Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1976 / 7-8. szám - SZEMLE - Halász Feren: Móra ifjúkori versei - kötetben
— írja a beszélgető füzetekben Ad/ról Babits, és valóban, ami 1912, majd a személyes megismerkedés után következik, az bőséggel eldönti a pert: a háború idején szinte teljes azonosságra jutott Adyval, főként így bizonyította ezt Ady fájdalmas halála után. Minderre Gál István gyűjteményében szinte hiánytalanul megtalálhatjuk a kellő dokumentumokat, irodalomjegyzékében és hivatkozásaiban a további forrásokat. Ez utóbbiak közül Fenyő Miksa, Kardos Pál, Gyer- gyai Albert, Király István és Zelk Zoltán („Az ikertárs”)tanulmányait véltük a leglényegesebbeknek a mostani könyv megjelenése előtt, Felhívnánk még egy Babits-fogalmazványtöre- dék („Ady Bandi szánja”) kedvessége mellett a figyelmet a Szerenád című nagyszerű verssel való formai egyezésére, bizonyos Vörösmarty reminiszcenciákra az Ady Endrének címzett 1911- es Babits versben (Babits a Petőfi—Ady analógiánál amúgyis jobban kedvelte a Vörösmarty—Ady párhuzamot), egyben arra is, hogy a Földessyvel vitázó „Tanulmány Adyró!” az egyik legizgalmasabb Ady-elemzés a könyvtárnyi közül. Szívós, elmélyült és elismerésre méltó munkát koronáz az igényes dokumentumgyűjtemény. Lehetőségeket nyit a további elemzések előtt. Egyúttal vágyakat ébreszt a „párja” iránt: szívesen forgatnánk egy „Ady Babitsról” című kötetet is. Ebben a Babitsnak küldött verseket (Téli alku szememmel, Nagy lopások bűne, Babits Mihály könyve) még akkor is, ha — mint Földessy állítja — a kéziraton Ady Lajos ceruzaírásával olvashatók a dedikációk. A minden hatalommal készségesen konformizáló öccs bizonnyal nem magától cselekedett. És Babits nem is volt hatalom; a csillagkép része volt. Csak Adyval (és másokkal) való kapcsolatában határoz meg irányt a hajósok előtt. Aki helyesen húzza meg az egyenesét, az partot ér. Ha nem így tesz, eltéved a sokféle erők által felkavart vizeken. Gál István pontosan rajzolta meg a térképek fővonalait. (Magvető Kiadó, 1975.) BODRI FERENC MÓRA IFJÚKORI VERSEI — KÖTETBEN Igazán örülhetnek Móra Ferenc rajongói. S hisszük, hogy nemcsak irodalmárok, irodalom- történészek és pedagógusok tartoznak közéjük. A nagy mesélő már a legfogékonyabb években, a gyermek- és ifjúkorban kezdi gyűjteni táborát kristályosán egyszerű, természetesen gördülő, személyes hangú, lírai és nyelvi leleményekkel ízesített történeteivel. Jellemző, amit Békés István jegyez meg róla: „Mórának egy-egy könyve a Horthy-korszak viszonyai között is rekord-példányszámban fogyott el, az új kiadások is népszerűek.” A hívek száma aligha fogy, hiszen az író a felnőttekről sem feledkezett meg. Sajátos bölcsessége új meg új fényt kap, ahogy újra meg újra találkozik vele az ember. Móra valahogy hasonlatos ahhoz a lapszerkesztőhöz, aki felolvasásra szánt gyermekújsággal kezdte, s aztán egészen a politikai érdeklődés kielégítéséig követte választott nemzedékét más és más sajtótermékek alapításával. A körforgásból nem hagy ki egy pillanatra sem. Csakhogy a kiskunfélegyházi születésű, szegedi író természetesen többet tett: maradandó műveivel jó ideje egyszerre szól mindenkihez. A lányokhoz és fiúkhoz, a felnőttekhez, a gyermekeinek felolvasó szülőkhöz, sőt a maguknak felolvastató öregekhez is. Egyszóval, alighanem változatlanul sokan szeretnék minél hitelesebben megismerni kedvenc írójukat, költőjüket. Ehhez nyújt segítséget a Móra Ferenc ifjúkori verseit tartalmazó kötet — Mezősi Károly tanulmányával. Az öt éve elhunyt kiváló kutató nem érhette meg, hogy napvilágot lásson a munkája. Pedig öröme telt volna a Kiskunfélegyházi Városi Tanács vállalkozásában, s a gyűjtését gazdagító kiegészítésekben is. Bevezető tanulmánya és a különböző kiadványokban megjelent 13 cikke, közleménye mind olyan igénnyel készült, hogy elvégezze azt a magáénak érzett feladatot, amely Móra Ferenc „életének alapos, tudományos, teljes feldolgozásából” rá esett. Levéltárakba járt, anyakönyvekben, iskolai feljegyzésekben, céhjegyzőkönyvekben búvárkodott, elfeledett újságpéldányokat tárt fel, vallatta az utódok emlékezetét, hogy helyreigazítsa a származásra és életútra vonatkozó tévedéseket, s felrajzolja a Petőfivel és Mórával büszkélkedő szülőváros hatását, az egyre inkább elszegényedő Móra család sorsát, szóljon a tudásvágytól hajtott és nélkülözéseket is jócskán tartogató tanulóévekről, a serdülő- és ifjúkori szerelem, a haza- szeretet, a szegényekhez való hűség, szülői tisztelet, a tanárok iránti érzések ihletéről. S közben azokra az elemekre is rámutat, amelyek összekapcsolják Móra zsengéit, fiatalkori líráját a kiforrott elbeszélésekkel, tárcákkal. S már az iskolai éremgyűjtemény iránti érdeklődésben is felfedezi azt a hajlamot, amely a későbbi híres régészt és múzeumigazgatót jellemezte. A versek igen érzékeny, sok mindenről gondolkodó és ambiciózus gimnáziumi diákot, illetve egyetemi hallgatót mutatnak fel, aki nagyon hitt a költészet erejében. Sőt, saját versei erejében, amelyek többnyire a helyzetdal, elégia, és allegória formáját öltik magukra. A népies hangtól a borúlátó pesszimizmusig terjed a skálájuk. A leginkább elfogulatlan kritikus épp a 40. életévéhez érkezett Móra Ferenc volt, amikor a 100 költeményből mindössze négyet vett fel a Köny- nyes könyv című, egyetlen verseskötetébe. Az ifjúkori líra összegyűjtése és néhány változat 93
