Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1977 / 4. szám - SZEMLE - Bárth János: Kriza János: Vadrózsák
Nincs más mód a megszólalásra csak a leghidegebb, legtúlvilágibb víziók: „AKÁR A SZELLEM-KOPONYÁK / ÉGVÉN RIDEG, FOSZFOROS LÁZBAN: / LAKATLAN ÓRIÁSCSIGÁK / VÁNDOROLNAK A VÍZMOSÁSBAN S innen a vízmosásból sokkal cicomátlanabb a történelem is. Innen, a némaságból, mozdulatlanságból lesve, megfordul a híres ének szövege: „Feljött a sírokra a páva, / feljött, de nem szabadulásra.” Mivel a költő meg van kötve, nyelve fagyosan mered szájában: az egész világ fagyosnak, nyelvtelennek, reménytelennek látszik. S akkor már leginkább csak kérdezni tud: „Madár-e az denevér?” Az ősi helyzetben, a modernül ősi helyzetben régies nyelvezetre bicsaklik a szánk, a csövek tsövek a csillag, tsillag, a zsinór, sinór. Hogy éreztesse a költő a mélységet, de a nevetséget is: hát megint ide jutott? Hiszen erre a kérdésre nem lehet, nem is szabad válaszolni. Kassák válaszolt rá? Egy egész élettel csak, egy egész élet jeruzsálemi lovaglásával. A megválaszolatlan kérdéssel nyeregkápáján, végiglovagol a századon. Vele lehet beszélni, ő érti, amit mondunk, mert ő is énekelt, mozgott, küzdött, „naponta begyalogol a szent városba / s megáll a redakciók előtt, a kapuk alatt.” Tessék: a mozgás, Kassák Lajosé legalább, a mozdulatlanság leleplezésére. És Kassák megnevezéseire még a nyelv is közölni kezd, kapcsolatot teremt köztem és a világ közt. Hát akkor, valóban: „Madár-e az denevér?” Akkor odafordulhatunk Jeruzsálemben, létezésünk, történelmünk Jeruzsálemében akármelyik gyanútlan járókelőhöz, aki éppen kirakatot néz, mert a fogyasztást a napi istentisztelet kötelező szertartásává avatta ez a Jeruzsálem, a Pénz és a Hatalom Jeruzsálemé. Odafordulhatunk, megkérdezhetjük: „Mondja uram: mért vagyunk mi / apolitikus akol?" Erre a kérdésre hosszú, kötetlen ének következik, már ahogyan ez Jeruzsálemben kötelező, majd summázás, rövid, gyors ritmusban, mintha pap és hívők felelgetősét hallanánk a költő tervei szerint. S olvasnám ezt a felelgetőst végtelen végig, míg minden kérdésre feleletet, azaz újabb szécsi-margiti kérdést nem kapnék. Mert a kérdések összekapcsolnak minket: világot és embereket. Szécsi Margit új könyve megállíthatatlan kérdezések örökmozgója. Nem nyugszik ő bele a fagyba, halott nyelvbe, a vízmosás történelmébe, állapotába. Megálmodja ajeruzsálem felé ügető Kassák Lajost, fáklyás, nagy, angyalföldi elődét, hozzá imádkozik még egy utolsót, mielőtt énekét, könyvét berekesz- tené: „Ide az angyalföldre a Lajos hozza a Miértet, s a mindennapi Miértet add meg nekünk ma —” S innen, így kell a könyvét újra, elölről elolvasni. TORNAI JÓZSEF KRIZA JÁNOS: VADRÓZSÁK Ritkán fordul elő, hogy egy népköltészeti gyűjteményt jelentősebb tartalmi változtatás nélkül újra kiadnak. Hasonlóképpen ritka eset, hogy egy könyv sokadik kiadásáról kritika vagy elemző ismertetés jelentik meg. Kriza János halhatatlan műve esetében mind a két dolog természetes Az elmúlt három évtizedben felnőtt egy új nemzedék, másrészt a hazai és a szomszéd országokban élő magyarság nagyobb tömegei a műveltségi viszonyok és az életforma változások következtében ez idő alatt ismerkedtek meg igazán a könyvvel, az olvasás örömével. E rétegek számára a Vadrózsák új könyvként hat. Fontos tehát néhány eligazító gondolattal ajánlanunk. Elmondhatjuk azt is, hogy bár a Vadrózsák igen jelentős mérföldköve a magyar néprajztudomány történetének, összeállító gyűjtőjének nagyjelentőségű munkásságát kevesen ismerik. Ennek részben oka az is, hogy a könyv eddig mindig kis példányszámban jelent meg. Miként Faragó József a Kriterion kiadás bevezetőjében megjegyzi, a Vadrózsák a viszonylag nagy példányszámmal most lép ki a könyvritkaságok sorából és most válik a tömegek olvasmányává. Ezért szükséges méltatnunk a könyv új kiadását. A mostani romániai megjelenés egyébként könyvészeti eseménynek is mondható, hiszen a fekete borítóval burkolt impozáns kiállítású kötet Kriza János halálának zsázadik évfordulójára hagyta el a nyomdát. A centenárium ünnepe jó alkalom arra, hogy szóljunk a magyar néprajz e jeles alakjáról és a Vadrózsák megszületésének körülményeiről. Kriza János 1811. június 28-án született a székelyföldi Erdővidék egyik falujában, Nagyajtán. Azon a tájon látta meg a napvilágot, amely Apáczai Csere Jánost, Baróti Szabó Dávidot, Bölöni Farkas Sándort és Benedek Eleket adta az irodalomnak és a magyar tudományosságnak. Erdélyi és berlini tanulmányai után unitárius pap, majd püspök lett Kolozsváron. E városban élt, és dolgozott haláláig. Szülőföldje, a székelyföldi táj és annak nagy hagyományú népe korán felkeltette érdeklődését a népköltészet iránt. Egyébként is Kriza kora volt Kelet-Európábán a nagy néprajzi vállalkozások és felfedezések időszaka. Ekkortájt születtek a szerbek, a szlovákok, a románok és az erdélyi szászok művelődéstörténeti határkőnek számító népköltési gyűjteményei. 1846—48-ban megjelent Erdélyi János magyar népköltészeti 85
