Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1976 / 9. szám - VALÓ VILÁG - Ember Mária - Hegedűs B. András: Olvasó gyerekek - tizennégy év után

Az 1974-es felmérés adatai szerint három olyan fiú — egy hatodikos, egy hetedikes és egy nyolcadikos — adott a könyvvel kapcsolatos mindkét kérdésre negatív választ, aki e csoportba sorolható:

az első elégtelen tanuló, apja üzemi villanyszerelő, anyja betanított munkás, két szoba komfort nélküli lakásban laknak négyen. A gyerek nem napközis. Határozott műszaki érdeklődést és érzéket mutat, tagja a modellező szakkörnek, kedvenc tantárgya a „gyakorlati óra”, kedvenc játéka a „villanvonat, távirányítósautó”. Pályacélja: „Taxi sofőr” szeretne lenni;

a második fiú is elégtelen tanuló, apja-anyja betanított munkás, egy szoba komfort nélküli lakásban élnek hármasban. A gyerek napközis, kedvenc játéka a „foci”. A kérdésre, mi szeretne lenni, ezt írta: „Kocsi vezető (teherautón)”

a harmadik fiú ugyancsak elégtelen tanuló, apja foglalkozását tudakoló kérdésünk mellé ezt írta: „elhalt nem tudom”, anyja hivatalsegéd, egy szoba komfort nélküli lakásban élnek hárman. A gyerek napközis, kedvenc játéka a „fótbal”, autószerelő szeretne lenni.

Az itt ismertetett 10 eset természetesen nem „vegytiszta” formában igazolta munka- hipotézisünket. Mindenesetre több fiú volt köztük, mint lány, és több napközis, mint nem-napközis, bár az a feltételezésünk, hogy napközisek lévén, nem érnek rá olvasni, vagy fáradtak estére, nem tartható. Feltűnik, hogy valamennyien munkásgyerekek, apjuk, illetve eltartójuk legfeljebb — egy esetben — művezető, 4 esetben szakmunkás, 2 esetben betanított munkás és 3 esetben segédmunkás. Elképzelésünket igazolni látszanak a lakáskörülmények (a 10 között akadt egy, aki egy szoba komfort nélküli lakásban élt ötödmagával, és egy, aki két szoba komfortosban heted magával — hogy csak a legkirívóbb példákra figyelmeztessünk). Szembeötlő tény, hogy a gépek — csoportunkban az autó — iránti érdeklődés elemi erejű: hat fiúból négyen gépkocsivezetők, ketten autó-motor szerelők szeretnének lenni, egyiküknek még kedvenc játéka is technikai jellegű: igaz, a további ötnek legkedvesebb időtöltése a — talán túlzásba is vitt — labdarúgás. Sematikus előfeltételezésünk ugyanakkor csak kis mértékben igazolódott — a 30 tanulóból, akik 1961-ben illetve 1974-ben mindkét kérdésre nemleges választ adtak, mindössze 10 tartozott ebbe az előre elgondolt kategóriába.

Kimutatott azonban az alaposabb elemzés egy másik csoportot is. Azok körében, akiknek nincs kedvenc könyvük vagy éppen nem olvastak könyvet, kirajzolódott a túlterhelt gyerekek csoportja:

Az 1961-es anyagban, az V. osztályosok között volt egy fiú, jó rendű tanuló, apja tudományos intézetben számviteli osztályvezető, anyja ügyvéd, két szoba komfortos lakásban laktak négyen. A gyerek nem volt napközis, magán német és orosz nyelvórára járt, zongorázni tanult, tagja volt a biológiai szakkörnek és ezenkívül íjlövészettel is foglalkozott. A kérdésre, hogy mi szeretne lenni, mindezek ellenére vagy éppen ezért, az eddig elmondottakkal egyáltalán nem összecsengő, sőt talán kissé gyermeteg választ adott: „pilóta”; és

egy másik fiú, közepes tanuló, apja ktsz-ben szabó, anyja háztartásbeli, egy szoba komfortos lakásban laktak hatan. Ez a gyerek sem járt napközibe, mivel sportegyesületi edzése volt — saját bevallása szerint — „heti 30x”. Ezek után meglepő módon cukrász akart lenni.

A VI. osztályosok között akadt egy lány, jó rendű tanuló, apja-anyja betanított munkás, két szoba komfort nélküli lakásban laktak négyen. A kislány nem volt napközis; énekelni tanult, a felmérést megelőző nap programján is az állt, hogy „3-tól 1/46-ig énekeltem.” Aspirációi azonban sokkal alacsonyabban jártak, mint — talán — szülei remélték, nem készült művészi pályára: „gyermekruha készítő” szeretett volna lenni.

49