Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1977 / 4. szám - Káldi János: Versek (Sehol máshol, A szigligeti várromnál)
KÁLDI JÁNOS SEHOL MÁSHOL Csak itt, e hóverte tájon, a zengő-síró házfödelek közt, a kisszékre ülve, veletek együtt — Csak itt, a tétova mondatok fagyott margarétái közt, a szántások szélén, köztetek — Csak e dombos-lapályos földön, ahol úgy bujdokolhatok, akár a szél — Ahol minden kitárt ajtó a ti szívetek, s ahol minden úton a ti álmotok indul világgá — Ahol úgy úszik végig a Duna az alkonyaiban, mint a búcsúsok kései éneke, s ahol minden jegenye égbelobbanó remény — Csak itt, csak itt. A SZIGLIGETI VÁRROMNÁL Ragyog a néhány omladék a nyáralkonyi Nap alatt. Villognak az ősi kőfalak eltündöklőn, hősien. Mikor folyt itt a vér? Több száz éve vagy tegnapelőtt? Surrog a kőbenőtt, elbágyadt bozót s az elszáradt, sűrű fű a szélmalomkerék- nagyságú hegytetőn. Surrog a seregélyhad százerezetű, el-elszakadó hálózata. Veri a szél a romot oly vadul, mintha folyna még most Is a csata. Önti az ég hihetetlen dühét. S üvölti a volt vár, hogy van mit védeni még.
