Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1976 / 10. szám - Mai bolgár költők (Iván Valev, Donka Nejcseva, Todor Koparanov versei - Kiss Benedek műfordításai)
Kicsi párom, kislányom, szüleim, ti, A diófa alatt hosszan megülünk, sose legyetek tőlem távolabb! meghitt-halkan. Fönt hideg csillagok Most vagyunk együtt csak. Időnk nyúlfarknyi. Ez a fal túlél minket. De nélkülünk Itt, estél lő diófánk alatt. nem lesznek már oly ízesek a diók. Ma estére hozzám barátok jönnek. Elhozzák messzi-kanyargó utak nyugtalanságát, és folyóöblöknek békéjét is — szelíd szemsugarat. SÉTA Őszi fák bölcsen almát hullatnak, titkon a szőlő is pirkad csendben. Lépek keletnek, megyek nyugatnak, szinte már vidáman, részegükén. Kozmikus vihar tombol éjeken át, ám világosan tán onnan látni meg: nem tragikus volt, de lírai e világ, s ha küszködve éltük is — szép lehetett. Nicsak: szakítsunk egy sárga birset, illatozzék majd a könyvszekrényben; karózzunk diót is, fölrepedtet, rántsuk le róla a bundát szépen! És most egy bukfenc jön — hopp! — a fűbe ... Hadd kenődjön össze jól a nadrág! Verődjék csak fejem egy buta kőbe, hol olyan okos lett, ott leginkább! DONKA NEJCSEVA RÓMAI STADION PLOVDIVBAN A város szívében, mit eleven artériák szeldesnek át: utak, — kocsik, hangok, öröm és gond remegése közt, napi kis dolgok közt hirtelen ókori kő-heg. Római stadion. Századok óta födve, ím, földdel, csönddel. Kibontva, felszínhez közel — és milyen messzeségben posztóinak némán e grádics-iégiók! Mit vár ma tőled a faragott fehér márványkő, Filippopolisz? Ó, ti dermedt ornamensek! A váratlan-éles Nap suhintásától érten mi rezdül a pórusokban? Kardvas? hadizaj? rég-halott szavak? Temetett idő, szállj vissza percre! Emlékeztess, hogy minden múlandó, 31
