Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1977 / 1. szám - Sarkadi Imre: Riportok (Petőfi, Ady, József Attila egy falusi pártiskolában; - Nagy János példája)

reakciója a forradalom szokott lenni. Nálunk a társadalom fejlődésében kiért az ideje ennek a forradalmiságnak, csakhát olyan jólfelépített volt a monarchia, aztán olyan gyorsan bukott meg a 18-as forradalom, majd olyan jól mentette át magát a Horthy rendszer, hogy látható eredménye semmi nem lett ennek a kiérésnek: aratósztrájkok, agrárszocialista mozgalom, aztán a vezető és szellemi irányítottság nélküli lázongás, s amikor késett vagy ötven évet már a nagyon régen esedékes fellélegzés, hát a gyengébb szerkezetű paraszti vidékeken eljött az önmagába süllyedés, az egyke és a szekták.

A szellem párhuzamos forradalma pedig népből való megújulás, irodalom és művészet fénykora, nagy népi tehetségek feltörése szokott lenni. Ebből több történt, mint társadalmi vonalon: majdnem minden. Zenénk újjászületett, költészetben, prózában megtörtént az írás forradalma — csak éppen kevesek számára s éppen nem a lentlevők számára, sőt ezek tudta nélkül. S mert a társadalmi változás eközben egész 45-ig elmaradt, hát felőrlődött a feltörni akaró szándék, amelyik utánpótlása lehetett volna a megújulásnak, s felőrlődött éppen a legközelebbi, a második, harmadik garnitúra, akinek művelődnie kellett volna, ha nem is alkotni, s megérteni osztálya igazi mondanivalóit, ha nem is kimondani. De ha művelődni próbált önerejéből, közben pedig szellemében kispolgári lett, mert a faluig csak ez a „műveltség” jutott el, s ha kimondani, felfedezni akart, dilettáns lett, ebben is a leggyengébbje. Ahogy misztikumba, csodavásárba, „néma forradalomba” fordult a ki nem fejlődhetett forradalom, úgy záródott vacak, nyűtt szektáns dilettantizmusba mindaz, amit elmondani s alkotni akart az alullévők zöme.

Tisztelet az áldozatnak

Mindez alig fontos ma már. A földreform óta eltelt két év alatt azt láttuk, hogy a beteg vidékek beteg társadalmú parasztjain, az egykés falvakon, a szektázókon aligha lehet többé segíteni. Ami a múlt bűneként megtörtént, azt már nem teszi jóvá semmi. Nem lehet a Nagy Jánosokon s a többi őstehetségen sem segíteni, legfeljebb azt tudhatjuk, hogy mások nem követik őket ezen az úton. Nagy János egy darab múltból, akit az önmagába elveszés elrettentő példájaként éppen úgy lehet mutogatni, mint az égi bárányra váró megszállott öregasszonyt. S ha újra verset ír, nem úgy kell fogadni, mint a nagyhajú költőt, vagy a kackiás kalapos regényíró nagymamát, se nem úgy, mint csodabogarat vagy látványosságot, hanem mint négyezer más paraszttársát, akik a feudalizmus áldozatai.

(Új Magyarország, 1947/44.)

24

B. MIKL1 FERENC: KERT (FILCTOLL), f FEHÉR LOVAS 1975 (ACRYL) -