Forrás, 1976 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1976 / 2. szám - Kunszabó Ferenc: Hét nap a hegyen (Kisregény, III. rész)

— Sztyi! Drágám! Hát nem emlékszel?!

Nevettem. Nem tudom, miért, de akkora röhöghetnékem támadt, ahogy a kis mitugrász lelkesen ölelte a riadtan kétségbeesett sudár lányt. A kocsiban még ült egy pacák, sötét zakóban, fehér ingben, nyakkendősen. Összenéztünk, együtt kacagtunk.

A vékony ürge elengedte Esztert, levette a szemüvegét, úgy gyönyörködött benne:

— Sztyi! Kedveském! . .. Tudtam én, hogy egyszer találkoznunk kell! . . .

A lány piros volt, meg fehér, meg zöld, egyszerre. Nehezen kapott levegőt. A kezemet kereste. A kis mitugrász nagy fehér zsebkendőt vette elő, törülközött:

— Hová mentek? Egy kis kikapcsolódás? — Kacsintott. — He?! .. . .Nagyon helyes! Elsegítjük nektek ezt a két dög táskát!

S már kapta az egyiket, vonszolta a csomagtartóhoz. Vittem a másikat. Lecsaptuk a kocsi fedelét, Eszter még mindig ott állt az árok partján, mint egy sóbálvány:

— Te ismered ezeket?

— Ismeri a kórság! Nem látod, milyen kedves gyerekek?

Beültünk, elindultunk. Kisvártatva a nyakkendős szőke hátrafordult:

— Hová mentek?

— Keszthelyre!

— Hogy-hogy?! — tiltakozott Eszter.

— Ne balhézz! — mondtam. — Eredetileg oda indultál, és a fiúk is oda mennek . .. Szobát foglaltatok?

— Főszezon — mondta a kis mitugrász, szolgálatkészen. — De az egyetem szállójában mindig akad hely.

Elnyúltam az ülésen, amennyire a hosszú lábam engedte. Azt hiszem, el is aludtam. Arra riadtam, hogy a kocsi bekanyarodik egy udvarba.

— A szőke srác kiszállt, segített előráncigálni a bőröndöket:

— Este buli lesz a klubban. Lejöttök?

— Persze! Nélkülünk nem is lenne igazi.

— És addig mit csinálunk? — kérdezte Eszter, már fönt a szobában.

— Alszunk anyám! Ha jól belegondolsz, éppen hat napja, hogy nem töltöttünk rendes ágyban egy egész éjszakát.

— Haza akarok menni ...

Attól féltem, kitör rajta a hisztéria:

— Egyszer azt mondtad, mióta a nővéred meghalt, néha altatót veszel be. Hoztál magaddal?

— Igen.

Kikerestem neki, levetkőztettem. Hagyta magát, mint egy lázban törődött gyerek. Odaültem az ágya szélére, de őt a fal felé fordítottam, mert nem bírtam elviselni a tekintetét. Mesét kellett volna mondanom, de azt én sohasem tudtam:

Kitakarták a falakat a szűz sarkokat ahol kedvesen bújt meg a tavalyi tollpihe elűzték a szemérem-szemeket a tűzrakót a rendcsinálót a tükörre lehel löt beszórták a kifésült lepedőt a hótisztát az éj-terítőt beszórták vérrel beszórták hamuval.

Hol van a gombol kozó hazatérés az ételszagé igyekezet a porcelán-óvatosság hol van a beszéd csendje a dúdoló hallgatás a barna tekintet az ágy-otthon a lámpaoltás.

16