Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1976 / 10. szám - VALÓ VILÁG - Földiák András: Rózsaszínű leányszobák nyomában

FÖLDIÁK ANDRÁS rózsaszínű leányszobák nyomában Hazudnék, ha azt mondanám, hogy régivágású romantikus vágyak csaltak a leány­szobák dekorációi közé. Tudom, letűnt már a szemérmes színű ágyterítők, a keményí­tett horgolások, a diáklányok féltve őrzött, makulátlan világa. De született-e új stílus a sejtelmes, rózsaszínű helyett? Vagy a leányszobák titkokat őrző szép nosztalgiáját is beolvasztotta a szekrénysor formájú modern jellegtelenség? Milyen a leányszoba a mai lakásban? Folytatása a réginek? Kezdete valami újnak? I Kövér tábortűz fogad első kopogtatásom színhelyén. Óriási rőzseláng lobog a fehér­re meszelt falon. Pattognak, kavarognak koromsötét nyelvei, farkas-mohósággai nyal­dossák a mennyezet szegélyét. A szalaggá szelídült füstcsík méteres hosszúságú soro­kat rajzol: ,.Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni, hogy melegednének az emberek. Ráhányni mindent, ami antik, ócska, csorbát, töröttet s ami új, meg ép, gyermekjátékot, — ó, boldog fogócska! — s rászórni szórva mindent, ami szép”. Margit fiatal tanítónő, első munkahelyén dolgozik. — Megígértem a néninek, hogyha elmegyek, kifestem a szobát. Akár egy havi fize­tésemet is odaadom, csak azt lássam magam körül, amit szeretek. Eddig csak olyan helyen laktam, ahol még a körülöttem levő falakon is mások akaratát kellett eltűrnöm. A középiskolás kollégiumunkban a hálóink egy-egy mártírnő nevét viselték. Kinn volt a fényképük és egy jelmondat. Semmi mást nem tehettünk ki. Tébolyító, nem? Gyere­keket ennyire sablonok közé szorítani! Nekünk sokkal jobb ötleteink lettek volna, munkásmozgalmi vonatkozásban is. Vagy ha nem is jobbak, de sajátunk, belőlünk fa­kadó valami. Amíg főiskolára jártam, Debrecenben laktunk albérletben. Ott a házi­gazdánk festménye lógott a falon, egy gondosan kicirkalmazott pusztai jelenet. Annyira tudott idegesíteni, hogy sokszor letakartam, mikor már lefeküdtek. — Rossz kép volt? — Nem tudom. Mi azt mondtuk az ilyesmire, hogy nem téma, szóval hogy ehhez az ügyhöz nekünk semmi közünk. Nekünk nem mondott semmit, csak azt, hogy ő egy kép és a készítője érti a festőmesterség fogásait. Kár volt megcsinálni, az az igazság. A verssorok alatt almazöld plakát: A KUNY DOMOKOS MÚZEUM ÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁSA A TATAI VÁRBAN. Ókori relief kinagyított torzói gyalogolnak át a négyzeten. Sérült állat és ember pofájukon groteszk vigyort cipelnek. Cakkossá töre­dezett, formátlanná sérült karjukban feszül az erő, markukban biztosan áll a fegyver és a gyeplő. Szemből vörös színészmaszk kacag rájuk. Szabadon lebeg a város fölött. Körülötte ablakok nyílnak. Esernyőt tart a nap és boldogan dülöngél minden bolt­felirat, mert rövidesen kezdődik a játék: a SZENTENDREI TEÁTRUM. Amfiteátrumi nézősereg csontokká és zsigerekké vágott metszete: ATHENER FESTSPIELE 1971. Ezredévekből szalasztott sátáni pofák bámulnak a lépcsőkről. Mint­ha értenék vajúdásaimat, mintha önnön látványuk kétértelműségének szólna kaján mo­solyuk. Gombostűk, színek és formák; rajzszögekkel és kicsurrant ragasztócsöppek­41

Next

/
Thumbnails
Contents