Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1976 / 2. szám - Kunszabó Ferenc: Hét nap a hegyen (Kisregény, III. rész)
— Nem vitás. .. De végülis nagyon jól jöttél. — Nocsak? — Persze, kispofám! Eszter hétfőn nem jelent meg itt, ma pedig lezárták a felvételiket. Legalábbis, arra a szakra. — Aha! Stimmel. — Stimmel? — Nézett rám. — Lehet, hogy a végén értelmes srác válik belőled? Kimentünk, levegőt szívni. Eszter egy pádon ült, hátravetett fejjel: — Gyertek csak, gyertek! — kiáltott élénken. — Ilyen tiszta időben a csillagok úgy sziporkáznak, mintha csak karácsonyfán lennének! Valóban kitisztult, könnyűvé lett a levegő. Nagyokat lehetett lélegezni belőle, tág tüdővel. István ásított: — Azanyját!... Felmegyek, szunyálok egyet! De most már nem lógtok meg, hugi?! — A! Hová gondolsz, bátyuska! És élénken kacarászott, lóbázta a lábát, nézte a csillagokat. Mikor azonban a bátyja bement, egészen megváltozott: legörnyedt a válla, lekonyult a feje. Csak a hangja maradt élénken izgatott: — Menjünk innen!... Menjünk! — De hová!? — Bárhová! Nem bánom! — Két bőrönddel? — Hagyd a bőröndöket! — Hozzámszaladt, átfogta a nyakam, hogy majd megfulladtam: — Legalább huszonnégy órára! — Lecsúszott a lábamhoz: — Szerelmem! Vigyél el innen!! Hajnalodott. A csillagok ütemesen, gyorsan halványultak. Az az óra, mikor minden realitás el tud tűnni fejünkből, idegeinkből. HETEDIK NAP A diákszálló portása meglepően tájékozott volt a celldömölk-szombathelyi csatlakozásokban. Még le is írta egy papírra, aztán szemüvegét az orrahegyére húzta: — Nem sikerült a felvételi? — Nem. — És akkor mindjárt Nyugatra kell szaladni? Szégyenlős pofát vágtunk, kimentünk az állomás felé, de a néptelen hajnali utcán egy belga rendszámú autó stoppolt mellettünk. A pacák szerencsére flamand volt, törve beszélte a franciát, úgy hogy nem kellett hosszú és épületes mesét tálalnom. Fényes reggel volt. Fényes, tiszta, lágy. Hirtelen elszorult a szívem is. Sümeg táján szóltam neki, álljon meg, kiszállunk. Meglepődött, de levette a gázt, vállát rándítva pillantott még ki ránk. Aztán elporzott, mi pedig befordultunk az első dűlőútra, ami a lábunk elé akadt. — Miért nem mentünk el ezzel a határig? — Nem tudom. .. Ki akarsz lógni? — Nem tudom. .. Megálltam, két tenyerem közé fogtam az arcát: — Én nem akarok. — Akkor én sem! 19
