Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1976 / 4. szám - SZEMLE - Zalán Tibor: Baka István: Magdolna-zápor

Korlátot ácsol köré ezer kocka,

réseket harap ketrecén a gond.

Ugyanakkor azt is tudja, hogy ez a midennapi „kis élet” része egy teljesebb világnak, mert: „Őriznek a tárgyak s . . . ujjunk nyomát hordja a föld minden magva.”

És mit hozhat e küzdelemből, találhat-e megnyugtató helyet az ember számára? Az állandó részvételt az élet napi menetében, és e részvétel állandó felülvizsgálását, igényes megkérdőjelezését.

Tudom, nem múlunk könnyen, nyomtalan:

naponta s újra ítélem magam.

Nehéz vállalkozás a Raffaié: hiszen az életrajz naponta való versbeli rögzítése fárasztóvá válna, érdektelen dokumentumokat produkálhatna csak, úgyszintén a végtelen felidézésének korlátlan ismételgetése a szenvedélyes életigényt blöf- fös nagyotmondássá fokozná le, a kettőt kiegyenlítő életreceptet pedig közhelyes okoskodássá színtelenítené. Ezek pedig reális veszélyek, nemegy kortárs költészet vált érdektelenné éppen e buktatók okán.

Raffai kötete elkerüli ezeket a veszélyeket: versei élőek, frissek, a bemutatott-leírt élethelyzetek pontosak, jól kiválasztottak és ismétlésmentesek, az ellenpontul megidézett végtelen valóban az ember szenvedélyes teljességigényét jelzi, következtetései pedig a napjai terheit vállaló ember komoly-derűs számvetései. Ez is a magyarázata ritka költői megszólalásának, a tíz év alatt alakult és mégis egységessé összeálló kötetnek. Az esetenként megszülető vers ugyanis része a szervesen alakuló költészetnek; nemcsak egy-egy pillanat alkalmi rögzítése, hanem egy-egy — számára adódó — újélet helyzetfelismerésének,avele szemben fellázadó szenvedélynek és a megoldást kereső emberi igénynek a költői ítélkezésre való bocsátása. A Ne félts, ne félj kötet így folytatása, továbbírása a Részeg virágzás-nak, egy ember újabb és újabb őszinte önbemutatása, egy olyan emberé, aki egyszerre elégedett és elégedetlen önmagával és környezetével, és előttünk, velünk együtt keresi élethelyzetei megnyugtató megoldását, mert tudja, hogy életútja sokakéhoz hasonló, tehát személyes eredményei példává válhatnak mások számára is. De ezt a példajelleget sohasem hangsúlyozza, a versben mindig megmarad egynek a sok közül, egyedi esetnek. A személyes élményszerű vizsgálódás és szenvedélyes ki-kitörés marad mindig a jellemzője, ezek kontrasztjából teremti meg a maga személyes adottságaira méretezett, minden példa-jellegével együtt egyedi költői világát.

KABDEBÓ LÓRÁNT

BAKA ISTVÁN: MAGDOLNA-ZÁPOR

Ami először megragadja az olvasót Baka István verseskötetében az, hogy képekben gondolkodik. Ez a képi gondolkodás a legnemesebb hagyományok folyamába való bekapcsolódását biztosítja. Nem véletlen, hogy maga is Vörösmartyt vállalja költőelődjei közül a hozzá legközelebb állónak.

Él az állandó motívumok lehetőségével. Talán néha túl gyakorinak érezzük őket, ami adódhat a kevés versből, de következhet a mikrovilágból építkező képekből is. Ilyen motívumok fiatalkorában a magányos fa, újabban a zápor és a hóhullás. Megfigyelhetünk itt egy változást: a statikus elemeket / magányos fa, vadvíz), fölváltották a dinamikus zuhogást, valamiféle tisztulást asszociáló elemek. A változás azonban még nem párosult a belső világ jelentős átalakulásával, úgyhogy általánosításra, messzemenő következtetések levonására nincs módunk.

Verseinek alapélménye a szorongás, a pontos rajzú tájakba menekített emberi félelem, olykor rettegés. Ezt a fajta szorongást hiába is keresnénk fiatal költészetünkben. A most kötettel jelentkezőket magányérzetükben, közösségi indíttatású verseikben is éppen valami magabiztosság céltudatos bátorság jellemzi. A jelenség oka Bakánál útravalójában rejlik; Maga írja: „Leggyakoribb érzelmeim a szorongás és a felháborodás. Szeretném, ha az utóbbiból lenne több.”

A kötet egynegyedét történelmi tárgyú versek foglalják el. Dózsa-versek, ezernyolcszáznegyvennyolcas versek, kurucnóták.

A historizálásról folyó divatos viták idején nem árt pár szót ejteni ezekről a versekről. Tudjuk, történelme nélkül gyökértelen, életre képtelen mind a nemzet, mind a benne élő ember. Aki tehát egész népéhez intézi mondanivalóját, a közösség hangján legkönnyebben és legérthetőbben akkor tud szólani, ha történelméről szól neki. Természetes törekvés tehát költőinknél a történelem felhasználása, feldolgozása.

A történelemhez nyúlás lehet stilizálás, mint Szepesi Attila verseiben, lehet átélés vagy a jelennel vont párhuzam, minta Kilenceknél megfigyelhető. Baka egy harmadik utat választott, ezen halad következetesen, mindkét iránytól elhatárolva magát. Őt az érdekli, napjaink konszolidált körülményei között hogyan élheti ki az ember őszintén és értelmesen ősi ösztönét: az iga- zabb tartalmakért való küzdelmet, a forradalmat, de egyúttal a küzdelem hiábavalóságát is, sőt, néha magát a bukást sem elkerülve. Ezért verseiben a magatartásmodell lesz a legfontosabb.

Személyes lírájának legszebb darabjaiban is a szorongás, a félelem motívum kerül előtérbe. Meggazdagodván azonban egy új jelenséggel: a reménnyel, a vágyakozás reménységével. A Sza86