Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1977 / 5-6. szám - Balázs József: Szeretők és szerelmesek (Regényrészlet)
Latorcza Imre intett neki, hogy a falon is van egy tükör, de Kalenda nem akart tudomást venni erről sem, az öltözködés mámora hallgataggá és elégedetté tette. Latorcza Imre — ha az öltözködésről beszélgettek — arra próbálta rávenni Kalendát hogy ne csak öltönyökben járjon, vegyen magának divatos zakókat, pulóvereket. Túl komolynak, egyszer-egyszer nevetségesnek is találta barátja ízlését, mindig azzal érvelt, hogy „nem vagy te igazgató, vagy párttitkár, azok járnak állandóan öltönyökben”. Kalendát azonban egyáltalán nem érdekelte a fiú megjegyzése, az inggallérját simítgatta az ujja hegyével, a nyakkendőjét kötötte újra és újra. Tiszta zsebkendőt tett a kabátja belső zsebébe — erre még az anyja szoktatta rá, aztán megrakta a cigaretta-tárcáját egy doboz Fecskével, majd eltette a fémfésú'jét és a kis zsebtükrét is, a fésűt a nadrágja hátsó zsebébe, a tükröt a szivarzsebébe — mindennek megvolt a helye már évek óta — és ha mindezzel készen volt, indulás előtt még egyszer megnézte magát a tükörben, csak akkor indult el. Most is így történt. Latorcza Imre a wurlitzerhez igyekezett, Kalenda pedig elindult hátrább a párhuzamosan felállított asztalsor mellett és a terem végében leült. Arra gondolt, hogy itt nyugodtan megvacsorázhat, aztán valahogyan csak eltelik az idő. Nem tudta megmagyarázni, hogy miért, de — mivel már két napja nem dolgozott semmit — nem tudott mit kezdeni az idejével. így mintha bűnös lenne valamiért, mintha valamilyen hiányérzete volna. Ezeken az álmos és unalmas délelőttökön nem találta a helyét, cigarettázott, az ágyon heverészett vagy éppen a falat bámulta. Kalenda egyébként már megrendelte a vacsorát, amikor megállt az asztalnál Latorcza Imre. Nem sokat gondolkodott azon, hogy mit kérjen, így aztán bográcsgulyást és marhapörköltet rendelt tarhonyával, s ,,ha lehetne”, tette hozzá halkan az alacsony, kövér pincérnek „kovászos uborkát is hozzon”. A pincér bólintott, s ahogy elindult, kikerülte az asztalnál bámuló fiút. — Nemsokára jövök én is — kezdte a fiú — most hallgatok egy kis zenét, meg körülnézek egy kicsit ... — és már fordult is el Kalendától. A wurlitzertől nem messze — ezt csak most figyelte meg jobban Latorcza Imre — a magas pult mögött állt a kávéfőzőnő. A szürke, szinte szemlátomást sötétedő utcát bámulta a hatalmas üvegfalon át. Az ujjai közt már lassan elégett a cigaretta, így elgondolkodva szépnek tűnt, bár lehetett már negyven éves is, a haját rövidre vágva hordta. Ez valahogyan nem illett hozzá, mert túlságosnak is árulkodó volt az arca: a szeme alatt megnyúlt a bőre, s az álián — ahogyan a fény rávetődött — úgy táncolt két mély ránc, hogy az öregedést, az idő múlását percenként lehetne követni rajtuk. Latorcza Imre bedobta a pénzt a zenegépbe, majd visszaült a helyére, s ekkor már azt látta, hogy a kávéfőzőnő rákönyököl a pultra, s egy másik nővel.elmélyült beszélgetésbe kezd. Elkomolyodott, az ujjaival megigazította a haját. Nem akart hinni a szemének: ennek a nőnek olyan fehér volt az arca, mint a hó, s ha megrezzent a könyöke a pulton, ha csak egyetlen mozdulatot is tett, mintha egy szobor éledt volna fel. Talán csak a válla volt egy kicsit szélesebb a kelleténél, de azt is ellensúlyozta blúzának szabása, amitől pontosan megtervezettnek látszott a nő — első pillantásra talán hanyagnak tűnő — eleganciája. Latorcza pillantása a nő lábára siklott. Lábujjhegyen állt az asszony, bokáját szandáljának a szíjai szorították, s hol összeszorította, hol előre-hátra ingatta combjait, a szoknyája kissé felhúzódott — kék színű, oldalt fémgombokkal díszített szoknyát hordott. Latorcza felállt az asztaltól, hogy közelebb üljön a két beszélgető nőhöz. Maga sem tudta, hogy valójában mit is csinál, mit akar ezzel a nagy figyeléssel, mi a célja a pultra könyökölő nővel. Az arcát mindenképpen szemből szerette volna látni, 24
