Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1976 / 5-6. szám - VALÓ VILÁG - Kovács János: Fogyatékosok között

Béla mosd ki, mert így nem lesz jó. Aztán két emberrel felrakatom a padokat. Aztán lehet mosni a követ.

— Kik a barátaid?

— Nekem mindenki. Vagy hármat megtanítottam, hogy tolják a kocsit, most gyakoroltatom őket. Kevesen dolgoznak itt. Mondtam a T. néninek, hogy menjen vissza az irodába dolgozni, neki ott a helye. Osztályvezetővel kellene beszélni, hogy hozzanak még gondozót. Azt hiszem, hogy hoztak vagy öt darab baranyai lányokat. Mondom T. néninek, hogy most csak az irodában lássam, neki ott a helye, nem a tipegőben.

Pepe és társai egy öreg tölgy alatt nyilatkoztak. A műsort énekkel akarták zárni. Pepe vezényelt és a kis énekkar rázendített.

— Csend! — állítja le őket Pepe, mert meglátja az intézetvezetőt. — T. néni, most lesz munkás, mert nyilatkoztam a mikrofonba és a televízió is közli, mert ott beszélnek ilyenbe az emberek ni.

Pista vöröskeresztes szalagot hord. Hatalma jelvénye. Tagbaszakadt, tekintélyt sugároz.

— Hát itt én vagyok a főnök. Tudok rendet csinálni. Megyünk kirándulni. Ennyi gyereket számontartani, kell ám hozzá ész. Az nincs híján. Reggel is én ébresztek. Vannak lusták is. Aztán irányítom a mosdatást, a bilizést, meg amit kell. Sokszor a gondozók hiába akarnak rendet, ha nem vagyok ott.

,,Megdöbbentő az a hierarchikus rend, ami a gyerekek között kialakul. Megvan, hogy ki kinek engedelmeskedik, vagy ki kinek segít. Kialakulnak a barátságok, és sokszor érthetetlen, hogy miért barátkoznak azok a gyerekek.” (Intézeti vezető)

Szinte minden intézetnek van súlyos osztálya. Olyan gyerekek élnek itt, akik ágyhoz kötöttek. Látszólag alig rendelkeznek emberi tulajdonságokkal és formákkal. A valóság mégis az, hogy közülük sok képes arra, hogy kontaktust teremtsen környezetével. Az egyik súlyos osztály életét — egyetlen beszélő gyerek által érzékeltetem.

— Tizenhét éves vagyok, és te?

— Mi a kedves szórakozásod? — kérdem.

— A rádió. Mikor eszed meg a mikrofont?. . . Mé nem ehetem meg. . . Szabó családot hallgatok szerdán. . . Aztán kontaktus a csehekkel.

— Ismered a gyerekeket?

— Bogyó, Isti, Joci. . . A főnök B. Laci, meg N. Pista.

— Miért ők a főnökök?

— Nem tudom. Mikor esszük meg a mikrofont? Mikor megyünk ki az udvarra? Még nem süt hetedmagával a nap. Mikó süt ki, holnap?. . . Kéményseprő bácsi égette a kéményt. Nem tudom, mér égette. Kormos volt biztos. .. .Tetszett a kéményseprő bácsi. Szép fekete volt. . . Te fogod megcsinálni a rádiót?

A két főnök, meg egyik társuk, mindent megértenek a rádió műsorából. Ha színházi közvetítést hallgatnak, idejében nevetnek. Megtévesztő, hogy nem beszélnek, de bar- chovba módszerrel tűrhetően lehet velük társalogni. Aki gesztusaikat érti, annak a számára ez a nagyon torz világ is kedves lehet.

A súlyos osztályon titkári címet visel az egyik fiú. Azzal érdemelte ki, hogy mindent megjegyez, ami környezetében lezajlik. Talán egy idegen is el tudná látni a munkát közöttük a Titkár irányításával. Még a főnővérnek a megszokott teendőit is számontartja.

Nem nélkülözheti ez a sajátos társadalom a betörőket sem. Van, aki nem töri el a lakatot: lefeszegeti kövekkel, fadarabokkal. Mások a zárakba drótokat, gallyakat törnek bele. A „kedves kis betörőről” mesélik, hogy ha feltör egy lakatot, akkor szomorúan, lehajtott fejjel sétál, nem törődik semmivel. Megkönnyebbül, amikor mint gyanúsított az intézet vezetője elé kerül. i

Aztán itt van a lányok csoportja. Sokszor el kell menni egy intézetbe, hogy észre51