Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1977 / 1. szám - Márkus Béla: Sarkadi, a szociográfiai riportok írója

Érdekes módon Sarkadi írásain ekkor még legkevésbé Móricz hatása érződik. A „gyalogolni jó” elvének hirdetőjét nem követi sem abban, hogy a falu külső képéről, utcáiról, házairól ítélje meg a lakókat; az egyes embert, az érdekeset, a kuriózum számba menőt sem szerepelteti, nem rajzol róla portrét; a párbeszéd formájával sem él, de anekdotákkal, tréfákkal sem igyekszik jellemezni egy-egy falut. És mert mindenütt „elkeseredett, kemény harcot” lát maga körül, a lobogás, az öröm színei is hiányoznak az írásaiból. Irodalmiasítani pedig nem akarja a riportot. Nem a művészet, inkább a tudomány, nem az elbeszélés, inkább a tanulmány felé közelíti.

Egyben azonban már a kezdetektől hű Móricz-tanítvány: az országjárásban. Az ország legkülönbözőbb pontjain bukkan fel, s küldi írásait onnan. Előbb csak jelentéseket, híreket, tudósításokat. Információkat, amikre majd a riportszociográfiák épülhetnek. Elsőnek A magyar parasztság egy éve című s „Jegyzetek Biharból” alcímű írás. Korábban szólt már a Jászság gondjairól, a szolgaegyházi szegény parasztról, a kertészkedni tanu'ó tápéiakról, hogy próbálja a Darvas inspirálta műfajt, ismerkedjék a szerkesztés, építkezés módszereivel.

Azt hamar megtanulja, hogy a cikkek legelején tömören, lehetőleg egy mondatban vázolja az adott falu, vidék leglényegesebb problémáját, legfontosabb tényét. A Jászságról írván: „az országban kevés olyan vidék akad még, amelyiknek a parasztsága ennyire egyöntetű többségben lenne földtelen vagy törpebirtokos, ennyire a szegényparasztsághoz tartozna”. Szolgaegyházáról, ahol a szegényparasztokat ma is kiuzso- rázza az intéző, a bérlő és a pesti ügyvéd: „Azt érzi a szegényparasztság, hogy földet ugyan kapott, de maradt minden a régiben”. Tápéi jegyzetét pedig így kezdi: „A múltban kisbérlő és zsellérfalu volt. Most kisbirtokos faluvá lett. Furcsa azonban az az eredmény, amit a földreform teremtett itt”.

Az első mondatok tömör tényközlése, múltra utalása és figyelemfelhívása után kommentál is. Ki akarja fejteni, mi szülte a „furcsa eredményt”, mi változott a múlthoz képest.

Válaszában — a cikképítés immár harmadik szerkezeti elemeként — már részletesebben, de még mindig nem elég részletesen, bemutatja a mai állapotokat; a falu, a vidék érvényes helyzetrajzát adja.

Azt, amelyhez — s ez a következő szerkezeti elem — a földreform vezette el a parasztságot. S innentől aztán nem szűkszavú az újságíró. Elemzi-értékeli a földreform nyomán kialakult helyzetet, társadalmi szempontokat ugyanúgy figyelembe vesz, mint az igazgatásiakat és a politikaiakat. Ez utóbbiak taglalásakor ritkán mulasztja el az oktatás- és neveléspolitikai célok említését, de a nevelés kapcsán járja körül a forra- dalmiság gondolatkörét is. Felvillantja a gazdasági és a kulturális igények közötti összefüggéseket. A jövő szempontjából ugyanis perdöntőnek tartja a kulturális igények növekedését s egyáltalán: a parasztság öntudatosodását.

Az öntudatosodás kérdései közvetve vagy közvetlenül át- meg átszövik Sarkadi cikkeit. Közvetlenül többnyire úgy, hogy a földreform jelentőségére, a földreformra mint élményre kérdez rá. Riportszociográfiáit — immár ötödik szerkezeti elemként — ez az élménymozzanat egyéníti.

Utolsó szerkezeti elemként a parasztság tagozódása, a parasztságnak mint osztálynak a falusi intelligenciához és a polgársághoz való viszonya, valamint mindennek az elemzése szerepel.

E hat elem Sarkadi riportszociográfiáiban többé-kevésbé jól elkülöníthető, még akkor is, ha az elemek nem mindig ilyen sorrendben követik egymást.

A magyar parasztság egy évének szerzője írásaival a korábbi évtized szociográ- fikus irodalmát támasztja föl. Erre utal az idézett cikk felcíme is: „Falukutatás 1946 ban”. A falu Tépe, aminek „semmi jelentősége nincs. Kisközség”, egy a sok közül.

14