Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1977 / 3. szám - Szekér Endre: Párizsi noteszlapok

kísérjék . . . Bár én nem találkoztam vele.de gondolataimban, képzeletemben ott járt ő ő is. Nem tudok elszakadni olvasmányaimtól sohasem.

Az Unesco palotánál láttam Calder híres szobrát. A Modern Művészetek Múzeumában sok híres alkotást: Braque-tól Miroig. S a mozgó szobrokig.

Párizs: nemcsak az Eiffel torony, a Chaillot-palota, az Opera, a Concorde tér, hanem Utrillo kis házai, Degas kecses táncosnői, Renoir meztelen női, Chagall álomtornya, Dufy madártávlat-képe is. Tehát nemcsak épületek, műemlékek, hanem élő festmények, szobrok, mélyek közel állnak a szívemhez. Nem tudom, hogy az Opera ékszerdoboza fénylik-e szebben vagy Pissarro múltat idéző fiákeres utca képe? S a Mirabeau- híd nekünk, magyaroknak is nemcsak magát a hidat jelenti, hanem Apollinaire felejthetetlen versét, Illyés Gyula fordításában:

Száll hét a hétre és száll nap a napra

Nincs mi időt

S szerelmet vissza hajtsa

Fut a Mirabeau-hid alatt a Szajna

Igen, Párizs az irodalom városa is: Batsányitól Illyés Gyuláig, Villontól Sartre-ig. Megelevenedik előttünk a Notre Dame Victor Hugo regényében. Balzac hősei is itt járnak: Rastignac itt akar felemelkedni. Apollinaire Párizs szállodáit idézi. Zola Párizs „gyomrát” fedezte fel. Cendrars a világ szívének tartja Párizst. Kötetnyit, könyvtárnyit írtak róla. Talán Giradoux jellemzése a legtökéletesebb: az az „ötezer hektár”, ahol a világon a„legtöbbet gondolkoztak, legtöbbet beszéltek, legtöbbet írtak.” S mégis Párizs — több. Az ellenállás városa is. A fasizmus idején a megszállt Párizsban épp a költők fogtak össze, szervezték meg az ellenállást a németek ellen. Aragon ekkor írta a Ballada arról, aki dalolva állta a kínszenvedést című versét, melyben a meg-nem-alkuvó kommunistának állít emléket, „S ha kezdeni tudnám újból/Újra csak úgy kezden el / A vasból a láncból a gúzsból / A dal diadalra kel.”

*

Jegyzeteimet nézem: szinte semmit sem tudtam elmondani párizsi napjaimról. De le lehet-e írni a Párizsra csodálkozás pillanatát? Fel lehet-e idézni sok párizsi névtelen járókelőt? Pénztelenségemet, amikor hideg konzervet ettem? S nem volt üres szó, hanem valóság Garai verse: „Ez Párizs mégsem álmodom / Kenyéren élek és boron.” S mi mindenről nem tudok szóban vallani: a Latin-negyed kísérteties szállodájáról, a régi baráttal való hajnalig tartó beszélgetésről, a Louvre kincséiről, az Orly repülőtér fényeiről, a Fetes tér kedélyes piaci árusairól, a francia ellenállók 1944-et idéző emléktábláiról, (ahol mindig van friss virág!), a calvados jó ízéről, a Champs Elysées fényűző drug storejáról.

A „szárnyas idő” gyors repüléséről vallott Berzsenyi. Sajnos: igaz.Hihetetlenül gyorsan futnak az évek. De Párizs mindig bennem van. S velem van. Ha Illyést olvasom, ha Utrillo képét nézem, ha fényképeim kerülnek kezembe. S milyen nehéz búcsúzni tőle! Hevesi András Párizsi eső című könyvének egyik részlete őrzi ezt a pillanatot. És Garai Gábor Búcsú —verse is:

Egy tömpe kőhídon fogok majd visszajárni Mindegy ma vagy mikor minden nap válni kell Csillag-csóvás terek lelkem nagy dáliái Suttogjátok velem Semmi sem múlik el.

60