Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1976 / 2. szám - Kunszabó Ferenc: Hét nap a hegyen (Kisregény, III. rész)
És ittam. Fecó, a kilencvenhat kilós izomtömeg, rákönyökölt az asztalra, úgy lehelte arcomba a tömény sörszagot: — „Helytálltak a munka frontján, kitüntetésükhöz gratulálunk!”... Le vannak okádva!.. . De ha most megint az sül ki, hogy mi hárman, te meg nem!... — Ugyan!... Bújjanak az anyjukba! És sört ittam. Rudi, a csöndes Rudi, akit sokáig egy csapat se fogadott be Visontán, míg egyszer- csak azt nem mondtuk, hogy ide hozzánk, more! — a hosszú, vékony srác fölállt, megmarkolta a vállam: — Mi mehetünk a kurva anyánkba, ha hagyjuk, hogy ezek a zsírosseggűek mindig kibasszanak velünk! Higgyetek nekem: szét kell verni az irodát! Karesz bólogatott: — Arany szájú Szent János segge szóljon belőled! Felbontottam vagy tíz üveg sört: — Jól van, hapsik! Mi jár annak, akinek igaza van?... Fürödtetek eleget? Karesz felröhögött: — Hahaha! Fecó!... Képzeld el, Fecó a csónakot!.. . A csónakban a kis husit... — A nevetéstől nem tudta folytatni. — Meghúztál valami pipit? — kérdeztem. A srác a nagy erejű emberek esetlen szerénységével mentegetőzött: — Hülye vagy... Víz alatt tanultam úszni, de egyszercsak, mondom, elég lesz, feljövök, és akkor... a csónak... azt a csónakot véletlenül... Rudi rikácsolt a boldogságtól: — Képzeld el, apa, a víz derékig ért Fecónak, és egyik kezében a csónakot tartotta, a másikban meg a bőr kapálózott. Ezt már én se bírtam röhögés nélkül: — Hát hol gyakoroltad te a víz alatti úszást? A parton? — Apikám!... Ne izélj már!.. Az úgy volt, hogy víz felett se tudok. Na, mondom, nézzük alatta, talán könnyebb lesz. Lehasaltam a térdigérőben, és butykáztam befelé... Egész jól ment, csak aztán. .. Eszter tátotta a száját: — Egy egész csónakot felemelni! — Műanyagból volt, anyám! — Fecó megmarkolt egy sörösüveget, hogy inkább igyunk. — A bőr meg: olyan kis semmi, talán ha ötven kiló. Megint röhögnöm kellett. — Honnan tudod? Megmérted a subrintón? — Nomostmár aztán!... komorodott el végképpen a srác. — A nagydaru mágneses pofája éppen ötven kiló! Emelgettem eleget. Lógva hagytuk, és egyebekről beszéltünk. Elmeséltük, mit csináltunk abban a kilenc napban, míg nem láttuk egymást. Tulajdonképpen pipák voltak rám, hogy átvágtam őket, de mikor elmondtam, hogy vonattévesztés, találkozás Eszterrel — csak a családját hagytam ki, meg az intim részleteket—, akkor megbocsátottak. Elmondtam a lagzit is, meg hogy a főmérnököt átdobtam a kitüntetéssel. .. Rudi, akinek az esze mindig a legjobban vágott az ilyenekre, fölkapta a fejét: — Hapsik! Ezek az állatok ezért adták nekünk a kitüntetést! — Mi?! — A főmérnök megkajálta a dumát a Parlamentről, és gondolták, akkor már ők sem maradhatnak !e! — Igaza van! — kiáltott föl Eszter. — Ez teljesen főnöki logika! 23
