Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1977 / 4. szám - Látlelettől a változtatásig - Beszélgetés Illyés Gyulával a magyar szociográfiáról (Az interjút készítette: Hatvani Dániel)
használtak. Hogy miféle ország is a miénk, ahol ilyen a — közszellem, ahol így élnek emberek! Volt egy cseh pénzen megjelenő francia lap, amelynek egyik jelentős munkatársa, André Suarés, több cikkben, nem éppen elegáns kartársi módon, terhelő tanúként állított be engem egyenest a magyar nemzet ellen. Még élesebb volt a román sajtó magatartása. Mindez eléggé zavarba ejtett — hosszú időre. Végül aztán azt írtam, mintegy üzenetül, engedjenek be engem egy cseh bányába, vagy egy havasalföldi faluba, vagy állítsanak mellém oda egy hozzám hasonló szándékú cseh és román hazafit, és engedjék ott megmagyarázni, hogyan kell egy népet ábrázolni. A könyv viszonylag hamar megjelent francia fordításban. Az első fordítás eléggé kezdetleges volt, noha Gallimard-ék adták ki. Ott voltak a francia barátaim viszont, akik egy kicsit aggódva is nézték itteni helyzetem. A könyvet magas fokon dicsérték. A Nouvelle Revue Francaise irodalomtörténetében egy nagy táblázat a század jelentős eseményei közt a Puszták népé-nek francia fordítását említi. így valahogy egyensúlyt kapott a könyv. Párizsban tudták, mit jelenthet a támogatás, így küldtek, azt lehet mondani, hogy üzenetet nekem. Volt a Szovjetunióban is némi vita. Illés Béla szintén lekezelően újságcikk gyűjteménynek nevezte a könyvet, időszerű riportsorozatnak, melyet a szerző könyvvé állított össze. Hajói emlékszem, Gábor Andor emelt szót helyesbítésül, hogy nem, itt nem véletlenül írt újságcikkekről, hanem komolyabb ábrázolásról van szó. Sárközi György tervezett nagy vállalkozásában, a Magyarország felfedezése c. sorozatban Illyés Gyula Kastélyok és kalyibák címmel írt volna könyvet. Helyszínül ugyancsak dunántúli területet választott? Nem, ezt már szélesebb alapokra készültem helyezni. Komolyan hittük, hogy a nagybirtok, az agrárkapitalizmus alapjait sikerrel lőjük a könyveinkkel. A magyar arisztokrácia olyan dölyfösen elzárkózott a magyar közélettől, olyan biztosan érezte magát a nyeregben, dölyfösebben — és vakabb módon —, mint bármely ország vezető rétege. Ellene az ilyen hadmozdulat is sikerrel biztatott. Jónéhány író — Ady, Móricz, Szabó Dezső — már olyan mélységben ábrázolta a magyar feudalizmust, hogy amikor mi a magunk hatékony ágyúzásainkat megkezdtük az alapzat ellen, a vállalkozás azzal kecsegtetett, hogy komoly parasztmozgalmat is indíthatunk el. A Horthy-udvar volt is annyira önhitt, hogy —• saját érdekeit sem ismerve fel — a parasztság egyik rétegére sem támaszkodott. Általában a népi írók szociografizáló mozgalmát a Nyugat hogyan fogadta? A folyóirat teljesen elzárkózott ettől a mozgalomtól, vagy pedig volt, amit abból megértett és támogatott, méltatott, mint például a Puszták népé-t is? A dolog lényege szerint megfordított volt a helyzet. Azelőtt a törvényszerű majdnem az volt, hogy az alsóbb néposztályokból jönnek tehetséggyanús emberek, nagyne- hezen fölkerülnek a felsőbb irodalmi életbe is, de ott aztán nagyjából el is felejtik, honnan jöttek. Nekünk az irodalomban már nevünk volt, mint költőknek, kritikusoknak, és onnan, „fentről” mentünk vissza abba a rétegbe, amelyből származtunk, vagy amelyiket ismertünk. Bennünket már a Nyugat közönsége is becsült, mint írókat; hitelt adott a szavunknak, és így elfogadta, amit a népről is írtunk. Babits ezt majdnem örömmel fogadta. Máig érdekesség tán — valahol meg is van —, hogy a Puszták népé-ről ő írt a Nyugat-ban, s úgy, hogy abból a cenzúra másfél oldalt törölt. Olyan élesen fogalmazott már ő is. ,,Úgy élünk itt ebben az országban, mint a gyarmatos angoloka sötét Afrikájukban.” És így, ebben a hangnemben tovább. De már a Pusztulás írása idején is határozottan mellénk állt. Mivelhogy még azelőtt kaptam két támadást. Az egyik 8
