Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1977 / 2. szám - ERDEI FERENC PUBLIKÁLATLAN ÍRÁSAI, LEVELEI - A vásárhelyi művészetről
nek, az eszmei mondanivalójuk nem világos, stb. Nos, a táj és nép történeti valóságának a korszerű kifejezésében mégis lehet valami mesterségbeli titkuk, mert elég sokan követik őket, elég sokan ellenük vannak és elég sokan irigylik őket. Én persze nem vállalkozhatom ennek az esztétikai vagy ideológiai megfejtésére, de valami analógiát tudok mondani a saját szakmámból. A szocialista mezőgazdaságról igen pontosan meghatározott elméleti formulák keletkeztek a szocialista átszervezés első időszakában — nyomban tegyük hozzá, hogy ezek sem nem Marxtól, sem nem Lenintől származtak —, és sokáig az volt a véleményünk, hogy nem is szocialista mezőgazdaság az, amely nem pontosan olyan, mint a szabvány. Ám a valóság makacsul ellenállt, s ma már bőséges tapasztalatunk van arra, hogy a szocialista mezőgazdaság fejlődése élő történeti folyamat, amely adott történeti feltételek között nagyon változatosan, olykor igen meglepően alakul, s a szocialista nagyüzem és a közös szövetkezeti tulajdon nemcsak olyan konkrét formában valósul meg, ahogyan azt előírtuk, vagy akárcsak elképzelni tudtuk. Nem állítom, hogy ez ugyanígy van az élő művek és a művészeti elméleti formulák összefüggésében is, de én egy-egy viharsarki termelőszövetkezet, s egy Kurucz vagy Szalay kép között érzek valami rokonságot. Végül még egy megjegyzést a modernség és az absztrakció oldaláról. Mély meggyőződésem, hogy íróként, művészként, gondolkodóként úgy is lehet valaki jelentékeny és reprezentáns, hogy mindvégig kiinduló társadalmi — és földrajzi — pozíciójának a konkrét jegyeit viseli magán, s úgy is, hogy általánossá absztrahálja egyedi élményeit. Arany János vagy Medgyessy Ferenc példa az előbbire, Bartók Béla vagy József Attila az utóbbira, hogy csak a hazai körben maradjunk. Nem hiszem el tehát, hogy az absztrakció foka dönti el a művek sorsát, sőt még azt sem, hogy a forma bármilyen típusa, noha a formálásnak is megvan a maga elkerülhetetlen jelentősége. A vásárhelyiek műveire alkalmazva: hogy korszerűek-e vagy konzervatívok, maradandó kifejezői-e mai és tegnapi életünknek vagy nem, hogy élnek-e évtizedek vagy évszázadok múltán is e művek, azt nem az absztrakció foka dönti el, hanem valami egészen más. A történelmi idő komplex és könyörtelen próbájából már most is kaphatunk némi ízelítőt. Tíz év művei vannak itt együtt, s már vannak jelek arra, hogy mi hogyan állta az idő próbáját. Sőt, már tendenciát is lehet érezni az irányban, hogy mi a múló és mi a maradandó. Csupán visszafelé tekintve már mondhatunk annyit, hogy maradandó becsű műveket termő irányzatnak bizonyult a vásárhelyi iskola. Hogy korunk és szocialista világunk legsajátabb és legjelentősebb műveit termi-e, azt a következő évtizedek döntik el. De lehet, hogy már ezen a kiállításon is látunk néhányat ilyen művekből vagy azok előfutáraiból. FOLYÓIRATUNK SZERKESZTÉSÉBEN KÖZREMŰKÖDNEK BUDA FERENC (tőmunkatárs) GOÓR IMRE PINTÉR LAJOS RAFFAI SAROLTA ZÁM TIBOR 19
