Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1977 / 4. szám - Olzsasz Szülejmenov: Ázsia (Befejező rész) - Buda Ferenc fordítása
Később a kultusz szolgálattevői az ábrázolt témát értelmezik, s mítoszokban megjelenik a fiú Horusz, aki az anyát fenyegető kígyókkal küzd. Horusz kultusza az I. e. 1. évezredben terjed el a világon. Az etruszkok az újjászületett napot imádják. Bálványa a bronztükör. Számos bronztükröt találtak az ókori Etruria területén a kisded ábrázolásával. A kisded rajza mellett csaknem mindig ott a felirat: „herkle”, azaz „Her-fiú”. A hellének a kígyókkal küzdő Her-aklészt, a latinok Herkulest tisztelik. A keresztény mitológiában Georgiosz döfi le a kígyót. Önmegtagadó módon szerepel a türk eposzokban egy Geor-oglu, Gor-ulu nevű hős. Gyakorta válik az isten neve népnévvé. így az ógermán Her-ul törzsi név gyanúsan hangzik. Nyilván nem véletlenül nevezték a helléneket ger-kusznak (grecus). A Hör (Her) személynév az indoeurópai és türk nyelvekben köznév lesz „nap” alapjelentéssel, (összehasonlítva a lexéma változatait feltételezhető, hogy az óegyiptomi nyelvben a „Hor” lágy magánhangzót tartalmazó tt.) Érdekesek az egye/őre még képzeletbeli etruszk-szláv kapcsolatok. A feliratos bronz-metaforák a szlávokhoz kerültek, akik palatalizálták a lágy mássalhangzót. A „herkle” személynévből lesz a „zerkle” szó. Ezt a szlávok a csillogó, fénytükröző tárgy neveként fogadták el. Lehetséges, hogy ilyen véletlen úton is érkeztek a nyelvekbe szavak-fogalmak. A „zerkalo” lesz a „zrak”, zrety”, „zrenyije” lexémák anyja. A szlávok megszervezik saját tükreik gyártását, felirattal látják el és eladják azokat a germánoknak. Ez már abban az időben megy végbe, amikor a szlávok „görög módra” írnak (lehet, hogy még Kirill és Method előtt), a germánok pedig „latin módra”. S a szláv „spikan” (zrikal) feliratot a germánok „latinul” olvassák: „szpikel”. S megjelenik náluk egy új szó. (V. ö. a mai német „Spiegel” — tükör jelentésű szóval.) ... Az óirániban maradt fönn annak legvilágosabb bizonyítéka, hogy a mitikus nevek a kölcsönző nyelvekben köznevekké válnak. Az 1st és Hor egyiptomi istennevekből lett: „izd” — isten, „hor” — nap. • • • Úgy gondolom, ugyanebben a korban terjed el az európai és ázsiai kultúrákban a tápláló-istennő 1st neve, amely elnyeri a szobor-jel sugallta jelentéseket. A makropoéták az elvonatkoztatott gondolatot látták meg — „életet adni”, „élni”, a mikropoéták a szemantikában rögzítették a kőhieroglifa értelmezését — „táplálni”, „táplálkozni” (jeszty — enni). Megláthattuk, hogy az előázsiai Szó ésjel — keresztüljutva az egyiptomi művészet kohóján — miként gazdagította az európai kultúrákat. Ám az utóbbiak maguk is közvetlenül merítettek a Két Folyó civilizációjának forrongó üstjéből. Számukra Isthor széttagolatlan neve is ismeretes volt. Az istennő agyagteste gyakorta hordozza az istenség sumér meghatározóját, a nyolcágú csillagot. Vessük össze Isthor nevének késő-sémi változatait — Asztarat (az -at a nőnem szuffixuma), Astarta, Istar, Iszter —, s a csillag indoeurópai elnevezéseit: asztra, aszter, astra, sztella, sztár stb. A görögök nem egyszer találkoztak ezzel az istennővel. Valamikor megkapják az „isztera” (női öl, gyermekszülő szerv) terminust, más alkalommal a nyolcsugarú ábra nevét a csillagra ruházzák: „asztir” S végül: az ősi istennő nevével határozták meg a régmúlt fogalmát: Isztoria. Nyomon követve az ősi jeleket, más-más utakon bukkanunk rájuk. Föloldódtak azok a plazma és a víz alakzataiban, a hegyek idomaiban, bűvölő tekintetekben, lenyomatukat az emberi arcok és ujjak éppúgy megőrzik, mint az egyiptomi szobrok s India táncai. E jelképek rajzolatai a szóban is jelen vannak. — Hozzátok könyörgök, emberek: a Tehenet imádjátok! Más korok jönnek, más jelek. Feltátott farkaspofákkal lobognak a zászlók. — Hozzátok könyörgök, emberek: az Ebet imádjátok! Ám a kétszarvú szirtek fölött, az Eufrátesz folyamközi lapálya és az Ararát szarvai fölött, meredek lejtőkön és lankás hajlatokon a nap csakúgy ragyog, mint azelőtt. — Hozzátok szólok, szeretők, szerelmesek: az Ölet imádjátok! 49
