Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1977 / 5-6. szám - SZEMLE - Vasy Géza: Irodalmi műhelymunka (Veszprémi Irka, Szeplőtelen ének)
szépségével” — a mű racionálisan körülírható világképe. E módszer magyarázza, hogy Béládi — Dér ironikus parabolái: a G. A. úr X-ben és A kiközösítő mellett — hasonlóan korfordító jelentősége tulajdonít például az Igéző hagyományosabban építkező novellisztikájának is. A hazai irodalomtudomány örökölt egyoldalúsága a líracentrizmus. Béládi kivétel alóla: kritikái eme aránytévesztés korrekciói. Leggyakrabban prózát értelmez: Mándy való s teremtett világot egymásra vetítő, iróniába s paradoxonba burkolt „legendáit”, Sarkadi „fordított hőseit”, Sánta jelképes és példázatos kisregényeit. A szemléleti tágasság két végpontja: Mészöly Miklós kockázatvállaló, újító formai merészsége s Szabó István hagyományos lírai novellája. Mégse válik szűk specialistává: Vas István hagyományvédő modernségét, Pilinszky abszurd világgal s bűntudattal küszködő vallásos líráját, juhász Ferenc tudományos és mitologikus világlátást ötvöző költészetét hasonló készültséggel és igénnyel vizsgálja. Nemcsak az analízis Béládi erőssége: az áttekintés is. A négy kötetzáró tanulmány közül e nemben különösen kettő: a Gondolatok negyedszázad irodalmáról és A magyar regény új útjai című emelkedik ki. Újra „fölfedezi” az 1945 és 1948 közötti periódus belső gazdagságát, benne a regényírás termékeny alternatíváit: az Iszony lélektani realizmusát, A befejezetlen mondat átértelmező modernségét és a szürrealista regény oldottságát. A fénykort azonban a hatvanas évekre datálja; ez ,,a negyedszázad legjobb eredményeinek évtizede” — a líra és esszé megújulásával, a regény felzárkózásával. Ekkor kezd igazán magasodni a magyar irodalom „gogoli emelete” — a problémakereső regény dokumentumot, esszét, parabolát asszimiláló műfaja révén. Legfesztelenebbül a portré, a pályakép és a tabló műfajában mozog. (Viszonylag szűk térre szorul könyvében a műelemzés.) Sohasem tézisből indul ki: az irodalom világához prekoncepciók torzítása nélkül közeledik. Néha annyira belefeledkezik tárgyába, hogy a szükséges analógiák utáni föl- és kipillantások is elmaradnak. (Érdemesebb lett volna például Illyés pályáját történeti s nem műfaji széttagoltságban tárgyalni.) A lényegkiemelő leírás a módszere; a történetiség nem külsődleges szempontja, hanem egy-egy életmű belső természetébe világító közelítés. Stílusa megelevenítő erejű. ítéleteit mértéktartó realitásigény jellemzi. Tanulmányait — tudós szerénységgel — a műértelmezés ajánlatának nevezi. Krónikása s nem törvényhozója akar lenni irodalmunknak. Adottságai, tájékozottsága a mostaninál nagyobb feladat vállalására is alkalmassá teszik: az új magyar irodalom korszakmonográfiájának megírására. GREZSA FERENC IRODALMI MŰHELYMUNKA —Veszprémi Irka, Szeplőtelen ének — A magyar szellemi élet műhelyei még mindig túlságosan a fővárosba tömörülnek. Évtizedek óta intézkedések sora csökkenti az aránytalan és egészségtelen helyzetet, s talán túlzás nélkül állítható, hogy az utóbbi évtizedben már minőségi változás is történt. A legkülönbözőbb városokban egyetemek, főiskolák, tudományos intézetek sora működik eredményesen. S ma már aligha lehet a vidéken megjelenő irodalmi folyóiratok színvonaláról külön beszélni. Csak egyfajta elemzés a jogosult: a magyar irodalmi folyóiratokat együttesen felmérő. Debrecen, Pécs, Szeged régi nagy hagyományokkal, folyamatos irodalmi élettel rendelkeznek. Kecskemét s a Forrás arra szolgáltat példát, miként lehet a folyamatos irodalmi élet hagyománya nélkül megalapozni az eleven irodalmi életet, rangos írókat letelepíteni, folyóiratot szervezni. Hasonlóval dicsekedhet Miskolc városa is, bár az ő lapjuk inkább újság, mintsem folyóirat jellegű. Miskolc és Kecskemét példája csábító lehet: mind több város törekszik arra, hogy falai közt irodalmi élet bontakozzon ki. Néhány éves, de ugyancsak színvonalbeli engedmények nélküli antológia a Tatabányán évente háromszor megjelenő Új Forrás. Ezek a fiatalabb folyóiratok, antológiák azt is példázzák, miként lehet a legtehetségesebb helyi szerzőket aktivizálni, miként lehet megteremteni a szerzőgárdában a helyi és az országos erőknek és — a lapszámok tartalmában— a problémáknak az egészséges egyensúlyát. Ezek az újabb folyóiratok törekszenek arra, hogy fiatalabb szerzőket, kötetnélküli vagy néhánykötetes írókat állandó munkatársaikká tegyenek, nemegyszer lakással és munkahellyel is a folyóirat városához kötve. Hiszen a szerzőgárda a legfőbb biztosítéka e lapok tartós életének. Új folyóiratok, rendszeres antológiák persze sohasem születhetnek előzmények nélkül. írói és olvasói igények rendszeres találkozásai szükségesek egy lapalapítás realitásához. Nagyobb városainkból egyre gyakrabban kapunk hírt ilyen találkozásokról: új írók készülődéséről, közönségkereséséről. A közelmúltban két dunántúli város is bekapcsolódott a nemes versengésbe. A Győri Kassák Kollégium antológiáját, a Szeplőtelen éneket a megyei nyomdavállalat szép kiállításban készítette el. A Kormos István 86
