Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1976 / 11. szám - Csató Károly: K. Mária istenkáromlása (elbeszélés)
CSATÓ KÁROLY K. MÁRIA ISTENKÁROMLÁSA ,,Nyugodt vagyok? Az. Ma délután múlt egy hónapja, hogy meg akartam halni. Lehet, hogy az injekciók? Nem tudom. Mindenesetre képes vagyok arra gondolni, hogy halott lehetnék. Nem szégyellem magam előtt, egyáltalán nem. Férfit kívánok, s nem a félelem miatt, most nem, mert az egész az izémből jön ... a hasamból, mellemből. Asszony akarok lenni, akinek teste van? Istenem, s megint nem valakit kívánok, hanem férfit, általában . .. jaj, megint előjön bennem a kurvaság, ez a kurvaösztön. Mit bánom én, mit bánom én — meg akartam halni, s mivel nem sikerült, most jön ez az újjászületés, s mindjárt a f... jó úristen, még ez sem ölte ki belőlem!... Vagy ennyiből áll: örülök hogy élek? Hát akkor az! Örülök, hogy élek! Az öreg Ilonka a kétszázhetesben szemmel láthatóan örül, hogy él. Tegnapelőtt mondta is neki az Anna nővér, hogy Ilonka, maga szép, magát férjhez fogjuk adni egy jóvágású öregfiúhoz. Csak mosolygott szegénykém és mindent megevett a vacsoránál, csak azt nem tudja, hogy olyan orvosságot kap, amitől örökké éhes az ember. De itt nem is érdekes a csalás, mert jobb, ha valaki nem tudja; legalább nem dilemmázik, hogy mi, miért van; hanem eszik és kész, utána meg kapja az injekciót és nyolc órakor már alszik, mint a tej — teljesen elfüggönyöznek előle mindent. Ezért fontosak az ideg- szanatóriumok, mert el tudnak függönyözni mindent, s jóéccakát mindennek. Vannak súlyosabbak is azért mint mi, mert úgy járnak-kelnek, mintha mindent tudnának a világról, mintha Jézus Krisztusok lennének, csak éppen nem prédikálnak, hanem legszívesebben ultrahangon beszélnének, mert nehezükre esik még az is, ha valaki szembe jön velük a folyosón és rájuk néz. Más lapra tartoznak, mint akik kiborultak és megpróbálták befejezni .. . Nem is tudom, miért nem jut valakinek az eszébe, aki az öngyilkosokkal foglalkozik, hogy meghirdetnék az újságokban, a rádióban, mindenben, hogy aki most az öngyilkosság gondolatával foglalkozik, jelentkezzen itt a Kott- hencz tanár úrnál, aki maga a testet öltött jóság, akinek a puszta hangjától boldog, mély álomba szenderül, aki évek óta nem tudott rendesen aludni. Ebben a szanatóriumban csodák történnek, olyanok, hogy arra egy ember egész életében talán nem akad példa máshol. Itt aztán meg lehet találni néhány hét alatt a harmóniát, mert először is a világot kialszod a négy sarkából, meg kieszed, aztán meg kezdesz férfiakkal álmodni ... Itt van velem ebben a szobában ez a kis Mona is, azzal a törékeny, gyermeki tisztaságával. Róla, ha valaki azt mondja, hogy félresikerült, az nem normális, annak ki kell operálni a homloklebenyét. Valahol olvastam, hogy egy ilyen műtét teljesen kiradírozza az emlékeket, meg minden. Elég az hozzá, hogy ez a lány teljesen olyan, mint a neve: olyan finom, olyan tiszta; kár, hogy nem találkoztunk előtte soha. Ha találkozunk, tudunk egymásról, akkor . . . akkor is itt kötünk ki? Persze, lehet hogy előtte ő is másmilyen volt, de ezt nem tudom elképzelni. Teljesen csak nem változik meg az ember, még akkor sem, ha valaha gyógyszeres üveget lát, s egész életében arra a pillanatra emlékszik majd, amikor megszületett a végső elhatározása ... Nem! Egészen biztos, hogy alapvetően nem változik meg ... Na, csodálatos volt... Amikor a kórházból ide hoztak utókezelésre; ugyanis mentővel jöttünk ketten, én, meg egy idősebb asszony, akinek a lánya a nyáron kint maradt az eneszkában, s az orvos úgy intézte, hogy a mentő haza is hoz egy idős nénit, akinek valamilyen nagy szakszervezeti vezető a fia és nem ért volna rá elmenni érte: na, jövünk föl, az a kis Mona ott áll a lépcsőházban, s mindjárt a nyakamba ugrik, hogy ugye, én vagyok a Kothaj Mária, mert ő már előtte megérdeklődte, hogy ki lesz a szobatársa, s azt 16
