Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1976 / 7-8. szám - Ember Mária: 50-es évek, Üzenet (Novellák)
EMBER MÁRIA 50-ES ÉVEK Z.-né egy szép napon behozta a kisfiát a menzára. Jobban mondva, a gyerek a saját lábán jött be. Már hétéves volt. A menzán szelvényeket kellett leadni. Perforált szélű, ujjnyi keskeny csíkokat. A heti jegy friss állapotában tenyérnagyságú rózsaszín papírnégyzet volt, ez fogyott a hét folyamán fjeniről ficnire. Z.-né azon a szép napon két szelvényt tépett le egyszerre. Szám nem állt rajtuk, napi keltezés sem. Meg óhajtotta ebédeltetni a gyereket is. A tolóablaknál, amely előtt sorbaállt, a dolog nem okozott különösebb feltűnést. Nem egy diák evett végig két ebédet, beteg vagy bliccelő kollégiumi társa helyett. Alighanem ez adta Z.-nének a felforgató ötletet. A káderes, aki véletlenül vele s a kisfiával egy asztalnál evett, elsőül adott hangot töprengő helytelenítésének. Az a jegy holnapra szól. Holnap mit eszik, Z. elvtársnő? — Rosszul voltam reggel — mentegetőzött Z.-né sápadtan. Egészségtelen arcszíne már a délelőtti szemináriumon is feltűnhetett volna. — Nem bírtam időben felkelni, ebédet főzni. Amit a gyerek megmelegíthetne magának. Gondoltam, behozom. — Maga csak ne gondoljon semmit, Z. elvtársnő — mondta megfontoltan a káderes. — Ne gondoljon semmit, mert nem tud gondolkozni. Mit csináljon a közösség, ha a végén kevesebb lesz egy adaggal? És a kollektíva károsodik akkor is, ha holnap meg fennmarad egy adag. Ehhez szóljon, ha tud! Z.-né nem tudott. Tányérjára csüggesztett fejjel, hangtalanul evett. Talán válthatna két jegyet — szólalt meg egy bátortalan hang a halványkék kockás viaszosvászon asztalterítő fölött. Bátor mondat volt. A káderestől sok függött. Ösztöndíj, állás, jelen és jövő. A múltról nem is beszélve. — Mindenki megbolondult? — csattant fel a káderes. — A menzajegy kedvezmény, államunk súlyos milliókat fizet rá. Mit nyújtunk majd a következő nemzedéknek, ha már az általános iskolában megkapnak mindent? Gondolkodjunk, elvtársak, gondolkodjunk! A következő héten számok és dátumok jelentek meg a rózsaszín csíkokon. Az ifjúsági szövetség aktívái vállalták, hogy ezentúl esti munkában, egy nagyobb és egy kisebb kézibélyegző segítségével, lepecsételik a mintegy 5000 darab jegyet. A nagyobb bélyegzővel a sorszámot ütötték a csíkokra, egytől hétig. A kisebbikkel, amelyet minduntalan tovább kellett csavarni a fogaskerekei mentén, a napi keletet. Az egyetem faliújságján nyilvános dicséretben részesült Z. elvtársnő, mert kitalálta, hogy egyszerre húsz jegyet terít ki az asztalon s egyszerre húszra üti rá a napi bélyeget, csak azután tekeri a kis- alkalmatosságot tovább. Ugyanaz a Z.-né. Igenis. ÜZENET Olvasom, hogy Goethe egyszer meglátogatta Schillert, de nem találta otthon. Üzenetet kívánt hagyni és papírt keresett barátja íróasztalán. Talált is — a történetből nem derül ki, pusztán az az egy hevert-e az asztal lapján vagy egy halom kéziratpapírban (létezett már ez a fogalom egyáltalán?) turkálva, húzta elő azt az egyet, amin egy megkezdettvers első sora állt: 20
