Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1977 / 4. szám - SZEMLE - Tarján Tamás: Add tovább! (55 mai költő és író antológiája)
Az elődökhöz, az örökséghez fűződő termékeny kapcsolat dokumentuma a Válaszlevél című ciklus is. A címmel itt vitatkozni lehetne, mert a nagy ihletők — Krzysztof Kamii Baczynski-től, Rimbaud-tól József Attilá-ig — soraikkal nem keresték föl az utódokat. Természetesen a szó jelképes értelmében nem. A mai (fiatal) írók- költők válaszlevele inkább csak levél, amely maga választás. Kiválasztása azoknak a nagy történelmi és művészettörténeti személyiségeknek, akik ma valamilyen okból példát jelenthetnek művükkel, magatartásukkal. A gesztus eredendően lírai, érthető hát, hogy a ciklus döntően költeményekre épül. Csapiár Vilmos novellája (Kallódó sárga tigrisünk) kevéssé indokoltan kerül a végére — nem azért, mert novella, hanem mert másról szól. Az eddig említett két ciklus közé furcsa figura gomolyok: Füstjeszáll király; csavargások, utazások illanó, mégis örök emléke. A csavargás, a rohanás, egyszerűen: a helyváltoztatás örökös igénye, egyik jellemzője ennek a generációnak (nemcsak az íróknak — mindnyájunknak). De félreértés ne essék: nem az unalomig ismert „lézengő” hős jön itt szembe (neki már különben is bealkonyult). E tér- és időbeli kóborlások me- gintcsak a felelős gondolkodással érintkeznek. S az egyik centrum (nemcsak ebben a ciklusban): Közép- és Kelet-Európa. A versek, Dobai Péterétől (Egy régi hosszú kelet-európai tangó egy régi kelet-európai étteremben) Pintér Lajos-éig (Címesincs) mintegy harmonizálnak az azóta megjelent Keleti Golfáram című útirajzgyűjteménnyel. A témakör legsikerültebb lírai földolgozása Mezey Katalin verse: a Határaink. A furcsa tördelésű, szaggatott ritmusú sorokból a kötet egyik kiemelkedő darabja áll össze, amelyet Wajda Menyegző-jének egyik jelenetéhez lehetne talán hasonlítani (emlékezzünk a lengyel-orosz határon a ködből fölbukkanó lovasra). Mezey költeménye már az utolsó előtti ciklusban, a Rögeszme-alapítvány-ban kapott helyet. Itt — Mosonyi Aliz versétől kölcsönözve a szót — gyakorta Fejen állva jelenik meg a világ. Megtudhatjuk — Hajas Tibor-tól, — Mit kell tudni a kutyaidomításhoz?, a Fejlődőképes kutya versportéját adja Benke László. A véradó vér- kúttá válik, hektoliterszám ontja az életmentő folyadékot (Hajnóczy Péter), a világot fogva tartja A dolgok rémuralma (Rózsa Endre). Szinte törvényszerű, hogy a deformációsorozat elvezessen a Gyönyörök kertjéhez: Szilágyi Ákos a szintén rögeszme-alapítványnak tekinthető másik ciklusban (Otthonról zavaros körülmények közt távozott fiatal férj levele és morfondírozása) idézi a groteszk egyik korai mesterének, Hieronymus Bosch-nak az emlékét. A groteszk belengi, áthatja szinte az egész antológiát — s éppen Szilágyi magas színvonalú természetrajzát is adja (Vázlat a groteszkről). Itt jegyezzük meg: gyöngébb vers, vértelen novella akad, nem is egy, a gyűjteményben (hogyan is lehetne egyenletes színvonalú 55 író és költő több száz műve?) a tanulmányok viszont kivétel nélkül maradandó értékűek, úttörő jellegűek. A groteszkről mondottak, s részben maguk az utóbbi cikluscímek bizonyára sejtetik: az antológia első felének komolysága, komorsága, medi- tálóbb hangütése után e kettős rögeszmetárban a humor is otthon érezheti magát. Alapvetően tragikus és elégikus irányultságú irodalmunkban (ez a „mai” egészére vonatkozik, fiatalabbakra és idősebbekre egyaránt) üdítő a szatíra, irónia, morbid humor, groteszk derű tömeges felbukkanása. Ezekkel az eszközökkel — legfőképp a groteszkkel — azonban nemcsak élnek: néha vissza is élnek a kötet szerzői; s alaposabb elemzésben érdemes lenne bizonyítani, hogy az antológiában szereplő fiatal alkotók egyikének-mási- kának miként van máris „iskolája”, amelyet kéretlenül látogatnak az eltanulásra vágyakozó és lekoppintásra is hajlamos epigonok. A „komoly” és a „derűs” jelzőt természetesen csak általánosítva használtuk az első három, illetve a negyedik és az ötödik ciklus érzékeltetésére. Rugalmasabb, dinamikusabb annál az a gyűjtemény, semhogy egyszerűen címkézni lehetne. A záró ciklusban pedig végképpen egymásba fonódik a két véglet: komolyság és derű, lendület és rezignáció, megmaradás és átváltozás, felfokozott én-tudat és többes szám első személyű szó együttesen teszik ki A megváltás hátulütői című fejezetet. Nagy kár, hogy itt aztán már egymást érik a korábban többször is (folyóiratban, Látóhatárban, kötetben) publikált művek, sűrű lapozgatásra késztetve az olvasót. Összegezve: mi hát az Add tovább! értéke, jelentősége? Először is: mai (fiatal) irodalmunk eddigi legteljesebb, s végre tudatosan szerkesztett antológiája, amely módot adott ajózsef Attila Körben tömörült íróknak, költőknek az együttes föllépésre. A kötet szerzői nem alkotnak valamiféle egységes csapatot, nem jelszavuk az „egy mindenkiért, mindenki egyért”: jól megkülönböztethetők a legfontosabb témakörök, a jellemző stílustörekvések és a karakteres arcélek. E különbségek ellenére is — bármiféle deklarált szövetség, közös alapelv nélkül — az Add tovább! egységes benyomást kelt; ez második erénye. A harmadik: bár túlzottan sok az utánközlés (ha nem is mindig a szerkesztők hibájából), ezt ellensúlyozza néhány kevésbé ismert költő és író (pl. Pinczési Judit, Benke László) bemutatása. Általában azonban az antológia nem a „mai maiak”: a legfiatalabbak antológiája, hanem a „tegnapi maiak”: döntően az 1965 táján indultak fóruma. Említettük korábban: a gyűjtemény a Fiatal írók József Attila Körének és a Móra Kiadónak első közös vállalkozása. Amikor ezek a sorok napvilágot látnak, már összeállt az anyag, fut a nyomdába a második kötet; remélhetőleg a korábbiaknál gyorsabban át is fut rajta. A címe: Akár a szarvasok. TARJÁN TAMÁS 88
