Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1977 / 4. szám - Olzsasz Szülejmenov: Ázsia (Befejező rész) - Buda Ferenc fordítása

alapján a nevezett társadalom nyelve felől dönteni lehet, az leggyakrabban az etnonim és a vezér neve.

Nem ritkán azonban egy és ugyanazon törzs különböző szerzőknél más-más elnevez- zéssel szerepel. Mit vethetnénk az ógörög írókszemére, ha nem is oly rég (a 12. században) egy annyira mozgékony nép, mint a kipcsak, az orosz évkönyvírók számára a „polovec” gúnynéven volt ismeretes, a bizánciak számára pedig mint ,,kuman”?Csupán az Oroszország, Bizánc és Kaukázus területén lezajló eseményekben résztvevő nomádok vezéreinek névegyezése enged arra következtetni, hogy egy népről van szó.

Nehéz megállapítani egy olyan nép etnikai hovatartozóságát, amelyet csak egy forrásban említenek meg. Bizakodni kell a szerencsés véletlenben, remélvén, hogy a krónikás az eredeti népnevet jegyezte föl, nem pedig a ragadványnevet. (Régesrég megérett a szükség az etnonimok és történelmi nevek Szótárának megalkotására.)

Sarkall az idő bennünket, hogy újólag átvizsgáljunk számos — régóta népszerű — ismeretet, s bevonjuk azokat a turkológia tárgykörébe. Kiváltképp érdekes lehet az ókori Elő-Ázsia irodalma. Rátalálhatunk a szemitológusok, iranisták és hellenisták által feldolgozott meddőhányókban egy váratlanul kiásott kultúra nyomaira, amelyre — a tudomány minden adata szerint — egy másik földrajzi körzetben kellett volna rábukkanni. Ez a lehetőség szárnyat ad a kutatónak. Minden szerény tény, a legjelentéktelenebb fölfedezés ebben — a turkológia számára tilos — zónában módot ad rá, hogy a történészeknek a türkök genealógiájával kapcsolatos szilárd pozíciója megrendüljön. Újra és újra fontos visszatérni a többszörösen végigolvasott emlékekhez (akár az Igor-énekhez) és megtalálni bennük azokat az ismereteket, amelyeket az olvasók előző nemzedékei nem vettek észre. Ilyenfajta példa minőségében vizsgáljuk meg egy asszír krónika egyik híradását Asszarhadon király korából.

. . .Az i. e. 7. században az asszír krónikák megemlítik a nomádok betörését, akik az Eszak-Kaspi pusztákról jötteka Kaspi-tenger nyugati partján (aderbenti átjárón keresztül). Iszpaka vezér vezette őket, önmaguk által használt nevük isguz volt (változatok: is-kuza, as-guza).

Az asszír állam minden erejét latbavetette a hosszadalmas harcokban, hogy megtartsa és megszilárdítsa hegemóniáját déli szomszédai: Babilon, Szidon és Egyiptom fölött. Ezt a nem könnyű feladatot méginkább bonyolította a monarchia keleti határvidékén tanyázó népek növekvő aktivitása. Itt történik meg az i. e. 7. század hetvenes éveiben a médek és más törzsek hatalmas felkelése, akik szövetségre léptek a Manna királysággal. Ennek eredményeként alakult meg Média királysága, Asszíria új, hatalmas ellensége.

A felkelők az iskuzokat hívják meg szövetségesül. S azok ,,a hegyszorosokon keresztülhatolva” (ahogy a krónikások kifejezik) benyomulnak ,,az oroszlánok tanyájának” határaira (i. e. 673.).

Az óhéber „Jeremiás Könyvében” az i. e. 593. esztendőnél (vagyis 80 évvel az események után) Urartuval és Mannával együtt — mint a Méd államtól függő országról — említés történik az ,,4Askuz királyságiról (változata: Askenáz). E nomádok népszerűsége Elő-Ázsiában akkora volt, hogy elnevezésük (héber írásmóddal) általános kifejezés sé és antroponimmá válik.

Van egy olyan vélemény, hogy az is-guzok iráni nyelvűek voltak. Mire alapul ez? Iszpak nevének és a méd „szpaka” — kutya szónak külső hasonlatosságára.

Ugyanezt a népnevet iráni szótárral értelmezni eleddig nem sikerült. Mindazonáltal, ez a gyöngén megalapozott elképzelés idővel axiómává válik: ,,az is-guz egyike az iráni törzseknek”.

31