Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1976 / 5-6. szám - Balázs József: Az ártatlan (Regényrészlet)

hogy az ezred független legyen mindenkitől. Már itt a mocsárban is a mi hibánk volt, hogy nem indultunk el előbb. . .

Az ezredes nem válaszolt, de látszott rajta, hogy egyetért az őrnaggyal. Ezután Tokaji Jánosról beszélt Jánosy Benedek.

— Igaza van az alezredesnek — itt egy kis szünetet tartott —, hiszen az ezrednek egyáltalán nincs tapasztalata, a huszárok pedig már az első világháborúban is csak a halottak számát növelték...

— Azért ne túlozzunk — szólt közbe Majthényi Áron. — Mindezt csak a körülmények dönthetik el, vannak olyan helyzetek, amikor a huszárnak előnye van. Nem akarok példákat mondani. . .

— Mi még nem láttunk egyetlen ellenséges huszárt sem eddig, és eltűnt az ezred fele. Csak repülőgépeket láttunk. Az ellenség még csak meg sem mutatta magát, és mégis. . . Nézzen hátra vagy nézzen előre. Elég csak egy pillantás a katonák arcára. . . Ez nevetséges — legyintett Jánosy Benedek.

— Ön eltúlozza helyzetünket. Háború van, mi is részt veszünk benne. Az áldozatokat így kell megítélni. Szövetségeseink ennél sokkal több embert vesztenek — mondta Majthényi.

Jánosy Benedek nem válaszolt.

Beértek a városba. A város szélén találtak egy kaszárnyát, utoljára németek voltak benne. Most az ezred foglalta el és még néhány üresen maradt házat is felfedeztek, ezek egyikében helyezkedett el az ezred parancsnokság.

Jánosy Benedek ésTomcsányi százados itt találkozott. Aszázados közölte az őrnaggyal, és az időközben odaérkező Tokaji János alezredessel, hogy ,,a város körül partizánok vannak. Támadásra készülnek, és tudomásom van arról is, hogy figyelnek minket. A legnagyobb titoktartás mellett vállalom, hogy felveszem velük a kapcsolatot és egyezségre jutok velük. Olyan egyezségre, ami nekünk is és nekik is megfelel.”

Az alezredes a következőket mondta:

— Ezt önre bízom, és kérem, hogy mindenről tájékoztasson bennünket. Mindezt azért mondom, mert a helyzet számunkra áttekinthetetlen. Meg kell mondanom azt is, hogy amióta megérkeztünk, úgyszólván egyszer sem adódott lehetőség helyzetünk reális megítélésére. A legnehezebb terepre küldtek bennünket, a leglehetetlenebb körülmények fogadták az ezredet. Kapcsolatunk a vezérkarral, szövetségeseinkkel nullára süllyedt, s úgy tűnik, hogy ezután sem lesz változás. Nekünk kell cselekedni. Most már egyre bizonyosabb vagyok benne, hogy a lengyelekkel ki lehet egyezni. Mind a két félnek érdeke, — persze elsősorban a miénk — hogy ez az egyezség létrejöjjön. Alapvető dolog: az oroszokkal semmiképpen sem szabad harcba kerülni, mert az ezred teljes pusztulása elkerülhetetlenné válik . . . Azt is mondom, hogy a legfelső katonai vezetés, most — minimális információim vannak csak erről — elfogadja döntésünket.

— Értem — mondta azonnal Tomcsányi százados. — S mivel időnk nincs sok, azonnal indulnánk — mutatott a mellette levő kocsira, aminek túloldalán Batár János állt, és háttal a kocsinak cigarettázott.

Az alezredes kezet fogott a századossal, az időközben odahívott Poór Albert tábori lelkésszel, Gábori Dénes főhadnaggyal. Megvárta, amíg beszállnak a fekete Buickba, majd amíg kifordult az autó az udvarról, rágyújtott ő is és Jánosy Benedek őrnagyot is megkínálta. Az alezredes bizakodva nézett a távolodó kocsi után, és ezt észrevette Tomcsányi százados is.

— Menjünk az állomásra — mondta a százados Batár Jánosnak.

Tomcsányi arra gondolt, hogy újra beszél azzal a két vasutassal, akivel már előzőleg találkozott, de — valószínűleg a magyarok hibájából — a találkozás nem hozta

31