Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1976 / 5-6. szám - Balázs József: Az ártatlan (Regényrészlet)

Az ezredes nem válaszolt. Amikor Batár János befordult a kőház udvarára, az ezredes meggondolta magát és halkan szólt Jánosy Benedeknek:

— Az asszonyokat engedjék ki, de semmi több. Ha a németek megtudnak valamit, kellemetlen lesz így is, de nem bánom.

Jánosy Benedek azonnal a templomhoz ment. Az asszonyokat kiengedték. Megfordult a fejében, hogy saját felelősségére megpróbál tárgyalni velük, de aztán mégis elvetette a gondolatot. Közölte az ezredes megváltozott viselkedését Tomcsányi századossal, aki először nem akarta elhinni, aztán csak ennyit mondott:

— Az ezredes sejti, hogy Majthényi hogyan gondolkodik?

— Sejti, és lehet, hogy fél tőle. Pedig csak idő kérdése és az ezredes belátja, nekünk van igazunk.

— Észrevettem én is, hogy Majthényi veszélyes ember és nincs egyedül. Engem is figyel — mondta Jánosy Benedek.

— Én megpróbálom megtudni, hogy kik az emberei. Adandó alkalommal szükség lehet rá . . .

A százados nem mondta tovább. Őszintén csak most beszélgetett először az őrnagy- gyal, „jobban kellene ismerni”. Közben az őrnagy megkínálta cigarettával és a következőket mondta:

— Mi csak a legszükségesebb alkalommal találkozzunk. És mindketten legyünk óvatosak. Meg kell úsznunk ezt az egészet. Úgysem tart már soká . . .

— Nem tarthat soká — mondta szótagolva és nyugodt hangon a százados, majd szívni kezdte az őrnagytól kapott cigarettát. Mind a ketten a kőépület felé néztek, és látták, hogy Batár János a kapuból, ahol eddig bámészkodott, megindul a kocsi felé. A fekete Buick, mintha megemelkedett volna indulás előtt. Batár János megfordult az udvaron, és lassan, szinte tapogatva vezette ki a kocsit. Megindult a faluba, s az őrnagy meg a százados is tudta, hogy az ezredes gépkocsivezetője üzemanyagot megy felvenni.

Batár János még látta, hogy a templom előtt álldogáló két tiszt elindul a falu főutcáján. Közelről figyelhette az iménti eseményeket, látta, amikor az asszonyok kiléptek a templom ajtaján, kezüket a szemük elé tették, félve néztek körül és amikor már jól eltávolodtak a templomtól, még akkor is előre tartották a kezüket, bizonytalanul mozgatva a szemük előtt. Majd amikor látták, hogy senki sem törődik velük, és ők oda mehetnek, ahová akarnak, a templommal szemben levő ház felé tartottak. Belülről valaki már előre kinyitotta az ajtót, és az asszonyok egyre gyorsabb léptekkel siettek át az udvaron. Mindegyikük lopva hátrapillantott, mielőtt belépett volna a házba.

Batár János előtt még kavarogtak az iménti képek, amikor a falu szélén megtalálta az üzemanyagtöltő állomást.

— Menj le a kertbe, találsz egy kis savanyú almát — mondta neki az idősebb katona, aki éppen az üres benzines hordókat rakta egymásra, s mind a két kezét ronggyal bugyolálta be.

A benzintöltő állomáson rajtuk kívül nem volt senki. Batár János gondolkodott is, hogy induljon-e, amikor a katona ismét megszólalt.

— Nem olyan, mint mifelénk az a korai, apró nyári alma, de azért ehető.

Batár János elindult. Látta, hogy a hosszú kert végében több gyümölcsfa áll. Ilyen messziről persze nemigen állapíthatta meg, hogy azok valóban almafák-e, vagy csak az idős katona ugratja. „Mert lehet az vadalma is, ami ehetetlen”.

24