Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1976 / 5-6. szám - VALÓ VILÁG - Kovács János: Fogyatékosok között

Egyik fiú azt tervezi, hogy barátaival felpakolják a bútorokat egy autóra és elmennek a szülőkhöz. A barátaival dolgozni fog és lesz sok pénzük.

— Mikor fölpakoltunk az autóra, a nővéreket beledobjuk a betonkeverőbe.

— Szeretnek benneteket a nővérek, miért bántanátok őket?

— Szeretnek, de mindig lezuhanyoznak.

Miért dolgozik itt?

„Gyakran beszélünk a hivatástudat válságáról. A kérdés csakis a hivatás felől közelíthető meg. Sok munkalehetőség van a dolgozók előtt. Másutt több szabad idejük lenne, több fizetésük. Mégis itt vannak.” (Igazgató-főorvos)

„Jóérzésű ember a gyerekeket csak szeretni tudja. A beteg gyereket még inkább. Ezért vagyok itt.” (Gondozónő)

— Szereti őket?

— Nagyon! Rengeteg élményem van.

— Tíz éve dolgozik fogyatékosok között, nem leverő?

— Nem. Sokkal nehezebb közöttük dolgozni, mint normál gyerekek között, mert több mint a fele mozgásfogyatékos. Nem könnyű azokat mozgatni, levegőre, bilire, fürdőszobába vinni. Meg kell tanítani mindenre őket. Ehhez több türelem kell, mint normál viszonyok között. Behoztak egy mongolidiótát. Nem tudott beszélni. Boldog voltam, mikor az első szót kimondta. Végigfutottam a folyosón és mindenkinek elmondtam.

— Mi volt az első szó?

— Erzsi, a gyógypedagógus neve. . . .A sikerélmények erőt adnak a munkához. Mindenkinek van kedvence. Szerintem nincs olyan nővér, akinek ne lenne. Mindig megsiratjuk kedvenceinket, mikor tovább viszik. Volt egy kis törpike, akit elvittek Tiszafüredre és már kétszer meglátogattam őt. Ezek a gyerekek nagyon ragaszkodnak az emberhez, és nem olyan „gonoszok” mint a normál gyerekek. . . Mindent észrevesz- nek. Mikor bejött az igazgatónővel,Tamásnak az volt az első szava, hogy bácsi nézd a T-nek virágos cipője van. Két napja vettem a cipőt és ő azóta mindenkinek elmondja, hogy a T-nek virágos cipője van.

— Anyagilag meg van becsülve ez a munka?

— Szerintem nincs. Soha senkinek nem lehet megfizetni, hogy szombat, vasárnap és minden ünnepnap bent van. Egy hónapban csak egy vasárnapot kapunk. Minden férj fel van háborodva. Nekem is fel lett ajánlva otthon, hogy hozhatom a heverőt.

A fogyatékosok között történő szolgálatot a „velük való partnerviszonyban” látom. Azt kell tisztázni először, hogy minek látom őket. Ők is személyiségek, akiket nem lehet összetéveszteni. Nem lehet azt mondani nekik: gyere ide izéke. Partnereink ők a beszélgetésben is. A velük való foglalkozásban elmaradhatatlan kívánalom a beszélgetés, még akkor is, ha úgy látjuk, hogy partnerünk nem érti, vagy dadogva, értelmetlenül válaszol. A külsejüket illetően is partnereink. Legyenek tiszták, csinosak, rendesek. Egy nyakkendő, derékszíj, egy zsebkendő nekik is kijár. A fogyatékos gondozás hátteréből nem hiányozhat az az aspektus, hogy partnerek vagyunk. Ezt eltévesztve nem látjuk igazán hivatásunkat.” (Gyógypedagógus).

„Amit mi csinálunk, nem lehet csak hivatásból tenni. Olyan környezetet kell kialakítani, hogy pótolja az otthont. Anyának kell lenni. Magunkhoz kell engedni a gyerekeket. Meg kell csókolni őket. Nagyszerű élményünk, hogy tehetetlen gyerekeket önkiszolgálókká nevelünk. (Igazgató-főorvosnő)

— Akkor kezdtem igazán becsülni a gondozókat, mikor először voltam éjszakai ügyeletes. Teendőimet tudtam, csak azt nem, ami a nővérek számára természetes.

53