Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1976 / 9. szám - KÖZÖS MEDERBEN - Bárth János: "A Tiszából s a Dunából foly egy víz…" (A szomszéd országokban élő magyarság népköltészetének új hírhozói)
Az újvidéki Fórum kiadónál 1972-ben jelent meg a Sárkányölő ikertestvérek című kötet, amelyben Katona Imre, a budapesti tudományegyetem folklór tanszékének docense a drávaszögi Kopács falu népmeséit adta közre alapos tanulmány és jegyzetek kíséretében. A mesék többségét 1942-ben gyűjtötte, majd húsz év múlva, 1962-ben kiegészítette régi gyűjtéseit. A kötet 11 mesemondótól 30 mesét tartalmaz. Összességében jól reprezentálja a vizek közé zárt ősi halászfalu epikus hagyományát, és felvillantja az évszázadokon át itt élő magyarság ősi hitvilágát. A könyv amellett, hogy nem mindennapi olvasmányélményt nyújt, nagy nyeresége a magyar folklórkutatásnak. Az újvidéki Hungarológiai Intézet gondozásában 1975-ben vékony, de igen szép kiállítású kötet jelent meg, Kovács Ilona és Matijevics Lajos műve: a Gombosi népballadák. Ebből a könyvből egy egészen más világ tárul elénk, mint a kontinuus népességű Kopács falu meséiből. Ez a költészet egy XVIII. században újratelepült, viszonylag polgárosodott bácskai falu magyar népességének hagyománya, amely nem őriz ugyan sok ősi vonást, de csokorba szedve jól tanúsítja a ballada továbbélését a többszörösen megváltozott történelmi viszonyok között. A gyűjtemény 46 népballadát és 4 folklori- zálódott műballadát tartalmaz. A 46 népballadából 7 tekinthető klasszikusnak, a többi újstílusú. Az utóbbiak egy része betyárballada, a többiek pedig megrendítő helyi vagy családi eseményekhez, gyilkosságokhoz, szerencsétlenségekhez fűződő balladák. Az egyes balladafajták aránya nagyjából megfelel az alföldi átlagnak. A balladák közreadói tartalmas bevezetővel, kottákkal és hasznos jegyzetekkel bocsátották útjára értékes gyűjteményüket. * A csehszlovákiai magyarság néprajzának kutatói az elmúlt években jóval kevesebb írással lepték meg a magyar tudományosságot és a nagyközönséget, mint a jugoszláviai vagy romániai kutatók. Ennek sokféle okát nem áll módunkban itt részletesen elemezni. Elégedjünk meg azzal a könnyen leszűrhető megállapítással, hogy a szlovákiai magyarság néprajzának kisebb kutatottsága és közleményekben való szegénysége régi hagyománya a magyar néprajztudománynak. Kodály Zoltán, Fél Edit, Manga János és Vargyas Lajos írásait leszámítva kevés klasszikusnak mondható néprajzi tanulmány született erről a területről századunkban. Ennek okát valószínűleg abban kereshetjük, hogy a csehszlovákiai magyarság többsége mindig közvetlenül érintkezett a magyar központi nyelvterület nagy tömbjével. Nem voltak nemzetiségek által elválasztott különálló nagy szigetei, amelyek körülzártságukban a többinél archaikusabb kultúrát őriztek volna meg. A nyelvhatár általában jól nyomon követhető, az új korban világosan kirajzolható vonalat alkot. A vegyes lakosságú területekbe ékelődött jelentősebb magyar településcsoportok népe itt is felkeltette a kutatók érdeklődését. Ilyen terület volt a Nyitra környéki Zobor-vidék, amely számos kutatót vonzott és jeles írásokkal dicsekedhet. A csehszlovákiai magyarság nagyobb tömbjei népi kultúrájukat tekintve lényegesen nem különböztek a határokon inneni., szomszédos magyarságtól. Jól tükröződik ez a Duna két oldalán élő magyarok vagy a palóc magyarok esetében. Például egy Losonc környéki, évszázadok óta fennálló magyar falu népi kultúrája csak azért nem különbözik egy Salgótarján környéki fa!uétól, mert 1920-ban közéjük ékelődött egy országhatár. Az említett okok miatt a magyar nyelvterület központi tömbjéhez tartozó és kötődő mai csehszlovákiai magyarság lakóterülete nem képezte önálló, átfogó néprajzi kutatások tárgyát annak ellenére, hogy önmagában nagyon érdekes és még sok meglepetést tartogat a kutatók számára. Az itteni kutatások és gyűjtések legtöbbször részét képezték egy-egy olyan magyar néprajzi csoport átfogó kutatásának, amely csoportot kétfelé tagoltak a XX. századi határok (pl. palóc kutatás, barkó kutatás, bodrogközi tanulmányok stb.). A csehszlovákiai magyarság önálló helyi néprajzi 55
