Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1976 / 4. szám - MŰHELY - Nádasdy Kálmán: Élni segítő zene

a TAPASZTALÁS GYAKORLATI FORMÁIT alkalmazta: az énekléssel, muzsikálással történő bemutatást és a szolmizációt.8

Egy alkalommal Kodály, hogy fölrázza érdeklődésünket — vagy, hogy érthetővvé tegye számunka a Comenius-féle „nevelő apostol” szerepét? — leíratott velünk APÁCZAI CSERE JÁNOS ,,BEVEZETŐ”-jéből néhány sort:

„DE Ml HASZNA, HA TÁVOLRÓL, CSAK HENYÉLVE NÉZEM A KEDVES HAZÁMNAK SÍRÁNKOZÁSRA MÉLTÓ ÁLLAPOTJÁT? ORVOS ÉS ORVOSSÁG KELL A NYAVALYÁSNAK. EGYEDÜL E NYUGTALANÍTÓ GONDOLATOKKAL VESZŐDTEM: VAJON MIKÉPPEN LEHETNE SEGÍTENI A KEDVES HAZÁMON?” „Ezt COMENIUS is írhatta volna” — tette hozzá Kodály.

Kutakodó kérdéseinkre beszélt róla, hogy ADY egy hírlapjegyzete ébresztette föl régebbi „HOLT TUDÁSÁT” Comeniusról. így írt Ady, 1908-ban: „A tanítóknak kellene tudniuk, hogy élt és tanított Magyarországon egy COMENIUS nevű ember is... Valamikor voltak, éltek magyar Pestalozzik, valamikor COMENIUS ÁMOS VOLT MAGYARORSZÁGON TANÍTÓ ..

S mert mi, a növendékek, akkor zeneszerzői tanulmányaink mellett első karvezetői „belmissziónkra” rajzottunk széjjel8, Kodály nyilván okulásunkra idézte meg a nagy nevelőt, a példaképet: COMENIUST.

„Előbb a SZEMLÉLTÉTŐ TUDÁST terjesszék, s csak azután az elvont agyaskodást —, mert a jó tankönyv csalétek a léleknek ... A tanulás ne mártirium, hanem igazi gyönyörűség legyen. Ne csak a zenével: az emberekkel is törődjenek! A művelődés útjából félre — minden vagyoni akadályt! — AZ EGÉSZ EMBERT EMBERIESSÉGRE KELL FORMÁLNI”.

Ilyen mondatokat kaptunk útravalónak, első pedagógiai lépéseinkhez.

Gondolom, már e néhány hevenyészett idézetből is kitűnik bizonyos hasonlóság KODÁLY ÉS COMENIUS nevelési elvei között. De a megegyező elveken túl, KODÁLYNÁL A GYAKORLAT ÚTJA TELJESEN MÁS.

A valódi különbség abban rejlik, hogy Kodály nem filozófus, nem „panszofista” — hanem IHLETETT ZENEKÖLTŐKÉNT kívánja új utakra vezérelni az „ember- nevelést”.

A kortárs-zene szinte kizárólagos „HANGSZERVILÁGÁVAL” szemben Kodály vokális, ÉNEKLŐ VILÁGOT mozgósít.

Saját zeneműveiből építi föl az „ORBIS SONORUST”, s ezzel egész művelődésünk számára új alapozást, új „Bázist” teremt.

Hatalmasat kellett lépnie azonban ahhoz, hogy az évszázad második felére a fiatal magyar zeneszerzőknek már három generációja hallassa hangját a „Világzene” minden fórumán. Megőrizve, vagy — ha képes rá — meghaladva a nagy hagyományt. Ehhez a lépéshez — Bartók zsenije mellett — olyan emberre volt szükség, aki ezt az „UTÓPIÁT” (mert akkor az volt) lelkében kihordja, majd egy zenei „államférfi” szívós erejével, hatvanéves küzdelem árán meg is valósítsa. Vagyis: KODÁLY KELLETT HOZZÁ, hogy Magyarország annyiszor félbenmaradt „ZENEI BIRODALMA” végre mégis csak fölépülhessen.

Mindez megtörtént és — egy angol kritikus szerint — az új magyar muzsika „KE- LETEURÓPA ZENEI KATALIZÁTORA” lett.

Kodály utolsó éveiben, késő öregkorában is ugyanezért, ugyanúgy harcolt, mint fiatalon. Bármily csodálatos: Kodály valójában sohasem lett öreg. Életének alkonya azért volt, azért lehetett oly különös ragyogású, mert ősz feje körül ott villogtak a világszép ifjúi dalok: a „TAVASZ”, a „LEVÉLTÖREDÉK”, a „NAUSIKA”, a „SZAFFÓ SZERELMES ÉNEKE” és a „GLÓRIA-DÍSZES SOK VIRÁGTESTVÉR” szerelemittas himnuszai.

64