Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1976 / 5-6. szám - Balázs József: Az ártatlan (Regényrészlet)

A nyíregyházi huszárezred 1944 tavaszán indult el Lengyel- országba, hogy Varsótól északkeletre pacifikáló hadműveletet hajtson végre.

A Pripjep-mocsarak környékére kerültek. Az itt közölt részlet a mocsarakban megtörtént eseményekkel foglalkozik.

Az ezred — menekülése során — eljut egy kisvárosig, ahol a lengyel partizánokkal szoros kapcsolatot teremtenek, védik a polgári lakosságot, megmentik a várost a pusztulástól, több alkalommal összetűznek a németekkel is.

A meg-megújuló szovjet támadások elől az ezred Varsóig vonul vissza. A katonák átélik a varsói felkelést, a parancsnokok — a vezérkar biztatására — már-már megegyeznek az angolszász orientációjú partizánokkal, amikor a felkelést leverik, s a magyar főtiszteket — az itthoni események hatására — leváltják.

Hosszú és keserves út után az ezred életben maradt, alig néhány száz katonája hazakerül, de szinte valamennyien elpusztulnak az itthoni harcokban.

A regény főhőse Batár János, az ezredparancsnokság gépkocsi- vezetője, végigjárja a megpróbáltatások minden stációját, és végül, huszonegy évesen, értelmetlenül ő is áldozatul esik a háborúnak.

(A szerző)

BALÁZS JÓZSEF

AZ ÁRTATLAN

(Regényrészlet)

Most már harmadszor mentek át a mocsáron, s Batár János bármennyire is igyekezett időközben falubelijével beszélni, vagy a többiekkel, akiket a vonaton ismert meg, nem sikerült. Most, hogy újra nehéz terepen vezette a Buickot, semmire sem gondolt, csak arra, hogy kijussanak a pokolból. A mocsarat csak így emlegették.

Szerencséjük volt. Veszteség nélkül átjutottak a végtelennek tűnő ingoványos, vadvizektől csillogó terepen, az út egyre jobb lett, a görcsös figyelem, a szótlanság egyre gyorsabban felszakadt.

Reggelre értek át a túlsó partra, és az ezredes úgy határozott, hogy nem állnak meg itt pihenni, délre úgyis megérkeznek a faluba. Imregy feltűnően nyugodtnak látszott, ugyanis útközben nem észleltek semmi zavarót, a front pedig — ahonnan nem is olyan régen még az ágyúzást hallhatták — nagyon távolinak tűnt. Az erdőt követő síkságot szinte fojtogatta a csend, így az egész ezred biztos volt benne: a frontnak se híre, se hamva, most végre jól kipihenhetik magukat a faluban.

A síkságon a huszárok lóra ültek, a teherautók nagyobb sebességre kapcsoltak, s Batár János is fellélegzett. Megtapogatta zsibbadt nyakát, Jánosy Benedek megkínálta cigarettával, közben Batár János megjegyezte:

— Itt még a levegő is más.

Amióta elindultak, csak ennyit mondott, de ahogy kiejtette a száján a szavakat, már meg is bánta. Emlékezett rá, mit mondott neki Majthényi, amikor először szólt hozzá a kocsiban: ,,Egy olyan gépkocsivezető, mint maga, Batár, nem hall, nem lát és nem szól. . .”

Batár János jól megjegyezte akkor, hogy mit mondott neki Majthényi Áron.

A kocsiban a három tiszt a térképet tanulmányozta, miközben ő tapogatta, megmozgatta a derekát és bámult előre, oldalra. A síkság most egyszerre vonzotta és pihentette is a szemét.

16