Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1976 / 9. szám - KÖZÖS MEDERBEN - Pusztay János: Jegyzetek a balti-finnekről és népköltészetükről (Vepsze dalok, Lív dalok, Vót dal, Vót farsangi dal, In kéri dal (Pusztay János műfordításai)
szetben jellemző, a szabályos, négysoros, azonos ütemszámú sorokból álló, lehetőleg rímelő sorvégé' versszakokból összetevődő dal, a másik pedig a viszonylag kötetlenebb, változó sorszámú, nem rímelő (vagy csak ritkán), s inkább asszonáncokra törekvő, mindig a tartalom meghatározta terjedelmű dal. Ez utóbbi típusnak is vannak persze kötöttségei, gyakori az alIiteráció, meghatározott ritmus vonul végig a sorokon, de nagy szabadsága van a különböző ritmusú sorok egymásutániságának. Elsősorban az érzelmek hullámzását erőteljesebben követő siratok, menyasszony-búcsúzok használják ki ezt a formai lehetőséget. Érdekes megoszlást tapasztalunk, ha áttekintjük, hogy az uráli népeknél mely változat van túlsúlyban. A kötetlenebb formát az obi-ugoroknál, a szamojédoknál, a lappoknál és a finnségieknél (finn, észt, s a jelen válogatás népei) találjuk. A többi finnugor nép folklórjára a kötöttebb forma a jellemző, természetesen a műfajtól függően (pl. a sirató kötetlenebb a magyarban is, mint egy népdal). Ez a durva felosztás sem jelenti azt, hogy egy nép folklórjában kizárólag csak az egyik típus dominál, előfordulhat, csak jelentéktelen arányban, a másik is. A fenti kiegészítést alátámasztják jelen válogatásunk egyes szemelvényei is, melyek erősen a mi népdalainkra emlékeztetnek a formai jegyek alapján. Az ilyen kötött dalok azonban kimutathatóan későbbi alakulatai e népek folklórjának. Ez a kötetlenség szoros összefüggésben van az ún. sorsének műfajával, melyben az élet eseményeit, születést, halált, örömöt, bánatot éneklik meg, addig nyújtva a dal fonalát, ameddig van mondandó. Szép példákat olvashatunk erre a már említett Képes Géza-kötetben az obi-ugor népköltészetből, de most hadd idézzek balti-finn példákat: Liv: Anyám ment a csűrbe, apám földet szántani, bátyám boronái ni, húgom a nyájba, öregapó fát hasogatni Vagy a következő vót dal, amely alig különbözik a prózától: Ó én fiam, én fiacskám, egyszál magamra hagytál itt engem. Reggelente, estelente mind csak hazavárlak téged. Oly messzire mentél, nem látszik nyomod sem. Ha írnál csak egy rövid levelet is, elhozza a posta a kis meg a nagy lapot is. írjál mindenről, hogyan boldogulsz ott, hogy szívem helyéből ki ne ugorjon. E dalok, éppen azért, mert az életet ábrázolják, sokszor tele vannak egészséges, néhol harsány humorral, nemegyszer pajzán elemekkel. Néprajzi szempontból kiváltképpen érdekes két verses műfaj — a balladák és a ráolvasások. Az előbbiekre erős külső hatás jellemző, mely megnyilvánul a tematikában, de a szóhasználatban is. A gazdag ÚR és a szegény lány tragikus végű szerelmét feldolgozó lív ballada tipikus példa erre. A hatás forrása bizonyára a német népköltészet, amit a történelmi tények is alátámasztanak. A ráolvasások azért vonják magukra a figyelmet, mert két világrend, a pogány hiedelemvilág és a kereszténység egymással való találkozása érhető tetten bennük. A pogány istenek, szellemek jóindulatát a keresztény liturgiára jellemző felajánlásokkal és nem pogány áldozatokkal fordítják maguk felé. Szemléletes példája e két világ egybeolvadásának az alábbi vepsze ráolvasás: Felkeltem keresztet vetve, kapuról-kapura jártam, áldás oltalmában meg is mosakodtam, zsengefüvű rétre, ajtóról-ajtóra, tágas mezőre mentem. 62
