Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1977 / 5-6. szám - Varga Lajos Márton: Szerep és sors (Kiss Benedek költészetéről)

virágban, Ráolvasó) hiába, hogy a dönteni nem tudó személyiség szinte teljességgel depolitizálja az utolsó ciklust, vigasztalódva az intim szférában, a gyermekkel, a családdal, apró örömökkel, s az új erőre támadó vers boldogságával! A mindezeken egy-egy szorongató metafora erejéig átütő kérdés: „Hogy lehetne szabadulnom / gyász kötésével kötötten? / Pányvát vetett rám az Isten / hosszú, széles gyászszalagból. / Vagy mentőöv? Köldökzsinórt rángatok tán oly veszetten? / De mért nem hagy megszületnem!” (Párhuzamos dalok), a Böjti szél válaszát kapja.

A Böjti szél kivételes koncentrációja a szorongató tudásnak, ami az elmúlt évek alatt felgyűlt, s kivételes koncentrációja a költői erőnek is. Mintha szupernóva lángolna fel — olyan ez az ének a kötet verseihez képest. S ilyenként idegen is némiképp: hasonló sem előtte, sem utána nem születik Kiss Benedek költészetében. Idegen kissé, — bár a vállalt szerep logikája szerint való, mégse alkatból eredő — a robosztus lírai személyiség, a titániság, s idegen a példa-sorsokban kimunkált, onnan honosított forma, a hosszú ének. Tegyük hozzá: ennek a műnek nem itt, a kötet végén lenne a helye. Legalábbis nem a válság elmélyülésének logikája szerint. Csak a tanúsító szándék helyezte ide, egy tantételszerűen tiszta, világos eseményvezetés végére, hogy a kijelentés, kételkedés szívós perében a helyzeti nyomaték és a megformáltság együttes súlyával mondja ki a döntő szót. Bizonyítsa a törvény szintjén mindennel szemben, amit a Szentenciák — magamnak már megfogalmazott. Bizonyítsa, amit nem bizonyíthat, mert egyetlen mű magában, lett légyen akármilyen meggyőző, a kötet konstellációiban véglegeset már semmiképp sem állíthat. Más oldalról viszont a Böjti szél teljes joggal került a Békesség nektek, utak! végére. így mérhettük föl, mekkora tehetség verekszik itt. Abban, ahogy a humánum kétséges helyzetét egy életrajzi szituációból egyetemes érvényűvé növeszti, ahogy a kórházban veszteglő, értelmetlen megpróbáltatásoktól gyötrődő, az életért, a gyógyulásért küzdő ember élményeit nála ilyan szokatlan arányokban is oly természetesen fejleszti sorsképpé, a magát soha meg nem adó, kivételes személyiség látomásává, pontosan érzékelhettük, ura anyagának. Végezetül az is megvilágosodott, s a nagy vers nyomatékával világosodott meg, hogy Kiss Benedek a tejietségéhez méltó költészetet csak a válság leküzdésével teremtheti meg.

B.

Hosszas hallgatás után, apránként, majdnem egy kötetnyi vers jelent meg Kiss Benedek neve alatt a lapokban, folyóiratokban. Úgy tetszik, változóban van sok minden. A magány okozta? A belső bizonytalanság? A kilátástalanság élménye? A vállalás terhe alatt megroppanok, halálba menekülők sokasodása? Vagy kegyetlen önvizsgálat eredménye minden, ami újság? Felfejthetetlen valamennyi tényező. De annyi bizonyos, hogy átértékelődtek az eszmények, s már alig remélt aktivitással új ihletek és szándékok lobbantak verssé, jelezve a szemlélet rohamos alakulását, az élet gyönyörűségeire hangolódó világkép gazdagodását. Jelezve legfőképpen annak a kontemplativ magatartásnak a termékenyítő megelevenedését és érvényesülését, amely, mint lehetőség, eddig is ott sejlett a versek mögött, a szép és igaz ember fel-felötlő eszményében. Csakhogy ez az eszmény korábban újra és újra belekényszerült egy nem rá, hanem heroikus személyiségre szabott szerepbe. Most, mintegy az arisztotelészi mérték elvének megtestesüléseként szabadon, a maga igazi mivolta szerint bontakozik ki és élni akar, élni, korábban nem vállalt kompromisszumok árán is. A szembesülés gondolati tanulságait összegző G. Bruno-versek egyike (G. Bruno a hazatérésről és a visszavonásról) az élet elve mellett így érvel: „Szót mi a világról mond igazab40