Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1977 / 4. szám - Látlelettől a változtatásig - Beszélgetés Illyés Gyulával a magyar szociográfiáról (Az interjút készítette: Hatvani Dániel)

ság oldalára, erre nem voltam képes. Éppúgy nem tudhattam a személyi kultuszról sem, hogy az sem fog tán — örökké tartani. Erre semmi ellenbizonyságom nem lehetett, és azt hiszem, senkinek sem volt. De hogy én miként viselkedjek ebben a korszakban, azt ösztönösen tudtam, éreztem. Csakhogy ezt nem adhattam át másnak — épp azért, mert nem tudtam, mit hoz a jövő, és így nem zavarhattam meg mások életét. Köztem és az újabb nemzedék emberei között így támadt valami senkiföldi terület; hogyan csináljátok mégis, amit tudtok, hátha kiderül így is valami művészet. Be is váltották, rájöttek maguktól nagyon egészségesen, mi a jó írónak, a jó gondolkodónak a jó útja.

A 60-as években hallottam, talán nem is egyszer fölvetődött, hogy Illyés Gyula — visszalátogatván gyakrabban Rácegrespusztára — a Puszták népe folytatásának megírására készülődik. Legenda volt ez, vagy volt valami komoly alapja is?

Ennek lehetett volna komoly alapja, méghozzá az én irodalomtól való eltávolodásom folytán. . . Nem akartam, hogy olyan magas székbe ültessenek, ahová nem vágytam; a lelkiismeretem szerinti tisztességes dolgot nem tudtam volna csinálni. Emiatt jóval több időt töltöttem vidéken, mint azelőtt. Hogy aztán ki mondta, ki terjesztette, jóakaratból, hogy ez azért van, mert adatokat gyűjtök, szociográfiát művelek ismét. Nyilván a barátaim mondhatták. Nagyon szívesen meg is írtam volna éppen Rácegresnek az új életét. Olyan félszeg dolog történt velem, hogy a még Rákosi idejében teremtődött tsz-t rólam nevezték el. Váltig tiltakoztam, de végül egykori iskolatársaim jöttek föl, hogy ez az okos döntésük! Akkor már jópárszor támadás alatt voltam. Mondtam hát, ne csinálják, mert élő személy vagyok, s ha ismét valami olyat teszek, ami nem tetszik a felső fórumon, árnyékot vet nevemnek otthoni viselőjére, a tsz-re is. Mindenképpen le akartam beszélni őket. Hamar kiderült, hogy okos földijeim engem voltaképp ingyen ügyvédnek akartak; mert rögtön szedték is elő panaszirataikat: hogy a szomszédbeli állami üzemek elviszik a magtárat, a legelőt, járjak én el Erdei Ferencnél és Dobinál. A kijárójuk lettem, így aztán nagyon is beleláttam az ő remekül sikerült tsz-ükbe. Kezdetben semmiféle jó út nem vezetett Rácegresre. . . Leesett az első eső, és akkor hónapokig senki be nem ment oda. Végvárban éltek, a találékonyságnak mesterteljesítményeit produkálták. Mindig megvolt a két liba, a demizson bor; akárki jött, tették bele rögtön az irattáskájába. Szóval, mint a török adószedők alatt, ezt kell mondanom.

A 60-as évek közepetájt szociográfiai fellendülés volt tapasztalható a magyar irodalomban. Véleményét szeretném kérni: valóságos erőket mutató nekilendülés volt-e ez, és ha igen, milyen súlyú értékeket hozott? Mit említene közülük legszívesebben?

Van egypár ember, akinek munkásságát nagy várakozással és nagy tisztelettel nézem s néztem már korábban is, és igen fontosnak is tartom. De ezeknek a dolgába nemigen szólok bele, ritkán érintkezem velük. Nagyon sajnálom, hogy Csoóri nem kapott elég teret és biztatást. Itt Csoóri nemzedéke lett volna hivatva — és nagy munkát tudtak volna végezni. Tudnának még mindig. Szekulityot például személyesen nem ismerem, csak az írásait; nem tudom, miért nem hozzák feljebb; szociográfiának is remek, amit ír. Vannak még jó néhányan, akik íróian, hitelesen, nagyon jól tudnak írni.

Fontosnak tartanám a környező államokban élő magyarság szociográfiai felvételét is. Semmi pontosat nem tudunk arról, hogy a magyar ajkú nemzetiséggel mi történik, mert a hivatalos adatok köre ilyesmire nem terjed ki. Egyet mondok: tőlem igen komoly angol társadalomtudósok kérdezték: hány ember beszél a világon magyarul? Nem

11