Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1976 / 9. szám - Varga Csaba: Az utolsó nap (elbeszélés)

Lázálmában egyszer hideg páncélszekrényben kuksolt, feneke alatt négy köteg százas préselődött, karja alá ötveneseket dugott, úgy ült a rengeteg pénz tetején, mint kotlós az átforrósított tojásokon. A tanítóképző ajánlatát azért fogadta el, mert a pénz akkor mindenható csodaszernek számított, tanítóként viszont szűkösen élt volna, legalábbis bizonytalannak tűnt a jövője. Biztos holnapot csak a Pénz birtoklása ígért, ezt hirdették az újságok, az öles betűk, ezt mormolták a barátok, a tanárok, mindenki, kivétel nélkül. Deák úr elfogadta a híres törvényt, hitt a pénz mindenható erejében, életét a pénz szolgálatába állította, reménykedett a pénz győzelmében. A pénz először csak eszköz volt a gyors sikerhez, később a pénz lett a gyors siker, még később maga is pénz lett, csekk, váltó, korona, forint, fillér és eszeveszetten küzdött a még több pénzért. Egyre magabiztosabb lett, egyre többet kapart maga alá a szemétdombon, egyre több hatalmat, rangot, címet kívánt, de ehhez még több pénz és pénz kellett, fuldokolva szervezett, osztott, szorzott, morgott, táncolt, ordított, ütött, vágott, hogy gazdag, hogy híres, hogy gyáros, hogy ki-tudja-mi, de vagyonos legyen. Mindegy, hogy hogyan! Bármi áron, bármi erőfeszítéssel, bármi módon, de pénz kellett és a bármi ár akkor még tisztességesnek és becsületesnek látszott, viszont tíz évvel később a világ más ruhába öltözött, már hiába küszködött veszettül, hiába futott a vállalkozások után, a bármi ár egyszer csak támadható, majd tisztességtelen és törvényesen üldözött lett.

A páncélszekrényben már nem ugrált, nem tervezett, csak gubbasztott csendesen, békésen, a feneke alatt összenyomódó milliók nem érdekelték. Legnagyobb birtoklási rohama, hajcsárkodása idején sem tudott teljesen gátlástalan lenni. Jelleme valahogy megakadályozta a gazdagodását, mert állandóan fehér lepelbe bújt kísértet kerülgette, hogy a pénz hajszolása helyett inkább alkosson valamit, mert a szerzési vágy kiélését soha sem érezte elégnek, minden új üzlet csak addig izgatta, amíg elindítása közben alkotáshoz hasonló örömet érzett, csak hát az volt a baj, hogy egyszer sem tisztázta magában, hogy újra és újra bedől a kor csábításának és vagyongyűjtésre áldozza az életét vagy egyetlen mozdulattal szakít a pénz hatalmával és az ezzel járó édes biztonsággal, de sajnos képtelen volt határozottan dönteni. Nem tudott gyökeresen más sorsot kezdeni, a lappangó vágyaitól jobban félt, mint a pénz leigázó és meggyalázó hatalmától, később pedig már fizikailag nem újulhatott meg, inkább bújócskát játszott a törvénnyel, bár rettentően tartott a bírósági perbefogástól és utálta az apró csalásokat, a tisztességtelen szerzést, de más választást nem látott maga előtt, mint a megmaradás, a fentmaradás érdekében ott folytatni az életét, ahol véglegesen soha nem tudta abbahagyni.

Emma az asztalokról leszedte a piszkos poharakat, a konyhából műanyag kannában meleg vizet hozott fel, és amíg a poharakat egyenként elmosta és eltörölte, addig Laci az italospultból kiemelte a porcelán tégelyeket, a maradék bort kiöntötte belőlük a tízliteres üvegekbe. A dobos szétkapcsolta az erősítő berendezéseket, a zongorista letakarta a hangszereket, Marika és Irén már előzőleg átöltözött, a szakácsnő belekarolt a becsípett Feri bácsiba, az alagsori irodából feljöttek a gyerekek és álmosan, szipogva bámulták a zongorista fekete frakkját. Deák úr mindenkivel külön elszámolt, Emmának százötven forint borravalót adott, Laci pénzét kikészítette a pultra, majd maga is elindult zuhanyozni, de előbb a felmosott konyhában megnézte a gázcsapokat, hogy el- zárták-e őket. A csendes folyosón egyedül csoszogott a fapapucsban, leikébe nyugalom költözött, tétovázva gondolt arra, hogy nem is olyan szörnyű kanyargós kályhacsőben kúszni, mert a ritka elégedettség örömei is megszépítik az araszolás kínjait.

A párás fürdőben először a hideg csapot nyitotta meg. Megborzongott és felszisszent. Melle körül még mindig szúrást érzett, mert a hajnali álmoktól, a kimerítő munkától, vagy a füstös levegőtől megfájdult a szíve, ezért szőrős mellét kétszer is beszappanozta, többször és erősen megdörzsölte. A hideg víztől várta a csodálatos megkönnyebbülést, az ijesztő fájdalom eloszlását, de az ismétlődő szúrások csak nem akartak elmaradni.

25