Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1976 / 7-8. szám - MŰHELY - Szakolczay Lajos: Érték és folytonosság a jugoszláviai magyar irodalomban (Könyvek, irányok, alkotók)
SZAKOLCZAY LAJOS ÉRTÉK ÉS FOLYTONOSSÁG A JUGOSZLÁVIAI MAGYAR IRODALOMBAN A jugoszláviai magyar irodalom nagykorúsodását mi sem jellemzi jobban, mint az egyre szaporodó, önismeretet, nemzetiségi hagyományt és művelődéstörténeti múltat föltérképező viták. Könyvek, folyóiratok, konferenciák szentelnek nagyobb teret egy-egy kérdéskörnek. A Híd jubileuma jó apropó a különféle fölmérésekre: a szabadkai fiatalok kisebbségi mozgalmaiból serkent, s később a pártirányítás legfontosabb fórumává, hathatós eszközévé nőtt folyóirat miképp töltötte be a neki szánt szerepet, legkivált: a nemzetiségeket a kommunista eszme által összetoborzott, mindenféle nacionalista villongáson felülemelkedő aktivitása négy évtized távolából mutat-e ma is követhető nyomokat, vállalható hagyományokat? Nemcsak a baloldali mozgalmak, a fasizmusra nemet mondó Petőfi-brigád ellenállási tevékenysége s a különböző szociális, kulturális, népközösségi kísérletek kerülnek az elődök munkáit tisztelő kortárs írók (kritikusok, irodalom- és tudománytörténészek) érdeklődési körébe, hanem minden olyan kisebbségi megmozdulás, amely a több rétegű hagyomány feltárását segítheti, a szerteszaladó szálak és irányzatok sokarcúságát éppen a vizsgálandó anyag összetettségében bizonyíthatja. A társadalomtudományi és irodalomtörténeti kutatásokat az időközben megnőtt publikációs tér — Szabadkán két folyóirat is indult: a társadalomtudományi érdeklődésű Létünk és az irodalmat-művé- szetet-kritikát egybefogó Üzenet —, s az ilyen irányú kutatásokat végző és irányító intézetek: a Hungarológiai Intézet, az Újvidéki Bölcsészettudományi Kar Magyar Tanszéke erőn felül segítik. S ha ehhez még hozzávesszük a régebbi szellemi műhelyek (Híd, Új Symposion) aktivitását, alkotóiknak sokszor saját irányzatukat sem kímélő, önmardosó vitakedvét, azonnal kitetszik, hogy a társadalom mozgásait is követő értékelési kísérletek az önépítés és az önismeret vágyából, a nemzetiségi kultúra érdekeit szolgáló együttműködésből fakadnak. A jugoszláviai magyar írás fontos lépcsője a mostani időszak: Szenteleky Kornél irodalomszervező munkássága, s az őt segítő, majd szellemében munkálkodó társak, Csuka Zoltán, Fekete Lajos, Szirmai Károly és Herceg János irodalomalapító-, és megőrző tevékenysége épp a mostani harcokban nyer igazolást. Az értékekre és értékcsírákra figyelő hagyománykutatásnak a munkásmozgalmi és a forradalmi múlt relikviáinak egybegyűjtése éppoly fontos, mint a különféle kezdemények megmérése (emlékeztessünk rá: a Híd-mozgalmat a szabadkai fiatalok „csendes könyvtári tevékenysége” indította el). A Kosztolányi Dezső és Csáth Géza diákéveit s ezzel az ifjúkor fejlődésirányát is megvilágító dokumentumok — mert a helyi érdekű hagyományt az egyetemes magyar irodalom érhálózatába kapcsolják —, talán a legfontosabbak, de semmiképp sem homályosíthatják el azokat a ,,csak”a jugoszláviai magyar irodalom, munkásmozgalom, történelem egy-egy mozzanatát feltáró munkákat, amelyek lehet hogy csak életműtorzókat villantanak fel, de a példaképül szolgáló mártirum megmutatásával az emberi tudás (lét) örök részei. A hely jellegéből következően: minden olyan eddig feltáratlan mű, életút, irodalom- és tudománytörténetet kiegészítő mozaiksor figyelmet érdemel, amely a jugoszláviai magyar nemzetiség értékzónáit tágítja, annak jelenvalóságát és hatóerejét tudatosítja. Szenteleky Kornél „zsíros Bácskából”, „álmos mélabúból” való elvágyódása, s az álomképeket mindig legyőző nem menekülhetsz — az időközben is alakuló couleur locale-elmélet cseppet sem misztikus, de több ízben pontosított — parancsa a vajdasági szellem összetettségét példázza. A helyi szín követelése nem lemerülést, megfutamodást jelent, hanem örökös vállalást, ittlétet. Irodalmat, földrészt, hazát, emberséget, a különleges körülmények közé került magyarság sorsának megőrzését, szellemi horizontjának tágasságát. Ne feledjük: Szenteleky korábbi gondolata, a Pesthez való tartozás, a külön semmi sem lehet-elv fölött körözött, de amikor megbizonyosodott arról, hogy az új államhatárok egyben a nemzetiségi irodalmak alakítói, kijelölői is, megváltoztatta korai álláspontját: egy 1933-as novella-antológia előszavában már félreérthetetlenül fogalmaz. ,, . . . sokan nem értettek velem egyet célkitűzéseimben, megvádoltak, hogy korlátok közé szorítom a teremtő képzeletet, az írói szabadságot és az erőltetett helyi színeket többre becsülöm az írói kiválóságoknál ... a sokat emlegetett couleur locale-t nem szabad szó szerint értelmezni. Nem az a fontos, hogy a történet Bácskában vagy Bánátban játszódik le, hogy a környezet színei megfeleljenek az idevaló táj színeinek. A szellem a fontos. Az új idők vajúdása óta, de különösen Julien Benda öntudato s könyve
