Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1977 / 2. szám - ERDEI FERENC PUBLIKÁLATLAN ÍRÁSAI, LEVELEI - Levelek szülővárosába (Forgó István bevezetőjével)

LEVELEK SZÜLŐVÁROSÁBA

Erdei Ferenc írja: ,,Egy dolog átélni egy kort és egy más dolog visszaemlékezni rá. A kettő természetesen összefügg egymással, de korántsem ugyanaz. Amikor átéli az ember kora eseményeit, még nem tudja, hogy mivé fejlődnek, később viszont, amikor visszaemlékezik rájuk, már egy megtett történeti pályán siklik vissza az emlékezet. Éppen emiatt is sokféle torzítása van a visszatekintésnek. De tételezzük fel, hogy lehetséges torzítás és beállítás nélküli visszatekintés.”

Ebből kiindulva e visszatekintésemnek két egymással összefüggő pontja van.

Az egyik objektív és ezt így lehet megfogalmazni: a levelezés a jelenkor, a szocializmus alapjainak lerakása és a fejlett szocializmus felépítésének időszakában történik, továbbá e ütemhátránnyal küzdő város és annak polgárainak küzdelmét, várospolitikáját tükrözi.

A második szubjektív: megismerkedésünk idején Erdei Ferenc negyedik, én a harmadik évtizedeket tapostuk. Érdéi életének teljében, politikusi, államfői, tudós mivoltú rátekintéssel, mondhatnám bölcselettel ítélte meg a világ, az ország, a társadalmi osztályok, rétegek és szülővárosának sorsát, a napi eseményeket. Én fiatalabb lévén, valósággal szívtam magamba jó tanácsait. Becsültem, mert tanácsokat adott és kért tőlem. Segített gondolataim megformálásában is, s közben sokat tanultam tőle. Becsült, mert vitatkoztam vele! Jellemem, munkamódszereim megformálásában sokat köszönhetek neki.

Nem közönséges barátság volt ez. Egyik közös jóbarátunk egyszer azt mondta: „Ti mindketten ökonómus gondolkodásúak vagytok”. Tehát mindig volt egy gondolkodási kiinduló pont, ahol találkoztunk. Másik közös barátunk ezt így fejelte meg: „Olyan szüksége van Erdeinek terád, mint neked Erdeire”. A mondat első fele talán túlzás, az viszont bizonyos, hogy a várospolitika, az emberek ügyeinek emberséges intézésében nagy szükségünk volt egymásra. Noha ebben a helyi, megyei és főhatósági szervek és személyek segítségét is élveztük.

Erdei Ferenc mesterien tudta irányítani a vitát, mert sokoldalú volt: ,, . .. pályája során is: volt földműves, szerkesztő, kutató, piaci árus, igazgató, miniszter, akadémikus, tehát sokféle ahhoz, hogy általában ember lehessen”, és nem akart prófétává lenni.

S végül azonos társadalmi osztályból, egy tájról valók vagyunk: „Olyan ország fiai, amely nem tartozik a világ egyik szélsőségéhez sem.” Leszögeztük: mindketten igaz ügyet akarunk szolgálni, a hazát, a népet. Tulajdonképpen ez tartott össze bennünket.

Erdei Ferenc Makón született, kétszer volt itt képviselő. Először gyerekkorában választották meg, amikor még — az akkori törvények értelmében — nem volt választható. A makói nép így akarta kimutatni nemtetszését a népelnyomó rendszerrel szemben, és szimpátiáját a serdülő Erdei Ferenc iránt. Mandátumát a választási szervek megsemmisítették. Másodszor életének utolsó félévtizedében, 1967—1971-ig, haláláig élvezhette szülővárosa bizalmát. Vágyott haza, szolgálni sorstársait, akik óhajtották, hogy ő legyen a képviselőjük. Erdei viszont igényelte, hogy a városnak nyújtott segítséget az illetékesek elfogadják és politizálni tudjanak vele. Több írásában és beszédében erről a készségről elégedetten szólott. Ehhez viszont fegyelmezett és korrekt levelezésre is szükség volt.

Erdei Ferenc és köztem a hivatalos közügyek vitelére is szigorú erkölcsi norma alakult ki. Kezdetben megállapodtunk ennek etikájában is: minden kérelmet, közérdekű bejelentést, panaszt, a várospolitika, a városfejlesztés valamennyi kérdését, gondját komolyan vesszük, de bizonyos ügyekben nem terheljük a kapcsolatainkat levelezéssel, ehelyett — esetenként — telefonon, vagy szokásos találkozásaink alkalmával cseréljük ki információinkat. Abban is azonosan vélekedtünk, hogy egymás ajánlásait megvizsgáljuk, elfogadjuk, intézzük, nem felejtjük el. Ezek voltak levelezéseink nyomvonalai is.

Erdei Ferenc Makóra jöveteleit sok-sok előzetes érdeklődés előzte meg. A város lakói állandóan tudakozódtak mikor jön haza Feri, — mert egyszerűen így hívták — hol lehet vele beszélni! Élete éltető közege volt az emberekkel való beszélgetés. Százak és ezrek őrzik a vele való beszélgetések, kötetlen eszmecserék és magas színvonalú beszédeinek emlékét. Azokból is fényesen kirajzolódik a politizáló ember arcéle, aki soha nem tagadta meg, honnan érkezett a magyar közéletbe és soha nem fordított hátat azoknak akikhez oly sűrűn vissza-vissza tért: övéihez a makói földeken.

Azt kérte: „úgy készítsétek elő a programomat, hogy találkozhassak munkásokkal, parasztokkal, értelmiségiekkel, no meg a többiekkel is”. Akik körülötte voltak, ismerték sokoldalú érdeklődését, tenniakarását a társadalomért, a várospolitikában is, az emberek egyéni ügyeinek intézésében is. Roppant tempót diktált egy-egy hazajövetele