péntek Imre modorában. A második irkában sokkal egyénibbek, érettebbek a versei, az eszközök már nem annyira öncélúak vagy pusztán játékosak, s a groteszk nemannyira az egész verset, inkább egyes képek jellegét határozza meg.

Szokoly Tamás hangja is változóban van. A látomásos költészet mestereinek közvetlen tanítványaként mutatkozott be. Újabb versei többféle avntgard hatást is mutatnak, ugyanakkor tömör és fegyelmezett formát is a Karácsonyi jelentésben, legjobb versében:

Haj, ha tudnék szentségein! tisztán, szépen, holtra-rúgottan, megidézném a régi istent.

J. A-t tündöklő-kopottan.

Vásárhelyi Tibor csak a második irkában szerepel, de az élmezőnyben. Gondolkodó, pon- dosságra törekvő költő, képei között több az emlékezetes:

Búcsúi bálok forgatagában

kések szállanak: zuhanó karvalyok —,

kezed galambbá bűvölje őket,

Ingeddé lesznek hűvös hajnalok.

(Tisztelgő szavak — Szergej Jeszenyinnek) Bárdossy Pál, Migray Ernőd, Mojzer Ferenc, Sarusi Mihály versei, Klein Vilmos kisprózája kialakulatlanabb állapotot mutat. Biztosíték persze nincs, s nem is lehet arra, hogy a veszprémi műhely fiataljai közül bekerül-e valaki jeles íróink közé. Törekvésük mindenesetre rokonszenves. A műhelyjelleg téveszthetetlenül jelen van eddigi két kiadványukban: közös szándékok, célok, az írás felelősségének tudata roko- nítja őket.

VASY GÉZA

CSALOG ZSOLT:

KILENC CIGÁNY

Van egy megszállott kis csapat, annyira kicsi, hogy olykor csupáncsak magából Csalog Zsoltból áll, amely a „magnós szociográfián” belül is ezt a legpuritánabb műfajt műveli: beszélteti az embereket. S ha netán kérdezett is, kérdéseit kihagyja; ha formált is a szövegükön, az csak minimális stilizálás, tapintatos válogatás-tömörítés.

A próbálkozók persze többen vannak, beszélhetünk tehát csapatról; közülük azonban elsősorban Csalog Zsolt jut el — és ő is igen nehezen

— addig, hogy felvételeit publikálni tudja. Interjúkat, monológokat sokan illesztenek-építenek be szociográfiájukba, a szerzőnek ezt az erős háttérben maradását, ezt a teljes koncentrálást a megszólaltatottra azonban részben kevesen vállalják, részben akik vállalják, azok nemigen csinálják elég jól.

Nem csoda. Nehéz műfaj ez. Korántsem any- nyiból áll, hogy tartjuk a magnetofon mikrofonját valaki orra alá, és azután legépeljük az elmondott szöveget. (Pedig — tudja, aki már csinálta!

— a látszattal ellentétben ez se könnyű ...)

Nemcsak hallatlan türelmet, igen sok időt — és

nem kevés magnószalagot — igényel a „magnós szociográfia”. A legnehezebb talán a valóban megfelelő beszélő kiválasztása. Egyrészt érdekes, ugyanakkor azonban többé-kevésbé tipikus arculatú embernek kell lennie. Másrészt olyannak, aki igazat mond; vagy amennyiben ferdít, netán hazudik, akkor ezt úgy tegye, hogy az értő olvasó előtt rögtön lelepleződjék. Vannak ugyanis, akik

— különösen ha nem látjuk őket: arcuk rándulását, gesztusaikat — elhihetővé tudják tenni a szájukból elhangzó hamis szöveget. Márpedig a dokumentarizmus önmaga ellentétébe fordul, ha megtévesztővé válik. Olyan embereket kell tehát találni, akik ha vádolnak — orvost anyagi előny kierőszakolásával, tisztségviselőt faji elfogultsággal, sógort-komát házasságtöréssel stb. —, akkor bizonyosak lehessünk abban, hogy igazat mondanak, bárha jogi érvényű bizonyításra nincsen lehetőségünk. S persze, hiteles legyen a dicséretük és a dicsekvésük is ...

És nehéz ez a műfaj azért is, mert bajos eldön88