Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1976 / 5-6. szám - MŰVÉSZET - Banner Zoltán: Az önéletíró szobrász (Részlet a szerző Szervátiusz Jenő-monográfiájából)
teg mondanivalóm van, amit ha megerősödöm, ki is fogok fejezni, persze fában. (. . .) Aki tőlünk vesz, nem azért teszi, hogy eldicsekedjen, hanem érzi annak a Szolnay vagy Nagy István képnek a lelkét, és érzik, mennyire lelki szükségükké vált: érezni, hogy otthon hogyan diskurál velük az a kép. így elhiszem, hogy minden mást nélkülözni lehet. Lélek kell ahhoz, hogy megszülessen valami, de annak megbecsüléséhez és értékeléséhez is. Hidd el, az ember örül neki, ha egy kiállításon elad, de nagyobb öröm, ha látja, hogyan nő az érdeklődők tábora, és a művészetet nem divatból, hanem a művészetért szeretik. (. . .) Különös, azt hittem elég pár hét, hogy az itteni embereket megismerjem és kellő anyagot gyűjtsék. Ha a témám meg is van, még nem él bennem eléggé az arcuk, a kifejezésük. De érzem már az ő hegyvilági életüket, nagy dolog ilyen óriási tömegek között élni. (. . .)” (Rodna-veche, 1937. július 26.) (. . . Most fejezek be egy szentet, ha kész, megyek tovább, azt hiszem, örök vándor lesz belőlem. (.. .)” És 1957-ben ugyanez: .......Sokszor úgy érzem, 10 karom kellene legyen ahhoz, hogy mindent, ami bennem van, anyagba tudjam faragni. (.. .) Témakörünk úgyszólván majdnem kizárólag a nép, azt ismerjük és tanulmányozzuk. Nyáron vesz- szük a hátizsákunkat, járjuk a vidéket, a tájakat, falvakat. Pár heti vándorlás után fejünk és lelkünk teli élménnyel, meggazdagodva térünk haza, s hosszú időre van miből meríteni. Annyi a mondanivalónk, hogy nincs időnk semmire. (...) A kezem nehéz az egész napi munkától, s a szemem se jó írás-olvasásra. Egy időben azt hittem, hogy megvakulok, csoda, hogy helyrejött a látásom. (. . .)” A relief iránt feltámadt érdeklődése egyébként az egész Brancusi utáni európai szobrásznemzedék útjára érvényes és jellemző tünet Jean Arptól, Max Ernst- től és Kurt Schwitterstől Etienne Hajdúig, Giacomo Manzúig és Kemény Zoltánig; s noha a dombormű műfaji lehetőségeinek az alkalmazásában a legeltérőbb művészi