Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1976 / 9. szám - Varga Csaba: Az utolsó nap (elbeszélés)

megy el a keresete. A fekete mappából kiemelt egy géppapírt és egymás alá írta a nagyobb kiadásokat és költségeket.

500 — igazgató

300 — ellenőrzési osztályvezető

700 — gyerektartás

900 — éjjeli taxi

300 — szakácsnő

1000 — rezsi: lakbér, villany- és gázdíj, napi borotválkozás, cigaretta stb.

200 — jeges, húsos borravalója 3900 —

700 — kisegítői munkabér 4600 —

Az összeadás után meglepően magas szám jött ki, Deák úr félhangosan motyogta, hogy több mint négy és fél ezer forint.de még nem csinált semmit, különben is szolidan számolt, mert a havi rezsi sokszor több mint ezer forint, a taxira sem ennyi megy el. A vállalat kisegítői munkabért nem hajlandó fizetni, mert takarékoskodnak a béralappal. És hol van még a ruházkodás és az étkezés költsége? Hol van annak az ára, hogy, vakondként túrja magát előre? Ki tudja megfizetni, hogy félig kivájt alagútban földet rág? Ki érti majd meg, hogy havonta csak kétezer forint fizetést kap, de ebből a pénzből a legszükségesebb kiadásokra sem futja? Az igazgatónak és az ellenőrzési osztály- vezetőnek is kénytelen leadni a „jatt”-ot, még ha úton-útfélen becsapják és lelkiisme- retfurdalás nélkül zsarolják is. Ha nem akar állandóan zálogházba járni, mert néha már oda is elzarándokolt, kénytelen az étterem pénztárába könyökig benyúlni.

Azt sem tagadja persze, hogy hiába szegény, mint a templom egere, mégis nagylábon él, feleslegesen költekezik, de ennyit megérdemel, ha az átlagnál sokkal többet robotol, ha minden éjszaka vendégeket szolgál ki. Két év múlva különben is nyugdíjas lesz, nincstelen és szerencsétlen, mert semmi pénzt nem tett félre és megint nyakig merül majd a baj forróvizes dézsájában.

Talán szép a halál, ha megnyugodva köszöntjük, de Deák urat elkerüli a megnyugvás. Csak beteg ne legyen soha! Legutoljára is napokig feküdt, senki feléje sem nézett, de ez talán még elviselhető lehetne, de a lázas éjszaka után elfogyott a pénze, bármennyire is furcsa, alig maradt néhány tízese. Ebből még kifizette az üdítő és gyógyító újházi tyúklevest, de másnap reggel már a zálogházba kellett mennie, mert nem számított a váratlan betegségre és nem vett ki előre pénzt az üzlet pénztárából. A hónap elején hiába vette fel a fizetést, abból rögtön kiegyenlítette a fontosabb tételeket, az utolsó százasokat elvitte a lakbér. így minden éjjel a bevételből tett el egy százast, amivel másnap estig kihúzta. Még tüzes volt a homloka, amikor nyolc órakor kimászott az ágyból, karjára vette olcsó télikabátját és elvánszorgott a zálogházba. Még annyi szerencséje sem volt, hogy ne kelljen sorbaállnia, csak az vigasztalta, hogy előtte egy szőrös arcú, pipázó vénember várakozott és a kellemes dohányillat átjárta az ő hörgő tüdejét is. Amikor a barna télikabátért átnyújtották a kétszázkilencven forintot, megkapaszkodott az üvegezett pénztárfülke sarkában, mert különös rosszullét fogta el, émelygett és szédült, talán az ájulás kerülgette és majdnem sírva fakadt, mint egy ártatlan, megvert gyermek.

Hazafelé a zötyögő villamoson még mindig kóválygott, de a torkából feltörő sírást legyőzte. Szomorúan gondolt arra, hogy életének legszebb lehetőségeit rendre elrontotta, mert ha 1945 után kicsit több az ismeretsége, könnyen rábízhattak volna poli21