Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1976 / 1. szám - MŰHELY - Szakolczay Lajos: Kiss Benedek költői világáról

jelentek meg versei. Első kötetét, a Gazdátlan évszakot (1970) a Móra Kiadó, a Békesség nektek, utak! c. másodikat (1973) a Szépirodalmi Könyvkiadó gondozta.

Költészetének rétegeit már a pályakezdéstől fogva a mítoszok különböző köre és a rendező elvül szolgáló történelmi érzékenység alakítja. Ő is, mint a hozzá hasonló gondolkodású pályatársai, az ,,átkos szilágyi ember” Ady magyarságot ostorozó dühét tartja követendő példának, s A halottak élén költőjében ismeri fel — ahogy egy- helyütt írja — ,,a magyarság egyik legnagyobb, legfényesebb gondolkodóját.” Innen az áttételes gondolkodás és kötődés Juhász Ferenchez, így lesza mindenséget megtestesítő ősanyag, a különféle mítoszokhoz való vonzódás versképző erő. Szélső pólusait ennek a sok irányba kísérletező, de egyféle következetességgel megvalósuló szerepjátszásnak — „Költő vagyok. Közkirály” — egyrészt a ,,Sinkától kölcsönvett zsák” és a Gulyás Pál-i szétszakíthatatlanság-érzés — ,,A földdel vagyok összekötve?/Vagy az égbolt rabja örökre?” —, másrészt a sorsélményeket verssé avató lllyés-i költészet kínálja.

Egyelőre nem is az a fontos, hogy az első verseiben már biztos formakultúráról tanúskodó költő merre tekinget, sokkal inkább az, hogy nemcsak érzi, hanem tudja a verset. Az ösztönösen megérzett verstéma — éppen azért, mert a formát biztosan kezeli a költő — majdnem mindig költészetté avatja az ihletet. Elég egy sorpár vagy érzékletes kép, egyetlen ritmustöredék vagy olvasmányból felsejlő emlék „vershívónak”, azonnal kész a válasz. A hangulatilag körvonalazott világ — amelyet először szinte elárasztani látszik a magába felejtkező költői játék és a nyomában felcsapódó érzelem — lassan rendeződik: az ösztönösség mellé úgy zárkózik fel az alakítás tudatossága, hogy egyik sem nyomja el a másikat. A korai Zuzmócsánkos paripák c. vers felépítése, indítása és befejezése pl. népdalra emlékeztet. Az első sorokban csendes őszök mélabújára asszociál az olvasó. S mire engedne a fogvatartó hangulatnak, hirtelen változik a kép: „fenve jó a kés” — hangzik szinte disszonáns módon a költő kiáltása. A természet nyugodtságát tükröző kép és ezáltal a vers megélénkül, a másfajta élmény beszüremlésével elfelejtődik a dal szomorú hangulata. Változást — kínzó változást — érez az olvasó, s mire beletörődne a nyugalmas népdal-indítás ilyenforma transzformálásába, a kezdetkor megérzett keserű-tisztaság újból visszarántja: „Takaróznék ősömig — / a legmélyebb estig! / Szememben alkonyi ég / bánata piroslik.” Ezen a legegyszerűbb példán is észrevehető a költői alakítás fegyelme: cicomátlan nyelv és világosan kivehető szerkezet hordozza a mondandót.

A népdal ugyan örökétig kínálhatja a példát, de a más tájakon való keresés — annak ellenére, hogy költészetének egyik legfontosabb éltetőjéhez Kiss Benedek sohasem lesz hűtlen — nála is eredménnyel jár. Költeményeiben nemegyszer a balladás homály és a szürrealista vízió is föltűnik. A rituális vonások azonban többet jelentenek önmaguknál, még akkor is, amikor a költő a természet-élmény versbe fogalmazásánál a primitív szertartások áhítatát kölcsönzi. Általuk, s a jól megválasztott költői álarc segítségével alakul a vers többsíkúvá. Mintha a füvészkönyvet író Fazekas Mihály természeti létezés-élményt ünneplő verseihez nyúlna vissza. Kiss Benedek öröme — akár egy levelibéka láttán is — oly felhőtlen, hogy azonnal megkísérli versbe önteni. Amennyiben a fiatal költő élményvilága nagy elődjére emlékeztet, olyannyira el is távolítja őket egymástól a szavak mögött megbújó, de nagyon is tudatosan formált szerep. A kelletekorán jött csendes esőhöz másfél századdal ezelőtti halk panasza és a befejező óhaj csendesen belenyugvó magatartásformát mutat(,,Ess tehát kedves kis eső / locsolgasd / A megijedt nép sanyarú vetését! / Hallod! áldottnak nevez a szegénység: / Ess, kis eső ess”), Kiss Benedek Fóliabőrű c. versének ráolvasása pedig szinte ellenkezőjére fordítva a vers természetimádatát, emberségért pöröl: „Adj esőt Uram / csöndes nyári esőt / bocskorban jár a nádas / szikesednek a legelők / kiszáradt, fáj a

73