Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1976 / 9. szám - Varga Csaba: Az utolsó nap (elbeszélés)

Maga elé tette afehér iratgyűjtőt is,amibe amúlt heti leltár összesítő kartonjait dugta el. A vállalati ellenőrök akkor váratlanul jöttek,lecsaptak rá. Zárás után készítettek leltárt. A végső eredményt, ha igaz, holnap délelőtt közük vele. Deák úr már tegnapelőtt kiszámolta az iratgyűjtőbe rejtett kartonokon, hogy körülbelül hatezer forint hiánya lesz. Most már nincs mese, mindenképpen fizetni fog. Az üzlet pénztárából a kelleténél többet vett ki: meztelen talpával messzebb nyújtózkodott, mint ameddig az aranyozott takaró ért.

A pénz kifolyt a keze közül, észrevétlenül prédálta el. Nem először és nem utoljára. Deák úr azzal ámította magát, hogy a bevétel törtrészének elköltése még nem tisztességtelen dolog. Nem tartotta magát csalónak vagy tolvajnak, noha ismerte a bibliai törvényt, hogy a közösség tulajdonának megdézsmálása már lopás. De ki él ma a tíz- parancsolat szerint? Deák úr legalább lelkiismeretfurdalást érzett, ám belső kétségeit megpróbálta elnyomni. Azzal vigasztalta magát, ha az ember minden baklövését, tévedését számon tartaná, nem lenne ereje az újabb tervek kidolgozásához. Önmaga előtt azzal is védekezett, hogy szüksége volt a pénzre, ezért nyúlt könyökig a bolt pénzesbugyrába. Mentségül azt is felhozhatta, hogy laposan pislogó kollégái is fosztogatták a közös vagyont. A zsebelő közhangulatban természetesnek tűnt, hogy a bolti haszon néhány százalékát kisajátították. Ez a helyzet hasonlít a hajnali vadászat erkölcsére, amikor az oroszlán lelkiismeretfurdalás nélkül ugrik rá az őzgidára.

Betegségének második napján, amikor láza valamit csökkent, megpróbálta végiggondolni az életét. Sorsát felosztotta öt korszakra. Leghosszabb a kamaszkor lett, húsz éves koráig tartott. A század tizedik évében született egy felvidéki faluban, második és utolsó gyerekként. Szülei elég szegény vasutasok voltak, akik a szigorú, de biztonságot adó szolgálatot vállalták, mert a földből már nem tudtak megélni. Deák úr bármennyire gyötörte emlékezetét, nem tudott egyértelmű választ találni arra, hogy apja miért és hogyan lett vasutas. Csak sejtette, mi történt. A kevéske földet eladták, hogy annak árából helyrepofozzák a nagyapa házát. Amikor apja simléderes arca jelent meg előtte, enyhe keserűség szorította el a torkát. Fájdalmas igazság, hogy apja sorsát alig ismerte, nem tudta, hogy a családi események mögött milyen személyes indokok húzódtak meg. Szégyen és gyalázat, de fogalma sem volt, hogy apját milyen gondolatok és álmok gyötörték; csak az időben elfogyó arcvonásaira emlékezik.

Túlságosan korán elkerült otthonról. Úgy látszik, már akkor is véglegesen önző volt. Csakis saját kínlódásaira figyelt. Ha ismerte volna apja vívódásait, talán most maga is könnyebben eligazodna az életben.

Egy nagyobb községben volt elemista tanuló. Emlékezetében csak annyi rögződött, amiről később többször mesélt is, hogy az első világháború végén afranciák bevonultak a faluba. A tanítás rögtön félbeszakadt, a diákokat kitették az internátusból. Haza nem utazhatott, a közlekedés megszűnt, a mozdonyokat elnyelte a horizont széle. Nem tehetett mást, mint fél éven át, többedmagával lopásból és koldulásból élt. Egyetlen este sem tudta, hogy másnap mit ehet. A falu házaira, utcáira nem emlékszik, két zsin- delyes tető találkozása rémlik fel előtte. Azt sem tudja már, hogy a házak „zokniját" milyen színűre festették. Ezt a korszakot különben fehérnek látja, mert ködös, légüres térben csatangolt. Csak a gyomra emlékszik ma is az éhség fájdalmára. Olyan érzés ez, mintha az embert belülről marcangolná egy vicsorgó hiéna. Azóta egyfolytában fáj a gyomra, naponta egyszer szódabikarbónát vesz be, néha határozottan azt érzi, hogy gyomorrákja lesz. Azt a mozdulatot sem felejti el, ahogy a piaci asszonyok kosarából kiemelt egy szem gyümölcsöt. Ki tudja már, hogy sárgabarackot vagy almát csent-e el? Vagy talán ringlót?

A széles karosszékben mozdulatlanul ült. Elmerengett a múlton, egyre terebélyesedett benne a vágy, hogy csapot-papot otthagyva elmegy nyugdíjba. Végre lesz ideje

10