Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1977 / 1. szám - Szekér Endre: Beszélgetés Weöres Sándorral
Páratlan költői teljesítmény a Psyché, melyben egy múlt századi költőnő hangján szólalsz meg. Hogyan merült fel ez a költői lehetőség? W. S.: Úgy került elő, hogy sokat foglalkoztam a XVIII—XIX. század fordulójának költőivel. Nem annyira a leghíresebbekkel, mint Berzsenyi, Csokonai, Kazinczy — bár azokkal is —, sokkal inkább Ungvárnémeti Tóth Lászlóval és Vályi Nagy Ferenccel, meg a velük kortárs költőnők olyan csoportjával, mint Újfalvi Krisztina, Molnár Borbála, Vályi Klára, Fábián Julianna. Ezek a régi költőnők, akikben sok furcsaság lappang, ha nem is olyan nyíltan kimondva és részletezve, mint Psyché alakjában én csináltam. Ezekben a régi költőnőkben tulajdonképpen Psyché nagyon előlegeződik. Csak ők nem tehették, nem engedhették meg maguknak azt a szabadszájúságot, ami egy képzelt nőalaknak, Psychének persze sokkal könnyebb. De tulajdonképpen mind az, ami Psyché lényege, ezekben a régi költőnőkben már megvan. Sz. E.: A lélek idézése után az új gyűjtemény is meggyőzhet mindenkit arról, hogy milyen lényeges része Weöres Sándor munkásságának a műfordítás. „Barát is elhágy, család is elhágy, látogatóm sincs beteg a testem, szegény lakomban senkit se látok, rejtett faluban koplalva fekszem” (Po Csü-ji) Legszívesebben kiktől fordítottál? W. S.: Legszívesebben azokat fordítottam, akiket alaposan megismerhettem. Vagyis akiktől nagy kvantum fordítanivalót kaptam. Po Csü-ji és a nála sokkal régebbi, még ókori Csü Jüan. Őtőlük pl. annyi nyersfordítást kaptam, amiből magyarul is fel lehetett építeni őket. Nagyon sok olyan költő van, akitől csak 1—2—5 verset kapok, hát őket nem tudom olyan alaposan megismerni, és magyarul létrehozni. Sz. E.: Károlyi Amy írja a Faktura című versében: „Jó, hát ne repüljünk, Kússzunk a tárgyak epidermiszén érdesen simán, síkosán döccenősen, lábunk, toliunk, ecsetünk ide-oda jár levélen a firkáló bogár.” Mit jelent az, hogy feleséged, Károlyi Amy költő, hogy: költő él a költő mellett? W. S.: Nagy segítség és nagy könnyebbség, hogy Károlyi Amyval együtt dolgozhatok és hogy munkámat — készülőiéiben, vagy éppen befejezve — megmutathatom, és véleményét kérhetem. És figyelhetem azt a hatást (vagy hatástalanságot), amit esetenként egy-egy írás kivált vagy nem vált ki. Ha költő él az ember mellett, az egész más, mint hogyha sóhivatalnokok vennének körül, akiket egyáltalán nem érdekel, amit csinálok. Sz. E.: Hogyan telik egy napod? Mikor dolgozol legszívesebben? W. S.: Az nagyon különböző. Nincs valami szoros időbeosztásom. Úgy, hogy egyik napom a másikra többnyire egyáltalán nem hasonlít. — Legszívesebben az éjszakai órákban dolgozom, mert akkor nyugalom van. Megy a munka . . . Nappal mindig valami közbejön. Ha más nem, egy-egy telefon, vagy postás, pénzbeszedő. A nappali órák az íráshoz nem zavartalanok. Éjszaka lehet 6—8—10 órahosszat is zavartalanul írni. SZ. E.: Milyen szokásaiddal küszködsz? Mi a rossz szokásod? W. S.: Hát rossz szokásom például a dohányzás, melyet nem ártana leküzdenem. Nemcsak egészségügyi okokból. Hanem állandó rabság, megaláztatás ez, hogy egy kis füstölgő vacak dohány nélkül az ember nem ember. Például ha írni akarok, és nem füstöl a kezemben a cigaretta, akkor nem megy az írás. Hogy az ember egy ilyen külső 9
